Mint ismert, május 25-én Minneapolisban egy eltúlzott rendőri intézkedés következtében meghalt egy fekete férfi, név szerint George Floyd. Az elhunytról időközben kiderült, hogy bűnözői életmódot folytatott, a rablástól a szexuális erőszakon át a lopásig mindenben utazott, korábban négy évig börtönben is ült.

Floyd bőrszíne kapóra jött a liberális médiának, amely már az első perctől kezdve azt a narratívát képviselte és közvetítette, hogy az intézkedést végrehajtó fehér rendőr a származása miatt volt vele ennyire kegyetlen.

A különféle civil és emberi jogi szervezetek, valamint az erőszakos cselekményeiről hírhedt Antifa sem tétlenkedett sokat, pillanatok alatt előhúzták a kalapból a jó öreg „elnyomják a feketéket Amerikában” kártyát.

A hergelés aztán fizikai erőszakba, gyújtogatásokba, és – egy civilizált államtól finoman szólva is idegen – fosztogatásokba csapott át. (Nehéz megmagyarázni, hogy George Floyd halálából és a feketék vélt vagy valós elnyomásából hogyan következik a boltok kifosztása, de hát na, ez legyen a legnagyobb probléma.)

Nem meglepő módon a multicégek és a celebek „szívhez szóló” üzenetekkel, illetve az ilyen esetekben már megszokott hashtagekkel árasztották el az internetet. A magukat felvilágosultnak, kozmopolitának és végtelenül toleránsnak valló tömegek is csatlakoztak a legújabb trendhez, egy emberként kezdték el osztogatni a fekete képeket a közösségi média különböző platformjain.

Ez az agybaj – a globalizmus sajátosságaiból kifolyólag – sajnos hazánkat sem kerülte el, így a magyarországi internethasználók „tollából” is egymás után születtek a feketék elnyomásáról szóló posztok.

Fotó: Best of Viktor

Érdekes, hogy ugyanezek az emberek a Deák téri kettős gyilkosság, vagy éppen a trianoni országcsonkítás századik évfordulója kapcsán nem tartották fontosnak, hogy kiálljanak az áldozatok mellett, nem tartották fontosnak, hogy megemlékezzenek.

Valamiért azok a jogsértések sem értek és érnek Facebook-posztot, melyeket a határon túli magyarságnak kell (főleg Ukrajnában) elszenvednie mind a mai napig.

„Black Lives Matter” van, „Hungarian Lives Matter” nincs.

Ez a fajta, a természet rendjével szöges ellentétben álló hozzáállás abból a fókusztévesztésből következik, ami miatt a nyugati társadalmakban egyre nehezebb különbséget tenni a közeli és a távoli, a honos és az idegen között. Aki ezzel mégis megpróbálkozik, az kapásból náci, rasszista és még ki tudja, mi minden lesz.

Pedig ebben nincsen semmi ördögi, a keresztény tanítás szerint is teljesen természetes, hogy a szeretetben és a felelősségvállalásban is van hierarchia. Az ordo caritatis (szeretet rendje) éppen arról szól, hogy Isten elfogadja, hogy a hozzám közelebb állót jobban szeretem, mint a távolabb állót. (Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a távolit gyűlölnöm kellene.)

A józan ésszel, a természet rendjével és a vallási tanításokkal is szembemegy az az ember, akit a világ másik végén élők sorsa jobban érdekel, mint a saját gyerekeié.

A mi példánkra levetítve:

Ne legyünk abnormálisak.