Egy ember éves oxigénszükségletének kielégítéséhez két kifejlett, egészséges fára van szükség. Ennek ellenére a világon kétszer annyi fát vágnak ki, mint amennyit elültetnek.

Ezt ellensúlyozhatná egy szép, régi magyar hagyomány gyakorlása, miszerint az újszülötteknek születésfát vagy sorsfát ültet a család. Egykor, ha lány született, akkor körtefát, ha fiú, akkor pedig almafát ültettek.

A földbe kerülő fa több jelentéssel is bír: úgy gyökeredzik a földben, mint a gyermek a családban; olyan nagyra nő, mint a gyermek; úgy kötődik a házhoz, mint a gyermek; valamint az utód jövőbeli életútját is szimbolizálja. Ezért az ültetendő facsemetével szemben vannak elvárások is: életerősnek, hosszú életűnek és magasra törő fának kell lennie. Ennek megfelelően ültethetünk gyertyánt, szelídgesztenyét, mogyorót vagy tradicionális bükköt.

Mindez nemcsak szimbolikus, hanem gyakorlati jelentőséggel is bír. Amellett, hogy a gyermek és a szülei közelebb kerülhetnek a környezettudatossághoz, az elültetett fa csökkentheti a klímaváltozás hatásait. Az éghajlatváltozás káros hatásainak mérséklésén kívül javítja az épített és a természeti környezet minőségét, nem is beszélve a fáknak a levegő minőségére tett hatásairól és a zajszűrő képességükről. Ráadásul a fa nem csak élve segíti életünket, holtában alapanyagként szolgál. Észrevétlenül végigkíséri az életünket a bölcsőtől egészen a sírig.

Magyarországon nagyjából 90-100 ezer gyerek születik évente. Ha minden magyar kisgyermek születését követően ültetnénk egy őshonos facsemetét, az tíz év alatt körülbelül egymillió új fát jelentene.