Emberi beavatkozás nélkül is voltak már a földtörténetben jelentős globális felmelegedési korszakok. Ennek egyik legújabb bizonyítékaként, egy eddig ismeretlen bogárfaj megkövesedett maradványai kerültek elő most az Antarktiszon. Az állat 14-20 millió évvel ezelőtt élt, amikor a Déli-sarkvidék éghajlata melegebb volt a mostaninál.

A Déli-sarkvidéken eleve ritkaságnak számítanak a rovarok: a biológiai sokféleség hiánya abból fakad, hogy a legdélebbi kontinensen nincs növényi élet – kivéve egy nagyon keskeny tundrasávot – és alacsony a hőmérséklet – írta a BBC News.

A szakemberek a Transzantarktiszi-hegység szomszédságában húzódó, 200 kilométer hosszú Beardmore-gleccseren végeztek kutatásokat, amikor rábukkantak két bogár megkövesedett felső szárnyaira.

Az újonnan felfedezett faj, amelyről a Zookeys című tudományos folyóiratban számoltak be, a Ball antarktiszi tundra bogara nevet kapta, a futrinkaszakértő George E. Ball után.

Az állat 14-20 millió évvel ezelőtt élt, amikor a Déli-sarkvidék éghajlata melegebb volt a mostaninál.

A jelenleg jég borította déli kontinensen soha ezelőtt nem találtak még futrinkafélék előfordulására utaló bizonyítékot. Az antarktiszi rovarvilágot jelenleg mindössze három szárnynélküli rovarfaj alkotja.

Az Észak-Dakotai Állami Egyetemen dolgozó Allan Ashworth és a Smithsonian Intézet munkatársa, Terry Erwin szerint a bogár hajdanán egy olvadt jég táplálta folyam gyér növényzetű, homokos és kavicsos partján élhetett, a Transzantarktiszi-hegység egyik fjordjánál.

A kihalt bogárfajt a tundrákra jellemző növényvilággal hozták összefüggésbe a kutatók. Egyelőre nem tudni, hogy a faj képes volt-e repülni.

Az antarktiszi bogárleletnek különleges jelentőséget ad az, hogy a felmelegedés esetleges természetes okainak vizsgálatára is felhívhatja a közvélemény figyelmét. Egy olyan időszakban, amikor a globális felmelegedés egyre látványosabb jeleit a média többsége szinte kizárólag az emberi beavatkozással hozza összefüggésbe a közvéleményt befolyásoló anyagaiban.

Ma az emberi beavatkozás a legfőbb okozója a földön tapasztalható felmelegedésnek, éghajlatváltozásnak, legalábbis a tudomány PC-nek, (politikailag korrekt – azaz politikailag elfogadottnak kikiáltott) és többségiként meghatározott nézetrendszere szerint, amit akár kötelező tudományos véleményterrornak is lehetne nevezni.

A tudományos kutatók többsége abban egyetért, hogy bolygónkon az utóbbi évtizedekben globális felmelegedésnek lehetünk szemtanúi. Azonban azzal kapcsolatban eltérőek a szakértői vélemények, hogy ez a felmelegedés pusztán a természetbe beavatkozó emberi tevékenység számlájára írható, vagy csak természetes folyamatok eredményeként jött létre. Ugyanakkor az sem zárható ki, hogy a kettő együtt felelős a globális felmelegedésért.

A globális éghajlatváltozás természetes okainak vizsgálata sok tudós szerint ugyanolyan fontos kellene, hogy legyen mint az emberi beavatkozás hatásainak kutatása, hiszen ezek célja is annak megállapítása lenne, hogy milyen időtartamra és milyen mértékű éghajlati változásokra kell az emberiségnek felkészülnie.

Az éghajlatváltozást természetes okokkal összefüggésbe hozó kutatások szerint a globális felmelegedéshez vezető tényezők lehetnek (a teljesség igénye nélkül felsorolva): a Föld Nap körüli röppályájának ciklikus változása, a Földet érő napsugárzás mennyiségének változása a Föld dőlésszögének változásától függően, a Nap változó aktivitása, az óceánok és tengerek sótartalmának megváltozása, a tengeráramlatok megváltozása, a kérődző állatok által kibocsájtott metángázok okozta üvegházhatás, vagy a vulkanikus aktivitások miatt a légkörbe kerülő anyagok üvegházhatása.