A mai napon ünnepeljük Szent II. János Pál születésének centenáriumát, 2020-ban pedig halálának 15 éves évfordulóját. Az Egyház Európában című, tizenhét évvel ezelőtt napvilágot látott apostoli buzdításában a katolikus egyházfő úgy gondolta, hogy Európát mint polgári közösséget nézve reményt keltő jelek is láthatók: e jelekben a történelmi ellentmondások ellenére a hívő szem észreveheti Isten szent Lelkének jelenlétét, aki megújítja a föld színét.

Megjegyezte, hogy az átalakulási folyamatban, melyet Európa most él át, elsősorban az a feladata, hogy újra megtalálja a maga identitását. Európának ugyanis – jóllehet már most nagyon változatos összetételű – meg kell alkotnia a különbözőségben az egység új modelljét, a megbékélt nemzetek közösségét, mely nyitott a többi földrész felé és részt vesz a zajló globalizációs folyamatban. Hogy saját történelme új lendületet nyerjen, „kreatív hűséggel kell fölismernie és újra visszaszereznie azokat az alapvető értékeket, melyek megszerzésében a kereszténységnek meghatározó része volt”.

Azt is hangsúlyozta, hogy az Európai Unió bővül, hosszabb-rövidebb idő alatt részt kell benne vennie mindazon népeknek, melyek ugyanannak az alapvető örökségnek a birtokosai. Kívánatos, hogy e bővülés mindenki tiszteletben tartásával történjék, megbecsülve a történelmi és kulturális sajátosságokat, a nemzeti identitást.

Mint arra sokan felhívták a figyelmet, II. János Pál kiemelte Európa felét a nemlétből, amelyet az 50 éves szovjet uralom eredményezett sok ember fejében. Korábban azt gondolták, hogy Európa csak Németországból, Franciaországból, Nagy-Britanniából, Olaszországból és a skandináv országokból áll. Megfeledkeztek arról, hogy az európai civilizációnak létezett egy másik fele „csodálatos örökséggel és ugyanazokkal a kulturális és keresztény gyökerekkel”. A lengyel pápa folyamatosan emlékeztette Európa nemzeteit gyökereikre: a római jogra, a görög filozófiára és a zsidó-keresztény értékelméletre.

Ma némi bizonytalansággal tehetjük fel csupán a kérdést, Európa tényleg kereszténynek tekinthető-e? A Pew Research Center amerikai kutatóközpont 2010-es tanulmánya szerint az európai lakosság 76,2%-a kereszténynek minősítette magát, 2010-ben a katolikusok voltak Európa legnagyobb keresztény csoportja, mely csoport az európai keresztények több mint 48%-át képviseli. Európában a második legnagyobb keresztény csoport az ortodox volt, akik az európai keresztények 32%-át alkotják, és az európai keresztények mintegy 19%-a része a protestáns hagyománynak.

Oroszország ma a népessége szerint Európa legnagyobb keresztény országa, amelyet a sorban Németország és Olaszország követ. 10 évvel ezek az adatok már a fenti szempontból messze nem ilyen meggyőzőek.

Bármennyire is ágálnak ellene a liberálisok, a nyugati kultúra a történelmének nagy részében majdnem egyenértékű a keresztény kultúrával, és a nyugati félteke népességének nagyobb része – széles körben – kulturális keresztényeknek tekinthető. Az „Európa” és a „nyugati világ” fogalma szorosan kapcsolódik a kereszténység és a keresztény világ fogalmához; sokan magának a kereszténységnek azt is tulajdonítják, hogy egységes európai identitást teremtett.

A kereszténység jelentős hatást gyakorolt az oktatásra, a tudományra és az orvostudományra, mivel az egyház létrehozta a nyugati oktatási rendszer alapjait, és a nyugati világban az egyetemek alapítója volt, mivel az egyetemet magát általánosan olyan intézménynek tekintik, amelynek eredete a középkori keresztény környezet, számos keresztény pap, klerikus sokat tett hozzá a történelem során a tudományhoz, és különösen a jezsuiták számos tudományterületen (pl. természettudományokban, bölcselettudományokban) jelentősen hozzájárultak a tudomány fejlődéséhez. A fizikus Voltától a botanikus Mendelen át az antiszeptikus sebészet pionírjáig, Joseph Listerig sok európai tudós mély, bevallott keresztény meggyőződéssel végezte munkáját, közülük többen az egyházi közéletben is aktívak voltak

A keresztény kultúra mindmáig hat a politika, az irodalom, a zene vagy éppen az üzleti élet (a big business) területén. Miközben Európa megfeledkezik saját gyökereiről, az USA-ban már régen felfedezték, hogy a keresztény elvek nyílt vállalása akár előny is lehet az üzleti életben, ezért szervezeteket, klubokat alapítottak az így gondolkodó üzleti influenszerek (John D. Rockefeller, Cher Wang HTC-társalapító, Henry Heinz „majonézgyáros”, Conrad Hilton szállodalánc-tulajdonos).

Ugyanakkor a francia forradalom után a liberalizmus és a kommunizmus kiemelkedő filozófusai, mint például John Stuart Mill és Karl Marx, kritizálják a keresztény doktrínát azon az alapon, hogy konzervatív és antidemokratikus, ma ugyanezen vádakkal támadják a keresztény Európát védeni akaró politikai erőket baloldali és liberális erők.

Kijelenthetjük azonban, hogy Európának az a keleti fele, amely fél évszázadon keresztül megszenvedte a kommunizmust is, ma sokkal ellenállóbbnak, ragaszkodóbbnak mutatkozik a keresztény kultúra megvédése tekintetében, Nyugat-Európában azonban a politikai mainstream már szinte teljesen feladta a keresztény alapokat (iszlám tagozat a CDU-ban, muszlim kancellár lehetőségének kereszténydemokrata felvetése, gyermekházasság-vita Svédországban etc.).

Végezetül Szent II. János Pál pápa tanításának és életművének szellemiségében nem túlzás azt mondani, hogy az előttünk álló éveknek a keresztény Európa kérdésében is súlyos tétje van, hiszen most dőlhet el, hogy Európa tartósan olyan irányt vesz-e majd, amely hagyományos kultúránk és létformánk akár teljes körű felszámolását is eredményezheti a jövőben.