A tiszta multikulturális társadalom egy 20. századi illúzió, ami a gyakorlatban szinte sehol nem volt működőképes. A látszólag hasonló, de életképes modellek mögött mindig találunk egyesítő kultúrát, ami összetartja a közösséget. E nélkül a társadalom szétesésre van ítélve, ami be is következik előbb vagy utóbb.

Jóval 20 fölötti nyelvet beszélnek az Iszlám Állam területén, a legtöbb követője vagy lakója nem is érti egymást, mégis nagyon erős közösséget alkotnak. Van ugyanis egy, a látszólag különböző kultúrájú csoportokat és egyéneket egyesítő „metakultúra", a radikális iszlám. Ez sokkal erősebb kovász, mint bármely nemzeti vagy egyéni kulturális jellegzetesség. Olyan mértében egyesíti őket, hogy az egyik legerősebb monokultúráról beszélhetünk a felszíni sokszínűség ellenére.

Európa országai az elmúlt évtizedekben a tiszta multikulturalizmus illúzióját kergették, azt képzelték, hogy működhet egy közösség egyként, annak ellenére, hogy különböző értékrenddel rendelkező kisebb csoportokból épül fel. Ma már egyre kevesebben hisznek ebben a koncepcióban. Nem csoda, hiszen ha egyáltalán működik, mint láthatjuk az Iszlám Állam, vagy az USA esetén, ehhez a nyelvi, etnikai sokszínűség fölött szükséges egy kultúra vagy vallási erő, ami egyesíti a közösséget.

Normális esetben ez a kapocs a nemzethez tartozás érzése, ami a 19-ik századtól domináns közösségalkotó volt a világon. Az Egyesült Államokban jól működik és egyesíti a legkülönbözőbb fajtájú és kultúrájú egyéneket, csoportokat. A nemzethez tartozás, még akkor is felülírt minden más ellentétet, amikor a fekete közösség erős politikai konfliktusban állt a fehérrel. A koreai és vietnami háborúban fekete amerikaiak haltak meg hazájukért, miközben otthon nem voltak teljes értékű tagjai közösségüknek. Szavazati joguk korlátozva volt. Tüntettek, küzdöttek a jogaikért, de közben meghaltak hazájukért, az olimpiákon és világversenyeken az amerikai csapatnak szurkoltak, mert a nemzet érzelmekkel átitatott koncepció volt a fejükben, nem egy jogi kategória.

Ezek nem mondhatók el a mai Európa multikulturalizmusáról. Nincs egyesítő erő és nincs  a közösséghez tartozás érzése. A kulturális különbségek fölött nincs egy ernyő, egy érték, egy vezérfonal, ami mindent felülír. A muszlim közösségek jogi értelemben teljes értékű tagjai a nemzeteknek, inkább ők küzdenek mások jogainak korlátozásáért, mint sajátjukért. Õk küzdenek mások szabadsága ellen. A francai algíri meccsen eszükben sincs a franciáknak szurkolni. Egy háború esetén pedig inkább halnának meg eredeti hazájukért, vagy az iszlámért, mint jelenlegiért. Ahogy a londoni metró robbantás után egy muszlim interjúalany mondta „Az Európa az ostromlott erőd” című könyvben:  elítélem ezeket az őrülteket, de ha egy konfliktus alakul ki az iszlám és a helyiek között tudom hol a helyem.

Ezek a kultúrák egymással szemben állnak és míg az európai mindent megtesz, hogy elfogadtassa magát az iszlámmal, az iszlám, küzd, hogy felülkerekedhessen az európain.

A multikulturalizmus hívei úgy képzelték, az egyesítő erő a befogadás, a tolerancia, a megértés lesz majd, ahogy a német transzparensek hirdették nemrégiben. Az európai gyakorlatban azonban a muszlim kultúrától, semmi sem áll messzebb, mint a befogadás, a tolerancia és a megértés.

Nem sokat segített volna, ha belekerül az EU alapokmányába a kereszténységre való utalás. Ennek mentén lehet a legkevésbé integrálni ezeket a közösségeket. A multikulturalizmus úgy képzelte, működhet a világ a nemzeti érzés közösségegyesítő ereje nélkül, a nemzetet jogi és nem történelmi, érzelmi entitásnak képzelték. Úgy gondolták, ha minden állampolgárra azonos jogok vonatkoznak, akkor nincs mese, egy közösséget fognak alkotni. A multikulturalizmussal ez a koncepciós is megbukott. Kiderült, a jogi értelemben vett nemzet koncepciója csak arra jó, hogy jogi alapot teremtsen annak szétverésére, azoknak, akik ezzel vissza szeretnének élni. Kiderült a jogi nemzeten belül léteznek más nemzetek, akik más okokból tartják magukat egy közösségnek. Ezek közül egyelőre még a legnagyobbak az eredeti nemzethez tartozók, akik egyre dühösebben érzik, hogy csapdába csalták őket saját hazájukba. Olyan szomszédokat hoztak a nyakukra, akik nem elfogadni akarják nemzetük értékeit, hanem az övéket akarják az ott élőkre kényszeríteni. Az ilyen helyzetekből a történelemben mindig baj szokott lenni, minél tovább hagyjuk a dolgokat saját medrükben folyni, annál nagyobb.

A multikulturalizmus egy olyan problémát teremtett Európa több országában, amit semmilyen módon nem lehet a jövőben megoldani, sem békésen, sem erőszakosan. Ez a probléma fogja meghatározni a következő évszázadot, hol kisebb, hol nagyobb intenzitással, de valódi megoldások nem látszanak. A multikulturalizmus európai koncepciója miután végleg eltűnik majd, még hosszú ideig rombolja az európai jövőt.