Akkor most elmondom még egyszer, miért utálom rohadtul a PC-t. A politikailag korrektséget.

Lopja az életem. Lopja a másodperceimet.

Na, akkor ezt most szépen elmesélem.

Amikor a Facebookon, vagy a messengerben szeretnék kitenni egy feltartott mutatóujjú emojit, akkor nem engedi csak úgy ez rettentő haladó rendszer, hanem felkínálja a színességet. Feljön a sárga feltartott ujj, a kicsit barna, a barna, a nagyon barna, és a piszkosul barna feltartott ujj, mintha az ember, amikor ilyesmit tol, egy beszélgetés, hozzászólás, vagy épp egy poszt közepén, nem saját magára gondolna, hanem végigvenné, hogy most eszkimó, vagy afrikai ujjat akar feltartani.

Mintha lenne olyan marha, aki fekete feltartott ujjat akar tolni, a sárga helyett. Sárga helyett, ami az alap, ami szerintük ezek szerint a fehér. A fehér, ami a rossz. Amit színességgel kell választhatóvá tenni.

Benne vagyok a gondolatban, nyomnám az emojit, és akadályoz ez az ostobaság. Nyomnám, és a folyamat 4 másodperccel hosszabb így. Lopja az időmet. Lopja a másodperceimet. Lopja az életem!

Na, többek között ezért is utálom ezt a nyüves politikailag korrekt elmebajt.

A Slacken – a Slack az egy szabadalmaztatott üzleti kommunikációs platform – meg van ez szépen oldva: van animált ujjacska, ami lassan változtatja a színét, és hol fekete, sárga, fehér, barna... mindenki benne van. Csak kimaradni nincs jogod belőle. Igaz, a Slack már ott tart a fejlődésben, hogy a „guys” megszólítást detektálva rászól a felhasználóra, hogy ez nem elég inkluzív, és felsorolja, mi mást lehetne használni helyette!

A haladás valahogy mindig az uniformizálás felé halad. Látszólag azt hangoztatja, a felszínen arról szónokol, hogy színesség, meg ne legyen egyformaság, mindenkinek engedjünk teret, elfogadás, meg anyámkinnya, de valójában mindenkit egyen színes, egyen szivárványos, egyensokszínűvé erőszakol.

Egy város, egy kultúra, ahol mindenki a pride-on menetel, mindenki szivárványos pólóban feszít és mindenkinek a profilképe love is love, az semmiben sem különbözik attól, melyben, szürke ruhában, jövőbe vetett optimista mosollyal menetelnek a munkások az indulóra.

Egy város, egy kultúra, egy nemzet, ahol minden utcában van kebab árus, kínai étterem, török étkezde KFC és vegán mongol kisvendéglő, az az egyformaság városa, a szürkeségé, az uniformizáltságé. Az egy olyan város, ahol felszámolták a kéket, a fehéret, a sárgát, és zöldet, és mindenhol szivárványos pompával néz a távolba egy mindenkit képviselő miniszterelnök jelölt.

(Megjegyzem, Márky-Zay Péter profi ebben. A fotósa rajonghat minden bizonnyal a május elsejei felvonulásokért, mert „Magyarország miniszterelnök-jelöltje” – aki saját bevallása szerint annyira színes, hogy a kommunistákat, a konzervatívokat, a fasisztákat, és a liberálisokat is képviseli – a legújabb fotóin olyan képpel néz bele a kamerába, azazhogy dehogyis a kamerába, a távolba, hogy simán rátehetnék a fejét a húsz lejesre.)

A politikailag korrektség lopja az időmet, lopja az életem.

De hát, ez a haladás. Ne morogj Te sem olvasó!

Majd ha kötelező lesz, mindnek más lesz a jelentése, és szépen levizsgázol, akkor már gyorsan fogsz tudni reagálni. Csak szorgalmasan!