Akinek mocskos a szája, annak a lelke is az.

Az ellenfél szellemi, intellektuális válságának nyilvánvaló jele, hogy azok emelkednek fel, akiknek el kellene süllyedniük.

Ez szégyen.

Szégyen, hogy olyan ember aspirálna a miniszterelnökségre, aki fennhangon hirdette: „jöhetnek cigányok, én mindenkit agyonütök”.

Szégyen, hogy olyan ember akarja vezetni Budapestet, aki a politikai haszonszerzés érdekében felmenti a náci bűnöket. Majd 8 nap után bocsánatot kér, és azt hiszi, ezzel minden el van intézve.

Szégyen, hogy a Mocskosszájúak Szent Johannáját fogadja a bevándorláspárti csúcsjelölt.

Szégyen, hogy létrejött a szoci-náci koalíció.

Szégyen, hogy a liberális értelmiség ennek szalutál.

Szégyen, hogy a baloldal nagy filozófusai elárulják saját lelkiismeretüket.

Szégyen, hogy TGM azzal hallgat, hogy sokat beszél.

Szégyen, hogy Heller Ágnes a nácikat mosdatja, csak mert utálja Orbán Viktort.  

Szégyen, szégyen, szégyen.

A mocskosszájúaknak azonban nincs szégyenérzetük.

Egy ember, akinek dédnagyapja Auschwitzban vesztette életét, ma a nácik között politizál. A karlendítős-cigányverős politikai vezetők, jóllehet múltjuk és nézeteik ismertek, maradnak a helyükön. A pénz és hatalom érdekében nácikat mentegető Karácsony Gergely ma változatlanul a bevándorláspárti baloldal budapesti csúcsjelöltje.

És mehetünk még lejjebb.

Aki lámpavasra húzná Bayer Zsoltot, ma is újságíró. Aki leír olyan mondatokat, hogy „abban hiszek, hogy Gábor Lászlót és mindenkit, akinek az Origohoz köze van, úgy megerőszakolja valaki, hogy soha többé nem tudnak lábra állni”, ma is újságíró. Aki a miniszterelnök lányának terhességével viccelődött, ma is újságíró.

Ott nincs következmény. Csak még mocskosabb lett a szájuk. De akinek mocskosabb lesz a szája, annak mocskosabb lesz a lelke is.

Az igazságérzet háborog.

Háborog, mert míg itt gyalogok kapnak obsitot, addig ott mocskosszájú vezérek maradnak állva. Itt van, ott nincs következmény.

Háborgunk. És igazunk van.

De azért ne feledjük, hogy ami onnan nézve vezérnek tűnik, az innét nézve csak egy paraszt.

Hogy akinek mocskos a szája, annak a lelke is az.

Hogy nem vagyunk olyanok, mint ők, és ezért ne is váljunk olyanokká.

Ne akarjuk az ellenfél fegyvereit. Az az út nem vezet sehova.

Eresszük hát ki a dühöt, szedjük össze az erőnket, rendezzük a sorainkat.

Ki a fotelből, irány a csata!

Ha így teszünk, „győzni fogunk, újra és újra.”