1. A foci az embert gyerekké teszi.

Gyerekkoromban sokat futballoztam. Két zsíros kenyérrel elszökve otthonról, a Jancsi bácsi által lekaszált mezőn kora reggeltől késő estig rúgtuk a bőrt. Felállt a két cséká: „Lajoska ide”, „Jocó oda”. Voltak a pólósok és a csupaszok. Ment a cseló. Ha jól eltaláltam a lasztit, a ficakból még Jocó sem tudta kipiszkálni.

Önfeledtek voltunk és gyerekek. A játék volt az életünk és csak egy labda kellett hozzá.

2. Az életben mindenki alakoskodik. Ha ügyes, végighazudhatja az egészet. Egészen addig, amíg nem lép a pályára. A fociban ugyanis néhány perc alatt kiderül, hogy ki milyen ember. Ott nem lehet alakoskodni, lelepleződik a játék.

3. De mi is olyan körmönfont a fociban?

A játék és annak lényege. A lasztit ugyanis meg kell szelídíteni. Kézzel könnyebb lenne, mégis lábbal játsszák. A láb nem tudja birtokolni a labdát. Nem tudjuk azt a lábunkkal megfogni. Mégis mondhatjuk, hogy nála van a labda. Mert például nem tudják tőle elvenni. Mert kicselezi, megtéveszti a másikat. Kimozdítja súlypontjából. Távol tartja a labdától. Uralja a bőrt, mert oda rúgja, ahová akarja. És a laszti oda is megy, ahová szánták. A társhoz, az üres térbe, ahová jó esetben befut valaki a „semmiből”, és még jobb esetben a hálóba tart. Ez a gól, vagy goal, azaz a cél. Ha megrezdül a háló, öröm és bánat keletkezik. Mennyire emberi.

4. Egyedül nem lehet játszani.

Társak kellenek hozzá. A foci tehát egy társasjáték. Mégis egyéniségeket hoz világra.

Hozzájuk akarunk hasonlítani. Õk a sztárok. A sztárok azonban a többiek nélkül semmire sem mennének. Ám Messire fogunk emlékezni.

5. Messi.

A világ legjobb futballistája. Valahogy így bánhatott a labdával Puskás Öcsi. Egy gondolattal mindig a többi előtt jár. Kicsi és mégse tudják fellökni. Teret csinál magának, már azzal, ahogy hozzáér a labdához. És ahogy eltávolítja magától, tehát lő, uralja a labda mozgását, kiismerhetetlenül juttatja azt a kapuba. Mert van benne képzelőerő. Vérében van a foci.

6. Különös, hogy többre értékeljük a csatárokat a védőknél. Az a legtöbbre értékelt, aki gólokat lő. Aki a legtöbbet lövi, azt úgy hívják: gólkirály. Tehát ő a király. A csapat esze mégis az, aki szervezi a játékot, vagyis aki átlátja az egészet. Õ a játékmester. A régi szép időkben csak övé lehetett a tízes mez. A másik mester viszont nem a pályára fut ki, hanem a padon ül, vagy inkább amellett áll, őrjöng, tombol, vagy csak felvonja a szemöldökét. Neki kell a sok egyénből egyetlen, összetartó csapatot kovácsolnia. Neki nem a focihoz, hanem a közösségépítéshez kell értenie. Nemzetek esetén úgy hívják: szövetségi kapitány.

7. Szégyen és büszkeség.

Ha győzünk, büszkék vagyunk. „Mi” verjük meg „őket.”

Ha vesztünk, akkor „ők” (akik az előző esetben még „mi”) azok, akik szégyent hoznak „ránk”.

Ilyenkor fejeket követelünk.

8 . Modric.

Bosszant. Nem a játéka. Azt szeretem. Hanem bosszant, hogy mások ilyen futballistákat adnak a világnak, mi meg azt latolgatjuk, hazajön-e a Fradiba Dzsudzsák.

9. Szomorúság.

Tízéves voltam. Apám futballkaput eszkábált össze nekem. Közelgett a mexikói vébé. Éjjel-nappal képzeletben lejátszottam a magyar csapat meccseit. Mondanom sem kell, ott, annak a szikszói háznak az udvarán mi nyertük meg a világbajnokságot. Azt képzeltem én vagyok Détári Lajos. Aztán meg csak sírtam.

10. Nem értem, hogy a maiak miért nem szégyellik magukat.

Miért elégednek meg annyival, hogy fél év után hazaküldik őket az albán hatodosztályból. Nem értem miért gyorsabb, erősebb, ügyesebb, sikeresebb egy horvát, szlovák, román vagy akárki. Nem értem, hogy miért nem éreznek szégyent azért, hogy a tévén keresztül fogják nézni a világbajnokságot.

A frizurájuk már olyan, mint Ronaldóé. Szégyellhetik magukat.

11. A srácokhoz.

A foci a legcsodálatosabb játék a világon. Játsszátok!

Ha jól játsszátok, ember lesz belőletek.

Tehát csak azért is: Hajrá, magyarok!