Az Apple felszállt a mesterséges intelligencia vonatra
2015.10.06. 10:00
Az Apple felvásárolta a Preceptio nevű startupot. A megszerzett kis cég egy olyan fejlesztésével keltette fel az óriás figyelmét, ami lehetővé teszi a fejlett mesterséges intelligencia használatát anélkül, hogy túl sok adatot kelljen megosztania a készülékeknek.
A cég vezetői Nicolas Pinto és Zak Stone mind a ketten egyetértenek abban, hogy az Apple-nek szüksége van olyan mesterséges intelligenciával foglalkozó kutatókra, akik a deep learninget felhasználva képfelismerésére specializálódtak. A deep learning egy olyan megközelítés, ami engedi a mesterséges intelligenciának, hogy azonosítsa és osztályozza a szenzorokon beérező adatokat.
Az Apple megerősítette, hogy elkezdték a cég további fejlesztéseinek finanszírozáshoz szükséges források begyűjtését, de a végső megállapodás még nem született meg.
Az Apple időről-időre felvásárol kisebb cégeket, és általában nem áruljuk el a velük kapcsolatos terveinket, vagy szándékainkat"
– nyilatkozta Colin Johnson, a cég szóvivője.
A Preceptio célja az volt, hogy kifejlesszenek egy olyan technológiát, ami lehetővé teszi a mesterséges intelligencia alapú képosztályozást az okostelefonokon anélkül, hogy a készüléknek külső adattárakat kelljen használnia. Ez beleillik az Apple stratégiájába, ami arra irányul, hogy minimalizálja a felhasználói adatok mennyiségét a készülékein, anélkül, hogy a készülék által egy időben végezhető műveletek számát ezzel korlátozza.
Az Apple-nek nem ez az első mesterséges intelligenciával kapcsolatos bejelentése. Múlt héten hozta nyilvánosságra, hogy egy Siri-szerű digitális asszisztenst fejlesztő egyesült királysági céget is megszerzett. A korábban felvásárolt cég appja képes lesz jóval hosszabb beszélgetések lefolytatására, mint a jelenleg működő Siri.