2019. december 16-án késő este ült össze az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi (LIBE) Bizottsága Strasbourgban, hogy a többi közt ismételten Magyarországot és a magyar jogállamiság helyzetét vegyék elő megtárgyalásra. A „magyarkérdést” a 2018. szeptember 12-én az Európai Parlament által elfogadott ún. Sargentini-jelentésnek megfelelően, tizenkét fő területet érintően vizsgálták, és a magyarországi helyzettel kapcsolatosan továbbra is számos, a valós tényekkel összhangban nem lévő toposz, állítás is jelen van az uniós nyilvánosságban.

Ezek közül az egyik legjelentősebb terület Magyarország alkotmányos és választási rendszerének kérdése, amelyről egyáltalán nem reális képet kívánnak sugallni a témában visszatérően megnyilatkozó egyes külföldi és magyar balliberális politikusok. Pedig még a Sargentini-jelentés is kénytelen volt elismerni, hogy az EBESZ részleges választási megfigyelő missziójának 2018. júniusi jelentése szerint: „A választások technikai lebonyolítása szakszerű és átlátható volt, az alapvető jogokat és szabadságokat összességében véve tiszteletben tartották”, amihez csak annyit tett gyorsan hozzá a jelentés, hogy az érintett jogok „gyakorlására kedvezőtlen légkörben került sor”. A szélesebb nyilvánosság számára kevéssé ismert európai jelentések és az EBESZ is elismerte, hogy a magyar választási szervek „szakszerűen és átláthatóan tettek eleget megbízatásuknak, az érintettek körében általános bizalmat élveztek, és általánosságban pártatlannak tűntek”.

A Sargentini-jelentés óta visszatérő panasz, hogy a kampányok „hevesek” Magyarországon, és ellenséges és megfélemlítő kampányretorika nehezítette a választók helyes döntését. Ennek a politikai gyakorlatnak azonban kevés köze van a választási rendszer megfelelőségének kérdéséhez, és ezen az alapon számos nyugat-európai országban tartott választás sem tekinthető kellően demokratikusnak (vagy érdemes figyelemmel követni például az USA-beli szenátorválasztás egyes kampányait). A magyarországi jogalkotó mégis mindent megtett a választási kampányok tiszta és demokratikus jellegének biztosítása érdekében, így a kampányfinanszírozás és a kampánykiadások felső határainak célja az esélyegyenlőség biztosítása volt valamennyi jelölt számára.

Magyarországon az alkotmányos rendszer és az állami közhatalom megfelelő és demokratikus működéséhez, legitimitásához nem férhet kétség. Az elmúlt években a magyar kormány széles körben folytatott nemzeti konzultációkat, amiről nemzetközi szakértők is elismerték, hogy nemzeti szinten kiterjesztette a közvetlen demokráciát.

Az Európa Tanács (ET) független alkotmányjogászokból álló tanácsadó szerve, a Velencei Bizottság saját véleményeiben a magyarországi törvényi változtatások számos pozitív elemét emelte ki. Így például a költségvetési garanciákra vonatkozó rendelkezéseket, a bírák újraválasztásának tilalmát is a reformok pozitív elemeként azonosította – amit még a Sargentini-jelentés sem tudott teljesen elhallgatni –, valamint az alapvető jogok biztosának azon joggal történő felruházását is pozitív példaként említették, hogy az ombudsman utólagos normakontrollt indítványozhat.

2012 óta Magyarország fontos törekvéseket mutatott annak érdekében, hogy a független magyar igazságszolgáltatást irányító szervek közötti szakmai egyensúlyt megteremtse, ennek részleges sikertelensége pedig aligha róható fel a magyar törvényalkotó szándékos hibájaként vagy puszta mulasztásaként. Egyes feladatokat ezért ruháztak át az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökéről az Országos Bírói Tanácsra (OBT). Az igazságszolgáltatási rendszerben alkalmazandó felvételi és kiválasztási eljárásokra vonatkozó magyarországi szabályok 2012 utáni módosításai alapján pedig az OBT szélesebb felügyeleti jogkört kapott a kiválasztási eljárás során. Az OBT széles feladat- és hatáskörével mégis többször visszaélt politikai színezetű módon, amely gyakorlat már annak a veszélyét is magában hordozta, hogy ezzel a bírósági szcéna társadalmi tekintélyét ássák alá.

A magyar bírók számára biztosított annak a lehetősége, hogy mindenféle befolyástól mentesen és elfogultság nélkül dönthessenek az egyes ügyekben. Ez a gyakorlatban leginkább úgy biztosítható, hogy nagyon szigorú alkalmassági feltételnek kell megfelelniük. Minden ellenkező sugalmazással szemben, ma Magyarországon bárkinek lehetősége van jogorvoslattal élni bírósági vagy hatósági közigazgatási döntés ellen, eme polgári joga tehát megfelelően biztosított – amennyiben úgy látja, hogy valamilyen jogát megsértették. A büntetőeljárás alá vont személyeket az eljárás minden szakaszában megilleti a védelem joga, mivel Magyarország jogállam.

A LIBE-bizottság által a magyar Alkotmánybíróság hatáskörének általános gyengüléséről hirdetett kép sem felel meg a valóságnak, az alkotmányosság őreként működő legmagasabb szintű fórum szerepe ugyanis inkább erősödött az elmúlt években. A valódi alkotmányjogi panasz bevezetésével az Alaptörvény lehetővé tette, hogy a jogkereső állampolgárok alapvető jogaik sérelme esetén az Ab-hoz fordulhassanak közvetlen jogorvoslatért. Ez az új alkotmányos lehetőség az állampolgári jogkeresés nagyobb fokú demokratizációját és az új jogintézmény példátlan sikerét eredményezte: az elmúlt években folyamatosan nőtt az Ab-hoz benyújtott alkotmányjogi panaszok száma, a 2016-os évre például kétszeresére nőtt ez az érték 2013-hoz képest. 2012 óta az ügyek átlagos átfutási ideje körülbelül fél év, vagyis javult az Alkotmánybíróság belső szakmai hatékonysága is.

Nem kellően megalapozott, így erős kritika alá vonhatók a magyarországi korrupció és gazdasági összeférhetetlenség jelenségével kapcsolatosan megfogalmazott, általánosító jellegű, markáns politikai megállapítások is. A nemzetközi kritikát megfogalmazók szerint például továbbra is magas (2016-ban 36 százalékos volt) az olyan szerződések aránya, amelyeket olyan közbeszerzési eljárások után ítéltek oda, amelyekre csak egyetlen ajánlat érkezett. Ez azonban nem speciális magyarországi jelenség, és nem ad választ az egyedi döntések szakmai helyességének tisztázásával kapcsolatban fölvethető kérdésekre sem. Egy ilyen szakmai kérdés – EU-pályázatfinanszírozási és strukturális probléma – nem tárgyilagos és komplex szakmai szempontú megközelítése alapján nem is lehet tárgyilagosan megítélni a demokrácia és korrupciós helyzet általános helyzetét.

Önmagában azt is nehéz lenne a demokratikus rendszer működési „hiányosságaként” értelmezni, hogy Magyarország mint szuverén állam úgy határozott, hogy nem kíván részt venni az Európai Ügyészség létrehozásában. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a magyar kormány ne tett volna fontos lépéseket a korrupciós helyzet javítása és a közbeszerzések jobb átláthatósága érdekében.

Az öt éve hatályos új közbeszerzési törvénnyel a jogalkotó jelentős változtatásokat tett, amelyek alapján – az állami és EU-s támogatásból megvalósuló beruházások megvalósítása esetén – a magáncégek számára jelentős szigorítások léptek életbe. Ennek megfelelően, az egyébként közbeszerzésre nem köteles vállalkozásoknak a megcélzott pályázatok kiválasztásánál észben kell tartaniuk, hogy amennyiben egy adott beszerzéshez 25 millió forint feletti értékű állami vagy uniós pályázaton nyernek, építési beruházásuk, árubeszerzésük vagy szolgáltatás megrendelése kapcsán kötelezővé válik a közbeszereztetés. Itt egy fontos szempont, hogy a közbeszerzést nem a teljes projektre egyben, hanem a projektelemekre külön-külön kell kiírni.

A Sargentini-jelentés alapján hivatkozott érv, hogy a gazdasági, társadalmi és területi kohézióról szóló hetedik jelentés szerint Magyarországon 1996 óta csökkent a kormányzati hatékonyság, és az ország az egyik legkevésbé hatékony kormányzatú tagállam az Unióban. A szakmai jelentések azonban cáfolják a romló kormányzati hatékonyságról szóló állításokat, így például a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szakmai intézete által kiadott „Jó Állam Jelentések” arról tanúskodnak, hogy az elmúlt években a kormányzat valamennyi vizsgált dimenzióban javította az állam hatékonyságát, így a biztonság és a társadalmi bizalom hatáskörébe sorolható kormányzati képességek és tevékenységek folyamatait, eredményét és hatását tekintve egyre javuló teljesítményt nyújtott. A 2017-es Jó Állam Jelentés szerint például a KSH 2013–2015 között mért adatai alapján évről évre javul a lakosság biztonságérzete, továbbá a KSH adatai 2013 óta a jogrendszerrel kapcsolatos biztonságérzet folyamatos növekedését és a bizonytalanságérzet fokozatos csökkenését mutatják.

A Sargentini-jelentés által is említett kormányzati hatékonyságnál maradva: bármely államban a lakosság jövedelemalakulásának kiemelkedő szerepe van a jövedelembiztonság fenntartásában. A magyar minimálbér reálértéke 2011 óta pozitív tartományban van, 2017-ben pedig jelentősen nőtt a 15 százalékos minimálbér-emelkedésnek és az alacsony inflációnak köszönhetően.

A véleménynyilvánítási és sajtószabadság kapcsán sokszor valójában arról van szó, hogy általános médiapiaci attitűdöket, a piacgazdaságban előforduló fejleményeket tesznek nemzetközi kritika tárgyává. Például a médiatulajdon koncentrálódását említik, és e mellé öncenzúrával kapcsolatos problémákat vizionálnak, sőt a Sargenti-jelentés alapján egyesek hatályon kívül kell helyeznék a becsületsértést bűncselekménnyé nyilvánító jogi keretet is, ami egyenesen abszurdum.

A becsületsértés ugyanis olyan, a szabadság és emberi méltóság elleni bűncselekmény, illetőleg szabálysértés, amit mással szemben a sértett munkakörének ellátásával, közmegbízatásának teljesítésével vagy közérdekű tevékenységével összefüggésben, illetve nagy nyilvánosság előtt a becsület csorbítására alkalmas módon követnek el. Ezt szankcionálni rendeli a magyar büntetőjog, miután a személy elleni bűncselekmények megfelelő szabályozása a jogállamiság alapvető eleme, és becsületsértés esetén egy valóban demokratikus jogrendszer lehetőséget kell hogy biztosítson a valóság bizonyításának, ha ezt a közérdek vagy bárkinek a jogos érdeke indokolja.

A LIBE-nek is evidens tényként kellene kezelnie azt, hogy a médiapiac állandóan változik, illetve fragmentálódik, és néhol, egyes elemeiben nehezebben is áttekinthető – bár a piaci szereplőknek és hatóságoknak is érdeke, hogy a folyamatokat átlássák. A hazai médiakínálatról, kereskedelmi, pénzügyi, tulajdonlási viszonyokról Brüsszelben megfogalmazott állítások azért sem adnak valós képet, mert sokszor a tényleges médiapiaci környezetből kiragadott és a politikai konnotációhoz transzformált egyedi eseteket hoznak fel, miközben a hatályos magyar szabályozás képes olyan médiapiaci környezet megteremtésére, amely azt átláthatóságot és sokszínűséget garantálja mind a fogyasztó, mind a reklámipar érdekeit is figyelembe véve. A mindig változó, átalakuló médiapiac és sajtóhelyzet mesterséges módon merevítettként, konstans természetűként való értelmezése nem adhat pontos szakmai értékelést, és nem alkalmas a jogállamisági helyzet megítélésére.

A LIBE-bizottság politikai elfogultságát jól mutatja az a példa is, hogy például 2019 novemberében a magyar sajtószabadságról tartott egyik bizottsági meghallgatás ülésére magyar részről egyedül a radikális baloldali, ellenzéki 444.hu nevű portál újságíróját hívták meg. A politikai részrehajlás a hazánkról szóló értékelések szakmai hitelességét teszi kétségessé, ahogyan például a Sargentini-jelentésnél az annak elkészítéséhez felkért hazai szakértők közéleti-szakmai háttere is.

A Századvég Gazdaságkutató szerint a magyarok többsége elutasítja a Sargentini-jelentést. A cég 2018. szeptember elején közölt egyik felmérése az EP-jelentés társadalmi megítélését vizsgálta, és a kutatásban résztvevők többsége a jelentés egyik lényegi pontjával sem értett egyet.

Fontos szakmai háttér:

https://joallamjelentes.uni-nke.hu/kiadvanyok/jo-allam-jelentes-2017/