Szeretnénk leszögezni, hogy a március 15-ei ünnepnap az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója, a magyar és a magyar szabadságért küzdő nemzetiségi vagy egyenesen külföldi hősök emléknapja. Ilyenkor rájuk és áldozathozatalukra emlékezünk. Ugyanis tisztában vagyunk azzal, hogy egy nemzet csak akkor lehet sikeres, ha ismeri a múltját. Különösen fontos ez sokunk számára, akik 1989 márciusa előtt nem ünnepelhettük meg szabadon ezt a napot.

Március 15-én így helyénvaló erre és nem másra emlékezni. Ez még akkor is igaz, ha 2019-ben ezen a napon a világ 2052 városában tartottak egyetlen, összehangolt akció keretében a klímaváltozás elleni cselekvésre felhívó demonstrációkat. 

Jelen cikk szerzőinek az a véleménye, hogy nem szerencsés a nemzeti ünnepről más témára terelni a figyelmet. Az éghajlatváltozásra figyelmeztető akciók azonban épp erre a napra estek, s voltak, akik itthon is emiatt mentek az utcára. Nem szerencsés belesétálni abba – a talán nem is véletlenül létrejött – kommunikációs csapdába, hogy az időpontválasztás miatt a klímaváltozás problematikáját összemossuk a magyar ellenzéki pártokról alkotott véleményünkkel. Ugyanis a klímaváltozás valós és globális probléma, amelyet minden kétséget kizáróan emberi tevékenység okoz.

Kereszténydemokrata elveket valló értelmiségiként nem tartjuk szerencsésnek azt, hogy – mint a globális felmelegedést tényként elfogadó tudósközösség tagjait – Vincze Viktor Attila minket is „az önmagát a haladás egyedüli képviselőjének tartó globalista balliberális oldal”, továbbá „az álhíreken és szándékos csúsztatásokon alapuló globális felmelegedés narratívája” képviselőiként tüntet fel. A magyar államfőről, Áder Jánosról sem gondoljuk, hogy a balliberális pénzügyi körök szekértolója lenne, amiért példás odafigyeléssel, hazánk tekintélyét növelve igyekszik felhívni a figyelmet a globális felmelegedés nagyon is kézzelfogható veszélyeire. A köztársasági elnök – bölcsen – többször hangsúlyozta, hogy nem létezik jobb- vagy baloldali klímaváltozás.

A cikk szerzője olyan kijelentéseket tesz írásában a globális felmelegedéssel kapcsolatosan, mely kérdések természettudományos alapjaival – minden tiszteletünk mellett – nincsen tisztában.

A klímaváltozás, azaz a Föld átlaghőmérsékletének emelkedése rendkívül jól dokumentált folyamat. Olyannyira az, hogy a magukat klímaszkeptikusoknak nevező, igen széttagolt és korántsem egységes társaság tagjai sem tudják letagadni azt a jelenséget, miszerint Földünk átlaghőmérséklete emelkedik. Bár a tudományban valóban nem az számít, hányan mondanak valamit, hanem hogy mely elméletet igazolnak a számítások és a valóság, meg kell jegyeznünk, hogy a tudományos társadalomban rendkívül csekély azon tudósok száma, akik kétségbe vonják a klímaváltozás jelenségének létezését. Olyannyira kevesen vannak, hogy szinte név szerint ismeri őket a nemzetközi és hazai tudományos közvélemény.

A hőmérséklet emelkedik a légkörünkben, emelkedik az óceánokban, emelkedik az édesvizeinkben. Emberi léptékkel is érzékelhető folyamat, amelyet legkönnyebben a Földünket borító jég és hó csökkenésében követhetünk nyomon. Nemcsak az északi sarki és az antarktiszi jégtakaró vékonyodása látványos, hanem a hegységek, így az Alpok gleccsereinek csökkenése, valamint a hóhatár feljebb tolódása is. Gyakran mesterségesen kell havat „készíteni” olyan sípályákra, ahol turisták és sportolók miatt kiépítették a kiszolgáló infrastruktúrát, de ma már a klímaváltozás miatt nincs hó, vagy kevesebb, mint azelőtt.

Klímánk megváltozását egyrészt a nagyszámú szárazföldi mérésen túl észlelik az óceánok hőmérsékletét mérő bóják, meteorológiai berendezések, másrészt természetesen a műholdak. Gondoljunk csak a magyarországi nyarakra, amikor gyakran 6 hétig is hőségriadót rendelnek el a hatóságok, miközben 40 éve még egy napra sem érte el az átlaghőmérséklet a mai riadófokozatot.

A klímaszkeptikusok, miután tarthatatlanná vált álláspontjuk, miszerint a Föld átlaghőmérséklete nem melegszik, váltottak. Azt állították, hogy azt nem a szén-dioxid, metán és egyéb üvegházhatású gázok okozzák. És itt problémába ütköztek, ugyanis – mivel a melegedés ténye elvitathatatlanná vált – a melegedés okára nem tudtak a tudományosan konszenzusos válasznál nemhogy jobbat, hanem semmit sem kitalálni. Volt egy-két erőtlen próbálkozás, amely a Napot tette felelőssé, csak Napunk működési ciklusait ismerve egyáltalán nem látszik korreláció a Nap tevékenysége és a Föld felszíni hőmérsékletének napjainkban tartó, gyors emelkedése között. És igazából ez az a pont, ahol a „klímaszkeptikusok” nem tudnak megújulni. Évek óta halljuk ugyanazokat az unalomig megcáfolt érveket ugyanazoktól a szereplőktől.

Ne feledjük, volt idő, amikor komoly vita folyt arról, hogy a dohányzás káros-e az egészségre. Hiába a rengeteg tudományos tanulmány, adat, voltak – és sajnos lesznek – mindig olyan emberek, még tudósok is, akik bizonyos áltudományos véleményeket tévedésből (ez a jobbik eset), hírnév miatt, vagy pusztán pénzért képviselni fognak.

A klímaváltozásban nem hinni kell, ahogy a Pitagorasz-tételben sem. A természettudományok igen szűk szelete engedi meg a szárnyaló fantáziát és elmélkedést. A szén-dioxid-gáz tulajdonságait ismerjük. Tudjuk, mert megmértük – nem egyszer, számtalanszor – hogy spektrális jellemzői miatt lerontja a légkör átbocsátó képességét, pont azokon a frekvenciatartományokon, ahol a Föld a felesleges energiát leadni igyekszik a világűr felé. És mivel az energia-egyensúlynak meg kell maradnia, ez a folyamat a hőmérséklet megemelkedését okozza a Föld felszínén.

Egész egyszerűen a klímaváltozás nem egy sötét, nemzetközi összeesküvés szüleménye, hanem a realitás. A kétkedők ki szokták jelenteni, hogy az éghajlat mindig is változott, éppúgy, mint a szén-dioxid szintje a légkörben, ami igaz. De ha ebben az esetben a „szkeptikusok” elfogadják az akár több tízmillió éve fennálló klímára vonatkozó, értelemszerűen közvetett információkból származó, jellegüknél fogva elnagyolt klímamodelleket, a jelenlegi időszakra vonatkozó, minden kétséget kizáróan pontos adatokat miért nem? A klíma változott a Földön, de tudományos ismereteink szerint ilyen tempóban még soha nem tette azt (legalábbis amióta ember él a Földön). Az sem mellékes kérdés, hogy az emberi magaskultúra is pusztán 10 000 éve létezik bolygónkon, ilyen módon érdektelen, hogy 50, 70 vagy 100 millió éve, egy egészen más, ember nélküli világban milyenek voltak a körülmények. A jelenlegi változás sebessége nagyságrendekkel haladja meg a földtörténeti korokban tapasztalhatót.

Meg kellene érteni, hogy 1800 körül megváltozott valami, olyasmi történt, ami előtte nem volt a természetes folyamatok sorában, nevezetesen elkezdődött a fosszilis források ipari mértékű, ember általi felhasználása. Azóta a szén-dioxid szintjét óriási mértékben növelte az emberiség a légkörben.

Ez azért nagy baj, mert a CO2-molekula az infravörös kisugárzást megköti, és egy részét visszasugározza, így a hő egy része csapdába kerül. Ez az üvegházhatás lényege: a légkör a látható fényt átengedi, a felszín felmelegszik, a világűr felé irányuló infravörös sugárzás egy részét pedig bizonyos molekulák nem engedik azonnal (fénysebességgel) kijutni, hanem lassabb fizikai és meteorológiai folyamatok juttatják a többlethőt a felső légkörbe. A felső légkör azonban hidegebb, mint a felszín, emiatt az onnan induló hősugárzás által szállított energia kisebb, mintha egyenest a felszínről indult volna el, hiszen a hőmérsékleti sugárzás által kisugárzott energia a hőmérséklettől erősen függ. Ennek a különbségnek a következménye az, hogy egy új, alapvetően magasabb átlaghőmérsékletű egyensúly alakul ki a légkörben és áttételesen a talajban, a világtengerekben pedig több hő tárolódik, mint korábban. Egyszerűen fogalmazva, a Föld ugyan továbbra is kisugározza a hőenergiát, csak ezt magasabb földfelszíni hőmérsékleten teszi, mint kevesebb szén-dioxid-molekulával a légkörében tette. A többlethő hatással van a mindennapokra is, nemcsak a hosszú távú folyamatokra. Több a szélsőséges időjárási esemény, ennek felismeréséhez lassan nem kell statisztikákat ismerni, elég a híreket követni. S mielőtt azt a népszerű ellenvetést hozná valaki, hogy ilyenek régen is voltak, az nézzen utána annak, hogy milyen és mennyi statisztikailag kimutatható változás érzékelhető világszerte és hazánkban is. Addig kellene tenni valamit, amíg egyáltalán lehet.

A klímaváltozást tagadók a fenti tudományos tényeket nem veszik alapul. Érveiket, melyek önmagukban sem egységesek, számtalanszor megcáfolták már, ennek bőséges irodalma fellelhető az interneten is. Ezen tudósok felelőssége az, hogy elbizonytalanítják a tudományba vetett hitet, kihasználva az átlagember természettudományos ismerethiányát.

Bizonyos gazdasági és politikai köröknek világszerte óriási szerepe van a környezet pusztításában és az ezt kezelő eszközök felszámolásában. Gondoljunk csak a folyók menetirányát megváltoztató, a természetet leigázni szándékozó marxistákra, vagy a szabályozatlan és féktelen kapitalizmust, a profit szentségét hajszoló és a szabadpiacot abszolutizáló immorális, neoliberális közgazdászokra.

Véleményünk szerint éppen arra az ellentmondásra kell rávilágítani, hogy a „sötétzöldek” tevékenysége okozta a német nukleáris erőművek leállítását, és ezzel a légkört leginkább szennyező kőszén bányászatának újraindítását. Vagy említhetnénk a földrajzi okokból a vízi erőművekkel energiát előállító országok nem túl szerencsés módon történő dicséretét, miközben tudjuk, hogy a vízerőművek milyen elképesztő ökológiai károkat okoznak az egyes területek élővilágában.

A klímaváltozás tagadása legerősebben az Egyesült Államokban érzékelhető, persze javarészt ott sem tudományos, hanem mediatizált formában jelenik meg. Az, hogy miért az USA a kiindulópontja ezen áltudományos mozgalomnak, nem nehéz megfejteni. Az Egyesült Államok szén-dioxid-kibocsátása egy főre vetítve és összességében is a világon az egyik legmagasabb. Amikor valaki a zöldenergia szektor erős lobbijáról beszél, érdemes megnézni, melyik iparág mennyi pénzt fordít lobbira, kampánytámogatásra az Egyesült Államokban. Józan ésszel sem nehéz kitalálni, hogy ha több megújuló energiára támaszkodik a világ, csökken az olajra és gázra, a robbanómotoros eszközökre alapuló üzletágak bevétele. Ez pedig hatalmas üzlet, talán a világon a legnagyobb. Ennek fényében különösen érthetetlen – bár egyes ipari szereplők szempontjából nagyon is tudatos, ám rendkívül átlátszó és hamis narratíva – a globális felmelegedés elleni törekvéseket egy „óriási pénzügyi lobbi” kitalációjaként tálalni, miközben a klímaváltozás letagadása a világ leghatalmasabb ipari és szolgáltató vállalatainak, és az abba befektető pénzügyi köröknek az érdekeit szolgálja.

A klímaváltozást, pusztán belpolitikai okokból, az Egyesült Államokban egyes politikai csoportok mögött álló média- és ipari szereplők igyekeznek demokrata vagy baloldali kérdésként feltüntetni, a demokraták meg igyekeznek kisajátítani a témát. Véleményünk szerint ezeket a narratívákat nem kell kritikátlanul követnie a magyar kereszténydemokrata értelmiségnek, ahogyan más egyéb témákban sem teszi azt. Például az USA-ban igen sok szavazó erősen hisz az úgynevezett kreacionizmusban, azaz abban, hogy sem mamutok, sem dinoszauruszok nem léteztek, mert nem szerepelnek a Bibliában, a világunk pedig csak pár ezer éves. Ezen írás szerzői gyakorló katolikusok, konzervatív gondolkodók, de ettől még nem gondolják úgy, hogy más országok, jelesül az USA, más témákat tekintve sokszor szimpatikus, de néhány esetben hazánk érdekeivel sem politikailag, sem ideológiailag nem egyező belpolitikai vitáit és irányzatait, például a kreacionizmust vagy a klímaváltozás tagadását importálni kell Magyarországra. Az egyes klímaváltozást tagadó csoportok (leginkább nem tudósok) más – a fenti példán túli – politikai véleményeket is megfogalmaznak, melyeket senkinek esze ágában sincsen elfogadottá tenni Magyarországon. A magyar jobboldal intellektusa sokkal erősebb annál, hogy rászoruljon arra, hogy minden kritika nélkül távoli országok politikai napirendjét másolja.

Azt is érdemes megemlíteni, hogy minden külsőség ellenére az USA szén-dioxid-kibocsátása is csökkenő tendenciát mutat.

A fenti érveken túl azért sem szerencsés dolog a klímaváltozás kérdését meggondolatlan módon áttolni a balliberális térfélre, mert egész egyszerűen nem ott van a helye. A párizsi klímaegyezményt 194 ország képviselője írta alá és 185 már ratifikálta is. Ez példátlan siker, hiszen a világ nemzetei Észak-Koreától Norvégiáig, Mongóliától Tuvaluig, Indiától Fehéroroszországig azon véleményen vannak, hogy az üvegházhatású gázok eddigi és további légkörbe juttatása veszélyes az egész bolygóra, így az egész emberiségre nézve. De még a legnagyobb szén-dioxid-kibocsátó Kínában sincs vita arról, létezik-e a globális felmelegedés.

Magyarország – nagyon helyesen – az elsők között ratifikálta a Párizsi éghajlatvédelmi egyezményt, holott a magyar kormány nem tartozik a nemzetközi baloldal kedvencei közé.

Keresztény emberként teremtésvédelemről szoktunk beszélni. Mi abban hiszünk, hogy a teremtett világ bonyolultsága és komplexitása révén minden emberi beavatkozás szükségképpen tökéletlen. De ha már ezzel tisztában vagyunk, Földünk és a minket is életben tartó ökoszisztéma irányába sokkal nagyobb alázattal szükséges viszonyulnunk, mint ahogyan az elmúlt évszázadokban tettük. Legyünk büszkék arra, hogy Magyarország igyekszik radikálisan csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását.

A klímaváltozás, azaz a Föld melegedése sajnos rendkívül nagy kihívás az egész emberiség számára, és a kiutat még nem látjuk. Az biztos, hogy ha van megoldás a bioszférát veszélyeztető globális felmelegedésre, az a valódi, érveket ütköztető tudósoktól és nem egyes nagyipari és pénzügyi körök profitmaximalizálásra törekvő lobbistáitól várható.

A helyzet pedig súlyos, a prognózisok rendkívül negatívak. Ezért óriási a kérdésben megnyilvánuló személyek – legyenek újságírók vagy tudósok, civilek vagy politikusok – felelőssége.

Szerzők:

• Ferencz Orsolya, tudományos főmunkatárs, ELTE
• Hetesi Zsolt, tudományos főmunkatárs, Nemzeti Közszolgálati Egyetem