Mivel a hepatitisz A szinte kizárólag széklettel, fekáliával, vagy egyszerűen: sz888rral terjed, az ügy meglehetősen pikáns, legalább annyira, mint az ürülékkel és csípőspaprikával megspéklet vietnámi „Pho” levesek. A semmiből egy szűk kör által a sztárságig hájpolt levesező története szolgál tanúlságokkal, amiket az eltelt idő sem homályosít el.

A „Pho” leves mánia néhány éve támadt rá Magyarországra és gyorsabban bevette, mint a brittek a Falkland szigeteket. Ez nem volt másnak köszönhető, mint néhány sikeres gasztroblogger működésének, annak, hogy ők megszerették és népszerűsítették a vietnámi konyhát. Annak is csupán egy meglehetősen szűk szegmensét, a „Pho” levest, ami nem más, mint húsleves kicsit másként. Talán ezért is kaptak rá könnyen a magyarok.

A legtöbb ember bekötött szemmel ugyan nem tudná megkülönböztetni egy átlagos húslevestől, mégis akkora felhajtás alakult ki körülötte, hogy a „Tripadvisor”-on legmagasabbra értékelt magyarországi éttermek közé került, az azóta bezáratott hely, ahol ebédidőben sorok kígyóztak az utcán és vacsorára sem igazán lehetett asztalt találni.

A kakafalodában szinte mindenki levest evett, aki beült oda. A vicces vietnámi főnök, külön hangulatot kölcsönzött a helynek. Jól beszélt magyarul, de a szótárban nem jutott el a számla, az ÁFA és az adó szavakig. Egy városi legenda szerint valaki egyszer kapott számlát, de ezt mások cáfolták és puszta találgatásnak minősítették. A számla persze önmagában nem befolyásolja az étel minőségét, ezért ne legyünk igazságtalanok, de amint kiderült, a élelmiszerbiztonság és a jó minőségű, vagy legalább friss alapanyag szavakat  sem ismerte. Erre azonban nem is volt szükség, mert a népek, bármit is kaptak az élvezettől ájultan nyalogatták az ujjaikat, hogy ez mennyire durván király. El tudom képzelni, ahogy a vietnámi főnök, amikor az egyik szakács ki akart dobni egy három hetes büdös húst, lebaszta, hogy ugyan már, mit pazarolsz, ezeknek mindegy, látod milyen hülyék, tegyél bele egy kis extra csípőset, bezabálják és még gratulálnak is.

Egy kis erőspaprika csodákra képes, ha bármilyen vacak kajába belerakod annyira felszítja a szenvedélyt és kinyírja az ízlelőbimbókat, hogy akár a sz888rt is (és ezt szó szerint kell érteni) mennyei mannának lehet érezni. Viccnek tűnhet, de a vizsgálatok szerint mocsok, szemét és káosz volt a konyhában, az alapanyagok között. Nem lehetett tudni, hogy azok mik voltak valójában és mikor jártak le. Ez a fogyasztó szempontjából sem túl jó hír, de tragédia egy gasztrobloggernek, mert írásaik, nem szólnak másról, mint a jó alapanyag dícséretéről, ami szerintük leginkább meghatározza az étel minőségét. Vagy mégsem.

Úgy néz ki, meg kell tanulnunk elválasztani az étel elméleti minőségét (milyen lenne ha a tankönyvek szerinti alapanyagokból készül) és azt amit érzünk, amikor mosolyogva megesszük (már bocsánat: a sz888rt).

A levesező egyik kedvenc fogása éppen a sztárságot beindító bloggerről volt elnevezve. Kíváncsi vagyok, hogy szegény ember, aki nyilván számtalanszor evett ezen a nevezetes helyen, (valószínűleg a konyhában is járt néhányszor) mit érez most, mert hát az elfogyasztott leves mennyiségével arányosan nőhetett a bevitt fekália mennyisége. Tudni kell, hogy a hepatitis A általában elpusztul a főzéstől, ezért ha valaki nem kapott mérgezést, attól még jó eséllyel lehetett az ételében egy kis erőteljesebben főzött kaka.

Ázsia feltörekvő országainak nem erőssége az élelmiszerbiztonság. Aki látta már eredetiben Ázsiában a ma Magyarországon is hihetetlen népszerűségnek örvendő „streetfoodot”, tudja miről beszélünk, aki esetleg meg is kóstolta, annak nem biztos, hogy alkalma lesz elmesélni másoknak.

Egy kambodzsai piacon a napon szárított vizi csigára, még idegenvezetőnk is azt mondta, hogy ezt ő sem meri megenni, mert tuti beteg lesz tőle. Kínában, ahol a problémával képtelenek megküzdeni, ugyan 2011-es adat szerint, de évente 94 millióan betegednek meg (regisztráltan) ételtől és 8500-an halnak meg. Ehhez képest egy kis kaka, igazán elhanyagolható. Hihetetlen szám, de az élelmiszeripar erkölcstelensége ezekben az országokban nem ismer határokat.

Ennek legszégyenletesebb botránya a kínai gyerekeknek készült mérgezett tejpor ügye volt. Az ázsiai kultúrában erre a fajta felelősségre nem helyeznek nagy súlyt és sajnos, mint látható, ezt a kultúrát magukkal hozzák ide is.

Az erkölcsi tanulságot vonják le a bloggerek. Nekik ugyanis hitelük van itthon, hiszünk bennük és elfogadjuk ajánlásaikat, csak hát ez komoly felelőséggel is együtt jár.  Ha ők nem sztárolják a helyet, senki nem tudna róla és biztos soha nem állnak sorban előtte.

• Attól, hogy egy hely népszerű, még nem biztos, hogy jó is.
• Azért mert ki van írva, hogy „streetfood”, még lehet, hogy sz888rt adnak.
• Végül pedig talán mégsem igaz a régi mondás, miszerint együnk sz888rt, mert egymilliárd légy nem tévedhet.