A szavazásra jogosultak 5 százaléka szavazott, a budapesti emberek 95 százaléka eszerint nem akarta ünnepelni a demokráciát. 68 ezer budapesti szavazott, mi másnak is lehetne mindezt hívni, mint a demokrácia ünnepének. Illetőleg amit tudunk, vagy hát amit a szervezők közöltek: 68 ezer szavazat érkezett. Azt nem tudjuk persze, hogy a 68 ezer szavazat valóban 68 ezer embertől érkezett-e, hiszen éppen az Origóban írtunk arról, hogy lehetett trükközni a lakcímkártyákkal. Azaz, ha valaki az egy hét alatt – ameddig tartott az előválasztási cirkusz – átjelentkezett, nyugodtan tudott kétszer is szavazni. Jó, könnyű erre azt mondani, hogy ki az a bolond, aki többször is szavazni akar egy olyan versenyen, ahol voltaképpen egyszer is felesleges, de hát vannak ugye olyan szimpatizánsok is, akik eléggé érdekeltek egyik vagy másik versenyző sikerében, vagyis minden elképzelhető ott, ahol mindent szabad. Persze, ez a demokrácia ünnepe.

Szintén milyen ünnepi pillanatok, hogy ily gyorsan meg is semmisítették a szavazólapokat. Bár felesleges volt a kapkodás – az ellenzéki tisztesség és jellem világában elképzelhetetlen, hogy bárki is csaljon, esetleg manipulálja az eredményt. Nem is értem: mi szükség volt egyáltalán titkos szavazásra? Ikszelhettek volna az asztalon is, mindenki előtt. Az még ünnepibb pillanat lett volna.

Ugyanis a demokrácia ünnepének olyannak kell lenni, gondolják az ellenzék vezetői, ami semmiben sem hasonlít a normalitásra. Vagyis, nem egyetlen nap szavaznak, hanem legalább egy hétig. Megígérik, hogy interneten is lehet szavazni, majd kiderül, hogy ez nem nagyon megy. A politikai korrektség királyai, akik egy szerintük csúnya szóért morálbíróság elé állítanának bárkit (egyelőre morálbíróság, de álmaikban nyilvánvalóan már a valódi bíróság is szerepel), nem gondoltak a vak emberekre, legalábbis az interneten erről lehetett olvasni, egy baloldali, nem látó ember erről panaszkodott.

A demokrácia ünnepe, hogy nem volt érvénytelen szavazat – az évtizedek óta feddhetetlen és közismerten pártatlan ügyvéd, a jog és tisztesség őre, a szavazat ellenőrző vagy szervezőbizottsági (nem biztos, hogy így hívták, de a funkció nagyjából ez volt) elnök, Magyar György nem beszélt érvénytelen szavazatokról. Mennyire hihető, hogy tényleg nem volt érvénytelen szavazat? Sehol egy elrontott kereszt, sehol egy csúnya viccelődő. 68 ezer ember tökéletesen és pontosan szavazott. Nemcsak morális tehát a fölény, hanem szellemi is. Hiszen egy országgyűlési választáson mindig van érvénytelen szavazat. Az elrontott szavazólapokat olyankor – ezek szerint – nyilván fideszesek töltik ki.

A demokrácia ünnepe, hogy váratlanul az esélytelenebb nyer, éppen azután, hogy baloldali ismert szurkolók követelik, hogy az esélytelenebb nyerjen. Bajnai Gordon úgy érezte, hogy meg kell szólalnia, és persze Alföldi Róbert is éppen így érzett. A demokrácia ünnepe, hogy olyan győztest hoznak ki (elnézést, választanak meg, teljesen szabályosan, 68 ezren), aki jóval esélytelenebb, mint a vesztes. A Századvég Alapítvány egyértelműen ezt mérte. És mégis. Nekik az esélytelenebb kell.

Ünnepivé tette az eseményt maga az esemény. Az újítás varázslata. Ó, hányszor hallottuk azt a szót, hogy innováció. Mármint az előválasztás. Micsoda innováció. És még folytatják is. Ferencvárosról hallani, hogy ott is előválasztást akarnak. Megértem: mindegyik fél bízhat benne, hogy valamilyen csoda folytán éppen ő nyer. Mert egy ilyen innovatív ünnepen bármi előfordulhat.

Ahogy teltek-múltak a demokrácia ünnepnapjai, egyre inkább úgy láttam (kezdetben nem, ezt be kell vallanom) és ebben a közvélemény-kutatások is megerősítettek, hogy Kálmán Olga függetlenobjektív múltja inkább előny, mert az ellenzéki szavazók pontosan tudják, hogy egy szélsőségesen egyértelműen ellenzéki riporterről van szó. Tudják, mit kaphatnak tőle. Jó, azt természetesen senki sem hiszi el róla, hogy nem ijedne meg, ha akárcsak egy határozott államtitkárral találná magát szembe, de talán egy minisztériumi osztályvezetővel eredményesen szemtelenkedne. Na de Karácsony Gergely? Róla azt nem hiszik el, hogyha bemenne egy kerületi hivatalba, akkor nem téveszti el az ajtót és nem rossz helyre kopog be. És mégis. Valahogy csak Karácsony Gergely nyerte a demokrácia ünnepét.

Az meg nem is a demokrácia ünnepe, hanem a csodája, hogy ez egy olyan választás volt, ahol a Fidesz nem indult el, kizárólag az ellenzék. Így valósulhatott meg az igazi csoda: bár egy abszolút alkalmatlan ember nyert, de csodák csodája: a győztes mindenképpen egy ellenzéki lett. Az ellenzék egyébként így tudta legnyugodtabban ünnepelni a demokráciát: csak ők voltak, csak az ellenzék. És milyen jól is érezték magukat! Mennyire jól el lehet vitatkozni az igazán fontos kérdésekről: öt év alatt tíz buszt cseréljenek le elektromosra, vagy tíz év alatt ötöt. Maguk vannak, csak ők vannak, csak a sajátjaik mennek el szavazni, saját maguk is számolják össze a szavazatokat – ez a demokrácia ünnepe, ez az igazi csoda.

Jól meg kell persze becsülniük ezt a csodát, ezt a szédületes sikert és érthető is, ha kitörő örömmel ünneplik. Egyhamar hasonló sikerben nemigen lesz részük.