A kérdés annak kapcsán jutott eszembe, hogy 104 ezer 500 egészségügyi dolgozó, az összes alkalmazott 95 százaléka aláírta új munkaszerződését, amelyben megduplázott orvosi fizetésekről, az ápolók és nővérek bérének hetvenszázalékos emelkedéséről kötöttek megállapodást. Aligha tudna valaki olyan országot mondani, ahol ez megtörtént volna, ráadásul úgy, hogy az egykor SZDSZ-es, kormánykedveléssel nem vádolható Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke, a Gyurcsány-kormány volt államtitkára, a Böszme ma is közeli cimborája személyesen elismerte, hogy sikerült kialkudni a kormánnyal a béremelési feltételeket.

Gyurcsány persze mindezt nem látja, illetve nem hajlandó tudomást venni róla. Legutóbbi blogbejegyzésében ugyanis az állami egészségügy minden idők legsötétebb napjaként emlékezik meg arról, hogy a dolgozók öt százaléka nem írta alá a március 1-jétől életbe léptetendő új munkaszerződését. Ez a szám az ágazatban dolgozó mintegy 41 ezer orvos és hozzávetőlegesen 65 ezer ápoló arányos, kicsiny részét jelenti.

Az egészségügy működőképességét tehát a jövőben sem fenyegeti veszély.

Ráadásul az elsöprő többség, amely továbbra is ott akar szolgálni, sokkal jobb életszínvonalon teheti azt, mint korábban. A kormány a részletek tekintetében is alkuképes volt. A tárgyalások során hozzájárult ahhoz, hogy az egészségügyi dolgozókat két év helyett maximum 44 napra lehessen átvezényelni, illetve támogat minden másodállást, ha az nem ütközik a főállásba.

Gyurcsány persze soha nem pártolta az egészségügyi dolgozók munkakörülményeinek radikális javítását. Neki ez nem szempont. Kormányzása idején ugyanis nemhogy nem volt választásuk a dolgozóknak, hogy aláírnak-e, vagy sem, rábólintanak a biztos megélhetésükre, vagy elutasítják azt. 2006 után egyszerűen elbocsátottak 6000 egészségügyi dolgozót. Akik maradtak, azoktól elvettek egyhavi fizetést, és a bérük is megmaradt a régi, alacsony szinten. Ez a Gyurcsány-tempó, ennek az embernek ez tetszik. S aki nem így cselekszik, aki jót tesz az emberekkel, szerinte az a gazember.

Nem a 2006 utáni volt az állami egészségügy minden idők legsötétebb időszaka, ugye, kedves Gyurcsány Ferenc? A mostani az, amikor az új szerződésüket aláírók a jó fizetésük és a folyamatosan fejlődő egészségügyi infrastruktúra mellett bizakodva nézhetnek a jövőbe, és valódi életpályamodell kezd kirajzolódni a szemük előtt?

Gyurcsány Ferenc azt veti vádlón a kormány szemére Facebook-oldalán, hogy „5000 dolgozó távozott ma az állami egészségügyből”. Írja ezt olyan hangsúllyal, mintha maga a sztálini főügyész, Visinszkij lelke lakozna benne. Mintha bűn lenne radikálisan megemelni a dolgozók bérét. Az rendben van, hogy anno zokszó nélkül kirugdosta őket az állásukból, de az Gyurcsány szerint nagyon nincs jól, ha valami kedvezőt ajánl az állam, nem is akármilyet, s azt az érintettek elfogadják.

Gyurcsány nem azokra mosolyog, akik esküjükhöz méltóan tovább viszik a vállukon az egészségügy napjainkban különösen súlyos terhét, hanem amiatt elégedetlenkedik, hogy miért nem kaptak még többet a dolgozók, mert akkor biztos mindenki aláírt volna.

Az egészségügyi dolgozók 95 százalékának véleménye az, hogy Gyurcsánynak ezúttal sincs igaza. Azt mondja egy kórházi szakorvos, hogy akik most Covid-betegként a kórházakban fekszenek, azoknak elsősorban levegőre van szükségük, nem gyógyszerre. Naponta 30–50 beteg érkezik a budapesti Honvédkórház sürgősségi osztályára. Ilyen súlyos a helyzet. S akkor Gyurcsány ebben a drámai helyzetben is Berija hangján képes megszólalni, ahelyett hogy bevetné politikai erejét, és jobb belátásra bírná az ellenálló egészségügyiseket.

Orbán Viktor így jellemezte az eseményeket legutóbbi rádióinterjújában. „A helyzet valóban drámaian romlik, úgyhogy ismét azokat a számokat kell néznünk, amiket néhány hónappal ezelőtt már magunk mögött hagytunk, és azt hittük, hogy sutba dobhatjuk. Azt a számot kell most ismét nézni, hogy hány üres ágy van egyáltalán a kórházakban, és mennyi lélegeztetőkészülékkel felszerelt ágyunk van, mert abban egyetértenek az orvosok, hogy a fertőzések száma a következő két hétben inkább drasztikusan, semmint enyhén, tehát jelentős mértékben nőni fog. A kérdés megint az, hogy a magyar egészségügy teherbíró képessége, orvosaink, ápolónőink odaadása, helytállása, az eszközeink elégséges volta együtt képessé tesz bennünket a védekezésre, vagy sem. Itt tartunk. Szabad ágyunk egyébként 15 831 van, lélegeztetőkészülékkel felszerelt ágyunk pedig 2296. Ez messze van attól a terheléstől, ahol most vagyunk, de arra számítottunk, hogy a következő két hétben ez a terhelés, a megbetegedések száma erőteljesen növekedni fog.”

Erről beszélek. Ezt a helyzetet Gyurcsány is pontosan ismeri. De politikai vágyai még járvány idején sem engedik meg, hogy az emberek oldalára álljon, hogy segítsen a védekezésben, hogy mindent elkövessen azért, hogy akit lehet, megmentsen a haláltól.

Ilyen embertelen politikusi hozzáállás után nem csoda, ha az emberek milliói valóban Visinszkij lelkét érzik benne, és főgonoszként tekintenek rá.