Nagymamám mesélte gyerekkoromban, hogy amikor ’49-ben jöttek a népnevelők agitálni a kommunista párt dicsősége mellett – a diktatúrák jellegzetessége, hogy a magánszférába gázolva tolják az agitációt, bár most nincs szükség arra, hogy csöngessenek, hisz a BLM meg a szivárvány a közösségi médiából ömlik az emberek tudatába –, a dédit szabályosan dugdosni kellett, mert azt morogta a konyhából, hogy „Nekem csak ne magyarázzon fiatalember, láttam gyerekként a kommunizmust. Borogatták a villamosokat, fosztogattak”.

Mondjuk én se voltam különb. Az iskola folyosóján a Lenin-képnek kis szarvakat rajzoltam, majd fölé irkáltam tollal, hogy AC/DC, mely munka elismerésképp felkísértek az igazgatói irodába egy kis beszélgetésre, és az ellenőrző füzetbe elhelyeztek egy apró bejegyzést.

A gyerekek őszinték! És mindig meglátják a hamisságot, a furcsaságot, az oda nem illőt, a nem természetest.

„A néni kövér!” „A bácsi miért iszik minden nap és dülöngél a lépcsőházban?” „Aranka néni, amikor jön hozzánk, akkor apu mindig elrakatja anyuval az ezüst kiskanalakat, és azt mondja, hogy vigyázzunk az Aranka nénivel, mert lopós.”

A gyerekek őszinték, és ez az őszinteség olykor bántó, kellemetlen, de mindig rámutat a hamisságra.

Most itt elsősorban a magyar gyerekekre gondolok, akik most is kimutatták, hogy utálják azt, ami nem természetes, ami hazug. (Az angol gyerekeknek (és még más nyugati ország-bélinek) sokkal jobb a helyzetük, mint a magyar gyerekeknek. Ugyanis, ha pl. az angol kisgyerek úgy meglepődik, hogy azt sem tudja, fiú, vagy lány, akkor majd a szülei segítenek eldönteni neki.)

Az angol válogatott játékosa csalódott a magyar gyerekekben, akik kifütyülték a térdelő angol játékosokat.
Conor Coady: „óriásit csalódtam a magyar gyerekekben.”
Csalódott. Istenem. Most mi lesz így velünk? Hazamegy ez az ember, leül a kocsmában, rendel valamit, majd megszólal: „A magyar gyerekek rosszak. Rosszak ezek a magyarok.”
Majd felhörpinti az italt, és folytatja tovább a harcot a rasszizmus és a megkülönböztetés ellen. Micsoda hős!

Rosszak ezek a gyerekek! Mindenki ezt írja, és ezzel foglalkozik. A magyar válogatott hatvan év után először legyőzte Angliát, ami történelmi győzelem – mármint ugye, magyar szemmel, angollal nyilván az ellenkezője –, az angol sajtó azonban nem erről cikkezik, hanem a Puskás-Arénában helyet foglaló magyar gyerekekkel, akik a leírtak szerint szinte huligánhangulatot teremtettek. (Ráadásul mindegyik fehér!)

A gyerekek rosszak. Lehet, mégsem kellett volna betiltani a testi fenyítést. Vagy az is lehet, hogy kevés a propaganda a mesefilmekben? Még akad olyan mesehős, aki nem fekete és meleg? Talán be kéne vetni pár népnevelőt. Ha ez sem segít, akkor semmi.

Bár úgy vélem, akik egy ország sportolóit kizárják a versenyekről a nemzetiségük miatt, azok ne nagyon térdepelgessenek a rasszizmus ellen. Mintha kicsit álszent dolog lenne ez. Hogy is mondta egy híres mesében az egyik kisgyerek: „Igen, egy rossz kisgyerek?” Idézem: „Meztelen a király!”

Olvasom, hogy „Jelentős rendőri erősítéssel készülnek a magyarokra az olaszok.”
Kell is az erősítés! Lehet, hogy gyerekek is lesznek. Talán még fütyülni is fognak!

A Piszkostizenkettő rovatban megjelent véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a 888.hu szerkesztőségének álláspontját.