Amikor Marx uralkodó és elnyomott osztályokra osztotta a világot, néhány követelése megfelelt kora valóságának, még ha összességében tévedett is. Korában nem voltak erős szakszervezetek, gyermekeket dolgoztattak napi 12 órában. Nem volt szociális vagy nyugdíjrendszer, a munkavállalók jogait nem védték törvények. Nem csak a gazdasági egyenlőséggel volt gond, de a jogegyenlőséggel is. A törvény előtti egyenlőség sok kívánnivalót hagyott maga után. Nem volt általános választójog, a nők egyáltalán nem szavazhattak, természetesnek volt mondható a faji megkülönböztetés, a rasszizmus kifejezés még nem is létezett.

Az egyenlőtlenség tapintható volt a világban, Marxot legfőképpen annak gazdasági vetületei izgatták és nemcsak orvosolni akarta igazságtalanságot, hanem új hatalmi struktúrát akart, amiben az addig „elnyomottak” uralkodnak majd. Az akkori liberalizmus, ami jobboldali eszme volt, a jogegyenlőtlenségek eltüntetéséért küzdött, de rábízta volna a választásokra a hatalmi viszonyok törvényes alakítását. A keresztény hátterű mozgalmak ugyan szerettek volna igazságosabb gazdasági viszonyokat, de nem akarták a hatalmi viszonyokat felforgatni.

A megvalósult balliberális mennyország

A 20. század végére a jogegyenlőség, ahogy a század elején elképzelték, a nyugati országokban általánossá vált. A baloldal gazdasági jellegű egyenlősége is beépült a mainstream politikába. Az általános választójog, a törvény előtti egyenlőség mindenkire kiterjed. A dolgozók jogait törvények és erős szakszervezetek védik, a törvény nem tolerál semmilyen faji megkülönböztetést. A szociális rendszerek segítik a rászorulókat, munkanélkülieket, nyugdíjasokat. Amennyiben egy 19. századi liberális vagy baloldali ismerné a mai valóságot, akkor azt egy megvalósult baloldali-liberális mennyországnak látná, ahol minden valaha képzelt egyenlőtlenség megszűnt. A mai polgárok olyan politikai és szociális jogokkal rendelkeznek, amikről nem is álmodhattak akkor.

A baloldali politika, aminek lételeme az elnyomottak, alávetettek, felszabadítása és az egyenlőtlenség eltüntetése akár meg is szűnhetett volna, vagy alapjaiban át kellett volna alakulnia. Egyik sem következett be. A baloldal ma is az alávetettek, felszabadításán és az egyenlőség megteremtésén dolgozik. Szemernyit sem változott politikájuk lényege, hiába szűnt meg az összes egyenlőtlenség, amit valaha el tudtak képzelni. Ez a típusú politika komoly intellektuális kihívássá vált, mert egyre nehezebb újabb és újabb egyenlőtlenségeket felfedezni, márpedig ez politikai kényszer számukra, mert ez politikájuk egyetlen hajtóereje. Amennyiben nem találnak újabb elnyomott csoportokat, előbb-utóbb értelmét veszti a létük. Ennek köszönhető, mivel a valóság egyre kevésbé van összhangban világlátásukkal, a társadalmat egy meglehetősen speciális szemüvegen keresztül kell szemlélniük, hogy politikájuk létjogosultságát képesek legyenek igazolni.

A balliberális kasztrendszer

Számtalan kísérlet és a hétköznapi tapasztalat is egyértelművé teszi, hogy hiába nézzük ugyanazt a valóságot, azt képesek vagyunk gyökeresen máshogy értelmezni. Még ha egyet is értünk bizonyos jelenségekben, mondjuk statisztikai adatokban, az sem akadályoz meg bennünket, hogy teljesen másként értelmezzük azokat. A mai nyugati valóságot nagyon sokan – nem a baloldaliak közül – meglehetősen kiegyensúlyozottnak tartjuk mind a jog, mind a gazdasági egyenlőség tekintetében. Sőt néhol akár zavaró bőkezűséget is tapasztalunk a szociális rendszer tekintetében, vagy itt-ott többletjogokat például női kvóták, gendervécék vagy a muszlim érzékenység keresztény étkezés és ünnepek tekintetében.

A baloldal mégis képes folyamatosan alávetetteket, elnyomottakat találni ebben a társadalomban. Ezt csak úgy tudja elérni, hogy egészen máshogy látja a valóságot, mint a nem baloldaliak. Az emberi életek különbözősége számára nem természetes valóság, aminek semmi köze az emberek értékéhez, az emberi életek értékéhez, amely nem alá- és fölérendeltséget fejez ki, csupán egy más életet takar. A baloldal az általa alkotott referencia rendszernek való megfelelés alapján nem különböző, de azonos értékű életeket lát, hanem alacsonyabb és magasabb rendű életeket. Aki szegényebb, aki rosszabb egészségügyi ellátást kap, aki munkanélküli, aki az utcán él, az nem él megfelelő értékű életet, mert az élet értéke az ő referencia rendszerében anyagi alapon megítélhető. Aki olvasott Dosztojevszkijt, annak nem kell magyarázni, hogy egy normálisan gondolkodó ember szerint egy utcán lakó csöves élete pont olyan értékű, mint egy egyetemi tanáré, mert sem az élet értékét, sem a boldogságot nem lehet megítélni külső és anyagi tényezők alapján. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy aki nagyobb teljesítményt nyújt azt magasabban kell jutalmazni. A társadalmi hasznosság azonban nem jelent az egyén szempontjából értékesebb életet.

Ahogy baloldal szemléli a világot az leginkább egy kasztrendszerre emlékeztet, amiben mindenki, aki alattunk áll, az boldogtalanabb, annak az élete kevesebbet ér. Annyiban különbözik csak a kasztrendszertől, hogy a fennállók nagyszerűségét emelendő folyamatosan arról papolnak, hogyan kéne értékesebbé tenni az alul lévők életét.

Ez azonban nyilván soha nem fog sikerülni és nem csak azért, mert akkor megszűnne a baloldali politika. Az emberek között ugyanis mindig lesznek különbségek, amit a baloldal kasztrendszeres szemüvegén keresztül mindig kedvére értelmezhet.

Ezen a szemüvegen át egy modern falanszter esetén látszanának némi eséllyel egyenlőnek az embereket, ahol az egész világon egyetlen klónozott ember milliárdnyi másolata él, ugyanolyan lakásban, ugyanazt a munkát végzi ugyanolyan klimatikus viszonyok között.

Sajnos még ez sem lenne garancia az egyenlőségre, mert az egyforma gének nem jelentenek garanciát az azonos életre. Egyik ember többet lenne beteg, mint a másik, több balesete lenne és korábban halna meg. Így még a falanszterben is találhatnának maguknak lenézett szerencsétleneket.

Legnagyobb bánatunkra kijelenthetjük, hogy a baloldali politika örök.