Az első és legfontosabb tanulsága ennek a pazar életműnek, hogy sem a pénz, sem a hírnév nem véd meg önmagadtól. A luxus, a csillogás, a nők imádata, és maga a zene, amely minden pályakezdő zenészt fűt, nagyjából egy perc alatt foszlanak szét motivációs tényezőként, amikor a sikerek megérkeznek. Ringo azt mondja, hogy ha felismerték, már pedig a világ minden pontján azonnal felismerték, rögtön kivételezett helyzetbe került. Neki mindig a legjobb hely akadt a vendéglőben, mindenki kereste a kegyeit, bármit megkapott, amit szeretne. Csakhogy Ringo ezt nem boldog mosollyal, hanem néma beletörődéssel mondta, és elhangzott az is, hogy az előjogok egy idő után már tehertételként nehezedtek rájuk. Azt akartuk, hogy minél hamarabb vége legyen – mondta valamelyik Beatle a négy közül. Mindent elborítottak a külsőségek, a zene is háttérbe szorult, persze, ők játszottak volna, de főleg tinilányokból álló közönségüknek voltaképpen nem számított, mi jön le a színpadról. Amerikai turnéjukon szó szerint magukat sem hallották a színpadon a sikoltozásoktól, Harrison be is akarta fejezni az egészet, de becsületből (meg persze rengeteg pénzért) csak végigcsinálták. Aztán – egy alkalomtól eltekintve – többet nem is léptek fel élőben. A Beatles márkanév lett, olyan, mint a Pizza Hut vagy a Pepsi, és a zene elillant a történetből, az alapjáratú mosolyözön mögött pedig végleg elveszett a négy főszereplő.

Harrison a keleti filozófiákhoz, a meditációhoz menekült, John Yokóhoz, Paul züllött, ahogyan tudott, Ringo pedig egyszerűen vacakul érezte magát, maga is elmondja, hogy egyre rosszabbul dobolt, semmilyen motivációja nem volt. A Beatles válságba jutott, majd fel is oszlott. A célokat, amelyeket kitűztek, régen elérték, és egyre gyakrabban kényszerültek olyan helyzetekbe, amelyekhez zenészként semmi közük nem volt. Bábuk, kellékek lettek egy hatalmas bábszínházban, és hiába kaptak meg sikert, pénzt, nőt, minden megkérdőjeleződött, amiért annak idején elindultak együtt.

Mit ér az egész, ha az ember elveszíti a legjobb barátját? Ha fizikailag, lelkileg vacakul érzi magát? Ha különféle pótcselekvésekre kényszerül? Ha nem élheti a saját életét, ha ki sem léphet az utcára testőrök nélkül, ha a szabadsága abban áll, hogy a dalait még szabadon írhatja, persze csak addig, amíg a kiadó is egyetért vele?

A világ legirigyeltebb emberei a legvédtelenebbek. És a zenészek gyorsan halnak. A rák még hatvanéves kora előtt leterítette Harrisont, Lennonnal pedig pisztolygolyó végzett. Egyik eset sem választható el attól a ténytől, hogy a Beatles tagjai voltak, akár még ma is élhetnének. Lehet, hogy dokkmunkásként, lehet, hogy bérszámfejtőként vagy boltosként, elfeledve valahol Liverpoolban, de élnének. Persze, akkor nem volna Something, és nem volna Let It Be, mint ahogyan Here Comes The Sun és Yesterday sem. És abban a világban, ahol ezek nincsenek, nem olyan jó élni, mint ahol vannak.

A mai életünkben, itt, a nyugati fertályon minden a feje tetejére állt. Az önzés, az érdek, az ostobaság és a hazugságok annyira eluralták a mindennapjainkat, hogy már az értékeinket sem mi választjuk meg magunknak. Pedig Európa egyik alapító mondata itt van velünk, csak elfeledkezünk róla: mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?

Nem az a boldog, aki híres, akit felismernek az utcán. Még csak az sem, akinek sok a pénze. Mindannyian csupaszon és magányosan végezzük, aki megszületett, ez a sorsa. Visszatérünk oda, ahonnan – akaratunk ellenére – elszármaztunk ide. És ha ez a közös sorsunk, akkor minden civakodásunk, beleértve napi harcainkat, a vállalt konfliktusokat, és mindent, amivel ártunk a másik embernek, kisszerűnek tűnik fel. Legalábbis a végső titkok felől nézve. Onnan még a Something és a Let It Be is cicaharcban fogant nyekergés, és csak néhány évtizedes használatra készült. Néhány évtized, a mi egész életünk pedig értelmezhetetlen az idő teljességét tekintve.

Erre gondoljunk néha, amikor mások jó sorsára irigykedünk, és azt hisszük, hogy a boldogság, a hatalom és siker érték. Nem az. És nem is cél. Inkább élethelyzet, és az élethelyzetek gyorsan változnak. Valami másra van szükségünk, de ehhez először csend és nyugalom kell, mert háborúban, lármában, zajban hallgatnak a múzsák.