Blanka zokogott, a libsik három napja picsognak és Wizz Air-kompatibilis toszigákra gugliznak a kivándorláshoz. „Innen el kell menni”, pötyögik háromszázezres mobiltelefonjukba, egy kétezer forintos szójalatte mellől. „Éhen fogunk halni ebben a diktatúrában”, „igen a lazacos bagel az enyém és lécci hozz még egy lattét is, köszike”.

Hol is tartottam, ja „bele fogunk dögleni az Orbán-rezsimbe és megyek én is Londonba...”.

Imádom ezt a választások utáni közhangulatot, amikor egy családi házban lakó fiatal is egy londoni tömegszállásra vágyik havi 1000 fontért, mert ott szabadság van. A kétharmad pedig szerintük diktatúra, meg amúgy is... Spontán Varga Ádám kollégám vlogja ugrik be, amikor random fiatalokat kérdez meg az utcán, hogy ki Magyarország igazságügyi vagy éppen pénzügyminisztere. Kínos vihogás, nagy csönd, vagy öööö... Szóval akkor mit is kritizálnak? Ha kritizálom a politikát, vagy a kormányt, akkor legalább ismerjem. A baloldali sajtó szlogenjeit mantrázni hangzatos, csak éppen nagyon be lehet égni vele, ha konkrétumokról kell beszélni. Habár mindegy, libisinek lenni már önmagában égő.

Nekünk konzervatívoknak egy plasztikai sebész egy hét alatt sem tudná leoperálni a mosolyt az arcunkról a győzelem után. A klassz az, hogy nem is rugdaltuk a földönfekvő vesztest, hanem elkezdtünk dolgozni, hogy ez is egy jó négy év legyen. A baloldal elesett, nem végleg, mert a tábornokuk egész jól jött ki a csatából a háttérből beáldozván kapitányát.

MZP-ről a Hosszútávfutó magányossága című remek film címe ugrott be, ahogy állt a színpadon, magára hagyva fegyvertársai által. Már szinte megsajnáltuk, mert a végnélküli monológok mellett azért járta az országot, tett-vett, fórumozott, napi szinten ott volt a TV-ben és azt lehetett látni, hogy a baloldal fokozatosan lemorzsolódott mellőle. Timike nem sipkákolt a kapitány mellett, Jakab sem lóbálta a parizerét a győzelem érdekében és Gyurcsány is maximum „zugivott” egyet MZP egészségére. A hosszútávbeszélő elmondta az utolsó monológját, amit már csak maroknyian hallgattak az elázott, széttaposott plakátok között. Talán nem is sejti, hogy a végén már csak eszköz volt, hogy a DK megerősödjön és egy új stratégiát dolgozzon ki 2026-ra. Nyilván bedarálják a kisebb pártokat, mert „ha összefogásban nem ment, akkor próbáljuk meg egy-egy ellen”, egy nagy „szuperbaloldali párt” a Fidesszel szemben, talán Klárikával az élen...

A narancsbomba nagyot robbant és még tart a lökéshullám, de kétségünk ne legyen: a kommunisták nem adják fel.