A legutóbbi ideológiai szőnyegbombázással a közösségimédia-monstrum és csatolt (bekebelezett) részeinek vezérei nyilvánvalóvá tették, hogy a kóstolgatásnak és a próbaüzemnek vége, megkezdték a totális háborút a konzervatív, jobboldali, keresztény hangokkal szemben. És úgy mellesleg ezzel melegítenek is a jövő évi amerikai választásra. Tudjuk, hogy abba úgyis csak az oroszok szoktak beavatkozni. A Facebook? Á, dehogy.

Mindenki vegyen egy nagy levegőt, mindegy, hogy május 26. előtt vagy után, de a „veszélyes“ egyének és oldalak itthon is menni fognak a levesbe.

Szerintük, ugye, Tommy Robinson, Laura Loomer, Milo Yiannopoulos és Paul Joseph Watson miatt „nem biztonságos“ hely a Facebook. Tehát megtalálták az imprilista ügynököket, akik akadályozzák a harmonikus szocializmus teljes körű megvalósítását. Különösen annak fényében kérdéses a purgálás, hogy ezeket a szerzőket már korábban hátrébb sorolták, eltüntették a hírfolyamokból, és naponta leveleztek velük, hogy épp melyik mondat, szó, betű sérti a „közösségi alapelveket“. Nincs értelme alkalmazkodni és együttműködni, mert a virtuális Endlösung a Facebook célja – és ahogy annak idején a kommunista diktatúrában, ha akarnak, találnak indokot, hogy minden felületről eltüntessék az eretnekeket.

(Slusszpoén: az antiszemita, Nation if Islam vezetőjét, Louis Farrakhant is leszedték, akit valamiért szintén „szélsőjobboldalinak“ minősítettek a takarítás kezdetén, de emiatt a sajátjaik is árkot röhögtek köréjük. Az illetőnek több demokrata cimbije van, mint ahány e-mail eltűnt Clintonnénál.)

A Facebook nem a „szélsőjobboldaliakat“ tünteti el az oldalról, hanem a hatékony konzervatív/jobboldali hangokat. A mainstream, bumburnyák konzervatívok nem zavarnak semmilyen vizet, nyugodtan maradhatnak, egyelőre – és ennek örülnek, mert úgy gondolják, a káros konkurenciát (a sokkal szórakoztatóbb és hatékonyabb jobboldaliakat) végre kivették a játékból, valamint abban reménykednek, hogyha kiegyeznek a Big Tech antikrisztusaival, játszhatnak Chamberlaint, ők majd a végén megússzák.

(Hahaha. Ők sem ússzák meg.)

A Facebook magántulajdon, azt csinál, amit akar, mondják az amúgy vagyonelkobzásokat, de minimum nagyobb újraelosztást követelő komcsik. Kísérletként legközelebb kapcsoljuk ki náluk az áramot meg az internetet, és mondjuk azt nekik, hogy bocsika, magáncég vagyunk.

A Facebook csiki-csukit játszik azzal, hogy nem tekinti magát hagyományos médiaszolgáltatásnak – mint mondja, semleges platformként működik, amit bárki használhat –, mégis él azokkal az eszközökkel, melyekkel a hagyományos tartalomszolgáltatás: szűréssel, magyarul a tartalmak szerkesztésével. Ám ha hagyományos eszközökkel él, a hagyományos törvényeknek kell alávetni őket. Senki nem azért háborodik föl, mert Milo Yiannopoulos nem írhat kedvére a BuzzFeedre (pedig vicces lenne), hanem mert a Facebook – saját deklarációja szerint – nem olyan, mint a BuzzFeed vagy a Washington Post.

Bizonyos szempontból valóban nem. Rosszabb annál. A BuzzFeed esetében legalább tudjuk, kikkel állunk szemben. (Nagyjából picsogó anyámasszony katonáival, akik napi ötször sírnak mikroagressziók meg a túl sok szójatej miatt.)

A Facebook viselkedéséből a pofátlan komcsi alakoskodás árad. Tessék egyenesen beszélni! Egy szélsőbaloldali platformmal akarják simára vasalni generációk agyát, hogy azon ne jöjjön át semmi, ami arról szól, hogy valaha a házasság egy férfi és egy nő között állt fent, és hogy talán mégse jó ötlet az európai kalifátus. A lényeg az – ezt jelenti a „biztonságos hely mindenki számára“ újbeszélül –, hogy mindenki csak a genderérzékenyítést meg a muszlimsimogatást kapja az arcába nullhuszonnégyben.

Amit persze lehet, csak akkor nem semleges a platform, és lehet szépen ugyanúgy bíróságra járni, ahogy itthon elrángatják rendre bármelyik lapot. (Tessék, rögtön egy példa: még a tökkelütött szocialisták is felhorkantak Pócs János legutóbbi állítólagos ügye kapcsán, ami persze totális fake news volt – ennek a fake newsnak a kiirtása, úgy tűnik, nem feladata az erre érzékeny Facebook-cenzoroknak, mégiscsak egy heteroszexuális fehér férfiról állítottak valótlant, és nem azt pedzegette valaki, hogy talán, esetleg, lehetséges, hogy a bevándorlók lakta környékeken – talán! – magasabb a bűnözés.)

A magyarok elég felnőttek már ahhoz – így hozta a történelmünk –, hogy átlássanak a pofátlan kommunista kamun. A Facebook célja nem egy „biztonságos hely“ létrehozása mindenki számára, és nem is a hamis hírek elleni küzdelem. A Facebook célja a nettó újkommunista agymosás, és a legutóbbi darálással ezt nyilvánvalóvá is tették.

A probléma nem is azzal van, hogy totalitárius, megalomán kommunisták és lelkesedő, gyarmati híveik hogyan reagálnak. Az normális állapot. A probléma azzal van, ahogy az ún. konzervatívok és a mainstream jobboldal reagál erre. Lassan hetvenéves a történet, hogy a jobboldal gálánsan átengedte az egyetemeket a tomboló baloldalnak, utóbbi épp most aratja le ennek finomságos gyümölcseit. Az amerikai kampuszokon olyan világot hoztak létre, hogy ahhoz képest Észak-Korea lassan a szabadság földjének tűnik. Azt csinálták, amit a baloldal mindig csinál, ha szabad kezet kap: autoriter, totalitárius, intoleráns fészkeket hoztak létre, ahol mindig újabb és újabb elhajlókat keresnek, akiket kirakatperekkel meg lehet szégyeníteni. A jobboldal akkor (is) úgy gondolta, hogy mi közünk nekünk ehhez, vigyék csak az egyetemeket a balosok, mi meg majd jól csináljuk a gazdaságot.

Jól csinálták, végül b888hatták.

Ha a jobboldal most tétlenül nézi, esetleg hallgatólagosan támogatja (az amúgy legjobb) hangjainak teljes eltüntetését minden nyilvános közösségi felületről, akkor pont ugyanazt a hibát követi el, amit az egyetemek esetében is elkövetett. Most engedi át a kulturális háború jelenleg legfontosabb terepét teljes egészében a totalitárius baloldalnak.

Ha ezt hagyja, akkor sajnos hevesen bólogatva kell igazat adnunk J. S. Millnek.