A kölni események sokkolóan irányították rá a figyelmet a média felelősségére a menekültválság kapcsán. A népvándorlás megindulása óta egy torz képet festenek az eseményekről, ezért bűnösek abban, hogy Európa elvesztette természetes védekezőképességét. Egy a veszélyeket elfedő alternatív valóságot építettek ki. A ferdítés, hazudozás, mítoszteremtés és pozitív előítéletek szajkózása már évtizedek óta akadályozza a muszlim bevándorlás normális kezelését.

Nem kérdés, hogy a német média részben Merkel asszony tekintélye miatt gyakorol olyan mértékű öncenzúrát, hogy a szilveszteri muszlimok által véghezvitt, Európában példátlan eseményeket elhallgatta. Tudható, hogy a német médiában van egy kimondatlan közmegegyezés, amely következtében próbálják elnyomni a szélsőségeket erősítő híreket. Ennek köszönhetően az elmúlt évtizedekben kiépült egy alternatív valóság, amit a „rossz” hírek háttérbeszorításával és a „jó” hírek előtérbe tolásával, gyártásával állítottak elő.

Úgy tesznek, mintha a hírek és nem a valóság lenne az, ami az embereket befolyásolja. Az alternatív valóság és az élet távolsága átlagos időkben nem ilyen nyilvánvaló, de a népvándorlás okozta válságban sokkolóan válik nyilvánvalóvá. Merkelnek soha nem volt nagyobb szüksége erre az alternatív valóságra, mint ma, amikor tekintélye erodálódik és egyre nyilvánvalóbb mekkora hibát követett el a menekültkérdés kezelésében. Ebben a helyzetben egy ilyen erejű szimbolikus tett, ami szilveszterkor történt, sok emberben ébreszt kétségeket az alternatív valósággal kapcsolatban. Ezek után könnyedén érezheti bárki, hogy az integráció lehetetlen, Németország és Európa soha nem birkózik meg a gondokkal és a most bejött emberek között rengeteg veszélyes elem lehet. Ez a szemlélet nyilvánvalóan közelebb áll a valósághoz, mint a média által közvetített, „minden rendben lesz” világkép.

A dolog azonban nem egyirányú, a média migrációs válság óta tartó viselkedése, az általa kiépített hazug valóságkép olyan nyomást helyezett a politikusokra és közvéleményre, amiben szinte lehetetlen volt meghozni a szükséges korlátozó intézkedéseket.

A média által sugallt kép középpontjában a szomorú vagy akár halott gyerekek képe állt az első pillanattól kezdve. Az egész válság, mint a gyerekek szenvedéstörténete lett bemutatva. Gyerekekről készült torokszorító képek riportok határozták meg az európai politikai álláspontot. Aki a bevándorlás korlátozását kívánta, az ebben a világban a halálba küldte a szegény gyerekeket.

A más ügyekben meglehetősen agresszíven a történetek mögötti hazugságokat kutató média a gyerekekkel kapcsolatos események vonatkozásában nem tette ezt. Nem ellenőrizte a torokszorító történeteket, nem kutatta azt sem, vajon az ISIS nem használja-e ezt az eszközt az európai közvélemény sokkolására. Vagyis nem ölnek-e meg szándékosan gyerekeket, amely taktikájukba és kegyetlenségükben bőven beleférne. A média bűnnek tartotta még a feltételezését is annak, hogy a migránsok történetei és elmondott szenvedései hazugságok. Pedig tömegével lehetett volna leleplezni a szavaikat.

Nagyon kevés politikus elég bátor, hogy ezzel a részigazsággal szembeszálljon. Egy gyerektelen nőnek pedig politikai öngyilkossági kísérlettel érne fel egy ilyen hazugsággal harcolni. Angela Merkel teljesen irracionális viselkedésének ez lehet részben magyarázata. A palesztin kislánnyal, még tavasszal történt interakciója után nagyon keményen támadták. Ennek kapcsán ő, vagy tanácsadói számra világossá válhatott, egy gyerektelen nő, nem viselkedhet úgy, hogy érzéketlennek tűnjön a gyerekek szenvedésével kapcsolatban. Nagyon könnyen megkaphatja, hogy azért van, mert nincs gyereke. Ez könnyen lehet az egyik motiváció Merkel tettei mögött, bármilyen furcsán is hangzik a világ egyik legerősebb államának vezetőjével kapcsolatban.

Két szimbolikus történet mutatja be legjobban, hogyan kezelték a migráns kérdést a médiában. Az egyik László Petra esete, amit mindenki ismer, a másik az áprilisban a tengerbe dobott keresztény családok esete, ami valószínűleg sokaknak újnak hangzik.

László Petra sztorija valószínűleg a leghíresebb esete az egész népvándorlásnak. A koreai rajzfilmig eljutott agyonbeszélt történet a médiában a fehér ember és a magyar politika szívtelenségének szimbóluma lett, amelyet az egyik magyar celeb nettó nácizmusnak nevezett. László Petra egész Magyarországot lejáratta a hírek szerint és olyan barbárságot követett el, ami elképzelhetetlen egy európai embertől. Legalábbis a hírek és véleményformálók szerint. Nincs bocsánat, nincs pillanatnyi elmezavar, nincs elszigetelt egyéni hülyeség, nincsenek kifogások. László Petra az európai előítéletesség szimbóluma.

A másik eset áprilisban történt, amikor néhány muszlim fanatikus egy, az olasz partok felé tartó hajóról, az azon utazó keresztény családokat a tengerbe dobta, nem azért, mert nem volt elég hely, hanem mert keresztények voltak. Mind a 12 ember tengerbe fulladt, gyerekek, nők. Az esemény marginális nyilvánosságot kapott, és nem vált a muszlim brutalitás szimbólumává, nem mutogatták a médiában a meggyilkolt keresztény gyerekek holtesteit, nem próbálták úgy beállítani, hogy ez a muszlim előítéletesség, kegyetlenség megnyilvánulása. Ez egy elszigetelt eset volt, amit néhány őrült bűnöző követett el. Ezek nem normális, nem átlagos emberek, semmi közük az iszlámhoz stb. Csakúgy, mint a kölni pályaudvarnál tapizó százak, akik nem szimbólumai semminek.

A tendencia tehát az, hogy amikor európaiak tesznek valamit, az csoportjuk előítéletességét, gonoszságát mutatja, de ha muszlimok teszik ezt, akkor az elszigetelt jelenség, amiből nem lehet következtetni a probléma egészének súlyosságára, mert ez már rasszizmus lenne.

Ezek alapozzák meg a népvándorlás interpretációjának torzításait, de vannak még jócskán egyéb elemei.

Nem tudom aggódik-e valaki, hogy Németországban naponta átlagosan 2-3 menekültek ellen elkövetett bűncselekmény történik, évi kb 1000. Ezek között sok a gyújtogatás, sőt már egy lövöldözés is volt. A nemzetközi sajtó kollektíven bagatellizálja az eseteket. Nem olvasni nap, mint nap a németek fasizálódásáról, a nácizmus szellemének újraéledésétől való félelemről és még ki tudja miről. Mintha ez nem aggasztana senkit. Elemzők, kiemelik, hogy a szélsőségek nem képesek a végtelenségig erősödni, sőt, inkább már csökkennek is. Merkel ura a helyzetnek.

A dolog érthetetlen, mert nyilvánvalóan nem központilag szervezett, de mégis komoly összhang van a valóság elferdítésére. Ez annál is inkább furcsa, mert pl. Magyarország esetén, a számokkal nem igazolható idegenellenesség növekedéséről és minden gonoszságról cikkezik a nemzetközi sajtó. Még addig is elmentek, hogy a sínekre lökött anyuka és gyereke esetében meghamisították a videót, azt a benyomást keltve, hogy a rendőrök lökték őket a sínekre és nem férje. A valódi német bűncselekmények esetén azonban egységes a hazug hallgatás.

A média egyik nagy hibája volt a migráns kérdés kapcsán, az angolul beszélők csapdája. A migránsok közül meglehetősen kevesen tudnak angolul, német felmérések szerint legalább 15 százalékuk írni olvasni sem tud. A média azonban úgy dolgozik, hogy rövid interjúkat készít a migránsokkal, amiben elmondhatják szenvedéseiket. Ennek árnyoldalira már az öböl háború kapcsán is rámutattak. Az angolul beszélők nyilván a műveltebb értelmesebb réteghez tartoznak, így a TV nézőkben egy hamis pozitív előítélet alakulhat ki. Szinte nem volt olyan angolul beszélő migráns, aki ne azt válaszolta volna, hogy egyetemre akar menni. No, ugye, mondja a néző, látjátok, itt vannak a jövő mérnökei és orvosai, erre van szüksége Európának. Ezzel szemben a jelenlegi európai statisztikákra alapozva, inkább azt kellett volna mondani, hogy megjöttek a jövő munkanélkülijei. Ami jóval közelebb áll a valósághoz, mint a pozitív kép.

A migránsok nagyon hamar megtanulták, mit kell válaszolni a médiának és nagyon jól használták is azt. A neten terjedő „útikönyvek” erre is adtak segítséget. A sajtó kérdései mindig ugyanazok voltak. Honnan jöttél, miért és mit akarsz csinálni? Erre meglehetősen egyszerű azt válaszolni, hogy a háború elől menekülök, Németországba megyek, mert ott emberhez méltón bánnak velem és dolgozni, vagy tanulni akarok. A válaszok megrekedtek ezen a szinten és az újságírók megelégedtek vele. Kényes kérdéseket nem tettek fel, senki nem próbálta leleplezni a hazugságokat, mert „az embertelen lett volna”.

Nem kérdezték meg, hogyan akarsz élni Európában, ahogy mi európaiak, vagy úgy, mint otthon? Mit gondolsz az európai értékekről, szabadságról, a női egyenjogúságról, a vallási türelemről, toleranciáról, az akár mások értékeit kifigurázó szólásszabadságról. Milyen büntetés járna a próféta karikaturistáinak? Te emberhez méltón bánnál az iszlámmal szemben állókkal, vagy a nőkkel, vagy más vallásúakkal? Nem kérdezték, mert ha megkérdezték volna őszinte választ kaptak volna. Elmondták volna, hogy ők muszlimok és muszlimként akarnak élni, gyűlölik a vallásukat kifigurázókat, nem tartják egyenrangúnak a nőket és így tovább. De mi lett volna akkor a migrációval kapcsolatos pozitív képpel? Összeomlott volna és szabad kezet kapnak a politikusok.

Nem mutatta be a média az egyik fontos elemet, ami a jövőben keményen befolyásolja majd életünket. A népvándorlással hihetetlen konfliktusgócokat helyezünk át Európán belülre. A bejöttek között szinte mindenki utál mindenkit. Az arabok a nem arabokat, síiták a szunnitákat. Az afgánok a nem afgánokat. Az irániak az irakiakat. A bangladesieket mindenki és így tovább.

A vonatfülkébe beszállt afgán és arab csoportok között néhány perc alatt dulakodás tör ki. A táborokban brutális konfliktusok vannak és így tovább. Ezek a mindennapos esetek nem kaptak egyáltalán figyelmet. A média képviselői nem tulajdonítottak neki jelentőséget, mondván, ezek a stressz jelei. Ezek a konfliktusok, amik meghatározzák a régió közel másfél ezer évét, ezentúl Európán belül is komoly képviselettel rendelkeznek és megoldhatatlan problémát jelentenek.

A fentebb felvázoltak is csak részben mutatják be a média torzításait. Nem esik szó az olyan hazugságokról, mint a több száz kilométeres gyaloglás mítosza, amit előszeretettel hangoztattak, annak ellenére, hogy 5-10 km-nél nem gyalogoltak többet a migránsok az egész úton. Minden elemet nem lehet felsorolni, de azt hiszem ez is megalapozza a média felelősségét, sőt bűnét abban, hogy a dolgok idáig fajultak. Hozzá kell azonban tenni, hogy ez csak a bajok eleje, lesz még sokkal rosszabb.

Én magam 21 forgatási napon vettem részt az elmúlt fél évben a népvándorlás bemutatásában. Tapasztalataim így első kézből származnak.