A Facebook és annak vezére korábbi években többször kapott kritikát konzervatív fórumokon. A baloldali sajtó és közvélemény ezzel szemben ünnepelt sztárnak tartotta, aki jobbá teszi a világot, közelebb hozza az embereket és egy boldogabb, nyitottabb, globalizáltabb jövőt épít. A konzervatív kritikák elsősorban arra vonatkoztak, hogy a Facebook kezében túl sok hatalom, túl sok adat, túl sok nyilvánosság és kommunikációs fórum összpontosul. Felhozták a három miniszterelnöki ciklust is végig csináló brit Stanley Baldwin példáját, aki 1931-ben támadást indított az újságok tulajdonosai ellen, mondván, azok „felelősség nélküli hatalmat” akarnak gyakorolni.

A Facebook-vezér kezében ugyanis „rengeteg felelősség nélküli hatalom” összpontosult, ami mellékhatásként a világ leggazdagabbjai közé repítette. Sokkal többet tud az emberekről, mint a titkosszolgálatok, kormányok, sokszor többet, mint családtagjai. A kulisszák mögé azonban szinte lehetetlen belátni, nem tudjuk hogyan használja ezt a hatalmat, és igazából semmi korlát nem áll útjában. A kritikák azonban nem sokat értek amíg a mainstream média és közvélemény megvédte, sőt istenítette a Facebook-vezért. Bárkit elfogadtak volna, aki megregulázza a Brexitet és Trumpot, és vele kapcsolatban ilyen reményeik voltak. Amikor Trumpot elnökké választották, az egyik jövőbeli legyőzőjének kiáltottak ki, aki esetleg a következő elnökválasztáson kihívója lehet. Zuckerberg maga sem cáfolni, sem megerősíteni nem akarta, de mintha lebegtette volna a hírt.

Úgy tűnik, a politikai karrierje véget ért még mielőtt elkezdődött volna. A balliberális közvélemény hirtelen a világ első számú közellenségének kiáltotta ki, ami meglehetős elégtétel sokaknak. A fordulat meglehetősen bonyolult és némi összeesküvés-elméleti felhangoktól sem mentes.

A nyugati világ véleményformálói képtelenek voltak megemészteni Trump megválasztását és a Brexitet. Első körben kikiáltották a népet tökéletes hülyének, akik buta birka módjára a józan ésszel, az okosakkal, akik ismerik a dörgést szembe fordulva szavaztak. Mint a gyerekek, akik nem hallgatnak a szüleikre. Ez azonban nem volt elég nekik, konkrétabb bűnbakra is szükség volt. Ki tévesztette meg ezeket az embereket? Kihasználta ki „butaságukat”, gyengeségüket? Az ugyanis elfogadhatatlan magyarázat volt, hogy talán nincs igazuk azoknak, akik a józan ész szempontjából csak egyetlen döntést tudtak elfogadni: a Brexit és Trump elutasítását.

Szükségük volt egy összeesküvés-elméletre, ami megmagyarázza az emberek megmagyarázhatatlan döntését. Előbb az oroszokban találták meg a bűnöst, akikről kitalálták, hogy néhány millió dollárt fektettek az amerikai választások befolyásolásába, miközben a jelöltek maguk milliárdokban mérhető összegeket költöttek. Ez azonban nem volt elég ütős elmélet, valami hiányzott, legfőképpen a kemény bizonyíték és a közvélemény lelkesedése. Az egész szegényes és túl természetes volt. Persze, hogy az oroszok próbálkoztak, mindig megteszik, akkor meg mi van? A megváltást a Cambridge Analytica jelentette számukra. Ez egy olyan történet, ami mögé be tud állni a nemzetközi politika, a teljes nemzetközi sajtó jobb- és baloldalról egyaránt. A történet kerek, beleillik a modern hiedelmekbe, hogy a big data mindenre képes, azzal tényleg bármit el lehet érni. Sokkal ütősebb kémtörténet, mint az oroszok. Adatlopás, manipuláció, nagyon okos emberek, sok számítógép és a hab a tortán a hatalmas Facebook és annak egyre kevesebbet mosolygó vezére. Minden adott lett, hogy meg lehessen magyarázni miért döntöttek az emberek az okosakkal szemben.

A történetbe még annak ellenére is beleálltak, hogy ezzel ledöntötték egyik bálványukat, Zuckerberget. Nem ejtünk érte könnyeket, nehéz is lenne egy olyan 30 éves fiatalemberért, aki már ennyi idős korára kórházat neveztetett el magáról. Aki úgy gondolja, ő személy szerint el tudja dönteni, hogy mi álhír és mi a valóság. Fel kell azonban hívni a figyelmet arra, hogy a Facebookon bármilyen ügyes manipulátor is, egy elképesztő kis tényező egy hatalmas amerikai választási kampányban. Az emberek végtelen számú hírt, végtelen számú véleményt hallanak egy kampányban, kétségtelenül lehet őket Facebook-hirdetésekkel befolyásolni, de ennek mértéke az összes forrást tekintve szinte elhanyagolható.

Erre a legjobb példa a magyar kampány, ahol az utólagos adatok szerint a Facebookon az ellenzéki pártok és témák minden tekintetben toronymagasan verték a Fideszt, de a választáson alulmaradtak. Trump sem azért nyerte meg a választást és a Brexit sem azért történt, mert a Cambridge Analytica jól működött, hanem mert a velük szemben állók oldalán álló igazság és érvek nem voltak elfogadhatóak az emberek többsége számára.

Nincs mit szépíteni ezen, nincs összeesküvés, nincs titok, az igazság nem egy kézben van, nem egyféle és nem feltétlenül a műveltek, a magasan képzettek, az okosak kizárólagos tulajdona. A jövőről nemcsak nekik van joguk dönteni, hanem mindenkinek. A jövőre vonatkozó racionálisnak látszó döntések pedig nem jobbak, mint a nem annak látszók. A vidékieknek, a kevésbé iskolázottaknak, a szegényebbeknek is ugyanolyan joguk van és ugyanannyi szavazatuk. Néha fellázadnak, néha máshogy döntenek és ezt mindenkinek el kell fogadni. Ezt időnként forradalomnak hívják, időnként egyesek ellenforradalomnak, de a történelmet mindenkinek egyforma joga és lehetősége van formálni. Az ideológiailag motivált válaszok, megoldások és jövőképek sokszor alulmaradnak a valóság által írtaknál.

A Brexitet és Trumpot a valóság írta, és ezt nem lehet sem lenézni, sem összeesküvés elméletekkel megmagyarázni. Ez persze egyáltalán nem garantálja, hogy Trump vagy a Brexit sikert hoz, ez egy másik kérdés.

Igazán örülök annak, ha a Facebookot majd egyszer végre szabályozzák, ha vezére soha nem lesz politikus, ha jobban védik adatainkat, de ez nem homályosítja látásomat, és tudom hogy nem a Cambridge Analytica a magyarázat a világ jelenlegi járására.