Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Javul a versenyképességünk a bérek emelésével

Bokor Gábor

2016.11.18. 23:38

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a kormány az ország versenyképességét kívánja növelni a járulékok csökkentésével és a tervezett béremelésekkel.

A miniszter szerint a tervezett járulékcsökkentéssel hat év után a vállalkozók járulékterhe Csehország vagy Szlovákia szintjére mérséklődne.

Magyarország már nem az alacsony bérszínvonal miatt vonzó a külföldi befektetők számára, mint mondta, hiszen vannak nálunk olcsóbb országok is"

– fogalmazott a miniszter.

A politikus szerint minden különösebb kormányzati intézkedés nélkül az idén 6-7 százalékkal nőttek a reálbérek. A következő két évben a béremeléseket a kormányzat a munkáltatói járulékok csökkenésével párhuzamosan szeretné elérni –írja az MTI.

Varga Mihály úgy véli, megfontolandó a Liga Szakszervezetek javaslata, hogy 2017-ben 5 százalék ponttal csökkentsék a munkáltatói járulékot, majd 2018-ban újabb egy százalékpontos mérséklés valósuljon meg.

Ez egyfajta kompromisszum lehet a kormány és a munkáltatók álláspontja között, miután a munkaadók nem fogadták el a kormányzat javaslatcsomagját"

– mondta.

A társasági adó kilenc százalékra csökkentése egyértelmű jele annak, hogy erősödik az ország tőkevonzó képessége, mert az Európai Unióban Magyarország az adó alacsony szintjével az élvonalba kerül.

A miniszterelnöki bejelentés után már érkezett megkeresés Kanadából, hogy valóban erre a szintre csökken-e a társasági adó Magyarországon"

– fogalmazott a miniszter.

A politikus elismerte, hogy a lépés leginkább annak az 1500 nagy cégnek kedvez, amely 500 millió forint feletti éves árbevétellel rendelkezik, ám felhívta a figyelmet, hogy a nagyvállalatok jelentős számú munkaerőt foglalkoztatnak, nagymértékben exportra termelnek, és jelentős a GDP-hez való hozzájárulásuk is.

A kis és középvállalkozások számára az igazi könnyítéseket, a KATA illetve a KIVA adónemekben jövő évtől tervezett könnyítések jelentik. Ugyancsak ezt a kört segíti, hogy az EU-s források mintegy 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítja a kormány, amiből főleg a kis- és középvállalkozások jutnak forráshoz"

A miniszter külön kiemelte, hogy ezekkel az adóintézkedésekkel az ország a mostani GDP növekedési ütemről átkerülhet a 3-5 százalékos növekedési sávba.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére