Kéményseprőt látok, szerencsét találok! Így szól egy régi, ismert mondás.
Na, ez az, amit a haladásbetegségben szenvedők sosem mondanak szerintem. Mert aki mindenáron a Waffen SS-t akarja látni valahol, az meg is fogja találni. Akár a kéményseprők közt is. A fekete ruha végül is adott.

„Az ünneplő tömeg láttán, nekem spéci, görcsbe rándult a gyomrom – írta egy kolléganőm, amikor kedden, a portugálok elleni meccs előtt a felhevült szurkolók tüntetésszerű drukkolását látta. Mi tagadás, a sok fekete ruhás, artikulátlanul üvöltő ember látványa nem mindenkit dobott fel: sokakat emlékeztetett már csak a sajátos karlendítésük is fájdalmas időkre. Ez a több ezer fiatalból álló csapat, mi tagadás, nem minden helyzetben tűnik valódi szurkolónak. Ha például az utcán vonulnak, sörös üvegekkel, dobozokkal, és nem feltétlenül a megszokott rigmusokat skandálva, akkor bizony van bennük valami ijesztő.”

Nem, ezt nem a zárt osztályon motyogja valami agyilag zokni a kényszerzubbonyban, miközben két ápoló mereven figyeli, a doktor úr meg bólogatva jegyzetel a noteszébe. Nem. Ezt Németh Péter írta a Népszava hasábjain.

„Ők azok, akik kifütyülik a szolidaritásból térdeplő íreket, és ők azok, akik semmi tiszteletet nem adva a vendég portugálokat is füttykoncerttel kísérik a pályára. És ők azok is, akiket nem akart megsérteni a magyar miniszterelnök, amikor a térdepelés kapcsán rabszolgatartó nemzetekről beszélt, valami sajátos szégyenérzetről, rossz kultúráról – miközben mi, magyarok tiszta kultúrájú nemzet vagyunk.”

Ilyesmiket írnak haladóék, miközben ugyanezek az emberek visítva üdvözölték és valósággal elaléltak a gyönyörűségtől, amikor a BLM és az Antifa gyilkos hordái hónapokon keresztül garázdálkodtak az USA-ban! Törtek, zúztak, fosztogattak, na, őtőlük tényleg félni kellett. Nem a lakosságnak, de a rendőrségnek is.

Vajon a világ melyik táján lát ez a nagyokos olyan szurkolókat, akik balettcipőben és lábujjhegyen mennek drukkolni a csapatuknak? És természetesen suttogva skandálják a szöveget, vagy esetleg kézjelekkel mutogatva. Az ilyen életében nem járt sportrendezvényen, de még közvetítést sem nézett.

De van ennél bolondabb is. Vagy aljasabb? Mindegy, ezt nem az én dolgom kideríteni, nem vagyok az orvosa. Szóval ezt írja a Homonnay Gergely.

„Hajrá franciák!
Amíg a magyar szurkolók a barbárság megtestesítői, amíg náci rigmusokat kántálnak, más nemzet polgárait méltóságukban aláznak meg, és a rendőrség az újságírókat tereli el, és nem őket gyűjti be, addig nekem magyarként kötelességem a magyar csapattal egy pályára lépő nemzet polgáraival szemben kifejezni a szolidaritásomat, mentve a magyarok becsületét.”

Természetesen szivárványos profilképpel. És kiteszi mellé a francia zászlót. És akkor csodálkoznak, ha azt mondja az ember, hogy hazaáruló? Bár ez a kommentekből ítélve, még a saját táboruknak is sok volt.
Azért eltöprengtem, vajon mik lehettek azok a náci rigmusok? Talán az, hogy hajrá magyarok?

És azt ne higgyük, hogy csak ilyen marha van. A teljes független sajtó ebben a hangnemben ír (Mi ez a félelmetes csoport, amivel ezrek masíroznak az Eb-meccsek előtt? HVG, jún. 19.), de látom haladó posztokban, hogy ki vannak akadva a magyar focirajongókon, mert, hogy hangosak, kántálnak, menetelnek, nem szépeket mondanak az idegenekről, satöbbi. (ők se rólunk.)