PANAMA

Mégis csak meg kellene nyerni ezt a versenyt valahogy. Megmutatni a nagy öregeknek (masztodonok), meg a kis taknyosoknak (izgága orrú, izgága szellemű cickányok), hogy ki az úr a háznál. Ki a legjobb, ki a tekintély, ki itten a Szabó Dezsőbe oltott Németh László, csipetnyi adys megfertőződéssel, már ami a használt képek és hasonlatok elevenségét illeti ugyebár.

Az olvasókra bízni az ilyesmit felelőtlenség. Az olvasó e tekintetben leginkább Frőhlich tanár úrhoz hasonló, kiről Karinthy óta ez tudható:

„Felelés eshetősége 25-27 százalék. Ebben a kis százalékban szerepet játszik az a körülmény, hogy sokan még nem javítottak, s hogy Frőhlich megbízhatatlan jellemű, ingatag és gyenge akaratú ember, aki a múlt órán talán még maga is azt hitte, hogy jövőre tovább magyaráz, és most egyszerre, szinte öntudatlanul, feleltetni kezd. Az emberi lélek mélyén vannak ilyen kóros tünetek, amikkel számolni kell.”

Igen, az olvasó is ilyen. Olvas, el van ragadtatva, aztán egyszerre, szinte öntudatlanul átszavaz a másikra. Ráadásul azt a nem várt esetet sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a másik véletlenül jobbat ír nálunk, ami szinte elképzelhetetlen, de nem teljesen kizárható. (Feljegyezték, hogy egyszer, egy esős, februári kedd délután, Salieri izgalmasabb dallamot fütyült el egy szalonban, mint Mozart. Na, éppen az ilyen esetekről beszélek.)

Ha győzni akarsz, ne bízd magad mások ítéletére!

Akkor viszont lépni kell. Stratégia kell. Elhatározás szükségeltetik.

Megközelíthető az egész az olvasók felől (hiába minden, mindig itt lyukadunk ki, ezeknél az olvasóknál), biztosan van valahol egy lista a szavazókról, azt kellene megszerezni. És kell lennie egy ilyen listának, hiszen a minap repülővel utaztam, vettem odafönt egy parfümöt, kártyával fizettem, s mire hazaértem, már annak a parfümnek a reklámja várt a gépemen. S amióta ezt nem panamázásnak nevezik, hanem „sütik használatának” meg mit tudom én, még minek, azóta tudható, hogy egyrészt Orwell végképp nyugdíjba vonulhat, másrészt mindig van egy lista, szegény József Attila sem tudott semmit a kartotékokról.

Na most, ha meg tudom szerezni a listát, akkor fel tudok ajánlani a szavazóknak mondjuk egy tízezrest a szavazatért. Ez Botkának mindig bejön Szegeden, miért ne sikerülhetne nekem is?

Másrészt, lássuk be, ez eléggé drága megoldás. Fene se tudja, hány ezren fognak szavazni, és Botka még csak ki tudja bányászni Szegedből a befektetett tőkét, de én mit tudok kibányászni a 888-ból? Egy kávét, kis sütit meg a dicsőséget?

Azt. Éppen arra hajtok. A hübrisz, az nem ereszt.

De talán menne ez olcsóbban…

Elindulhatok két irányba is.

Első: megkeresem az ellenfelem, a masztodont, és felajánlom neki, hogy felejtsen el írni. Felejtse el a múltját, mindazt, amit eddig írt, mondott, és tegyen le az asztalra egy kisiskolás szintű dolgozatot, amely mindenben ellentéte annak, amit eddig képviselt. Ezért cserébe hajlandó vagyok átutalni neki egy csinosabb összeget, persze az észszerűség határain belül.

Ez például a Jobbiknak egyszer már… egyszer már nem jött be. De ne vonjunk le egyetlen példából örök érvényű igazságot, mert úgy fogunk járni, mint az egyszeri rendőr, aki találkozott a kollégájával, akinek egy nagy, vaskos könyv volt a hóna alatt. Kérdezi a rendőr:

-Hát te mit olvasol?

-Ez barátom, logika.

-Logika?

-Az bizony.

-És az meg miféle dolog?

-Na figyelj, elmagyarázom. Szereted a halat?

-Igen.

-Akkor szeretsz horgászni is, igaz?

-Bizony.

-Ha szeretsz horgászni, olykor el is mész otthonról egy hétvégére, és horgászol.

-Bizony.

-S ha már elszabadultál egy egész hétvégére, és alibid is van, előfordul, hogy más is történik, nem csak horgászat. Mondjuk, viszel magaddal egy nőt is…

-Ez pontosan így szokott történni – válaszolja elámulva az egyszeri rendőr.

-Na látod barátom, ez a logika. Egy információból logikai alapon le tudtam vezetni egy egész történetet.

-Ez fantasztikus! Nem adnád kölcsön ezt a könyvet?

-Dehogynem…

Egy hét elteltével az egyszeri rendőr sétál az utcán, hóna alatt a vastag könyv, és találkozik egy harmadik kollégával, aki megkérdezi:

-Mit olvasol?

-Ez? Ez kérlek logika?

-És az mi fán terem?

-Na figyelj, elmagyarázom! Szereted a halat?

-Utálom.

-Na látod, akkor te buzi vagy.

Szóval a Jobbik példája okán kár temetni az egész ügyet, de azért mindenképpen megfontolandó.

A másik irány, hogy egyenesen a főszerkesztő urat környékezem meg. Neki biztosan van ráhatása a dolgokra, meg tudja oldani, hogy a szavazatok valahogy megfelelő arányban gyülekezzenek. Az Öt Csillag is leszavaztatta választóit, hogy hirtelen helyeseljék a koalíciót az amúgy mindennél jobban utált baloldallal, és még roppant demokratikus is így a levegőbe felköpés és aláállás. S lám, a Gyurcsány is pontosan tudja, kinek mit kell felajánlani, hogy bármi történjék, igazából mindig ő maradjon a főnök. Ez tehát semmiképpen sem elvetendő irány.

Persze, van még egy lehetőség. Jobbat írok és kész. Csak ez olyan régimódi.

Esetleg hagyom a fenébe az írást és a hübriszt, és ásatok egy csatornát, ami összeköti a Fertő-tavat a Tisza-tóval, és Ferdinand de Lesseps nyomdokaiba lépek. Vagy kiköltözöm Panamába, és egy csinosabb összegért elindítok egy PR-kampányt, hogy Panamáról ne az egész világnak a panamázás jusson eszébe. Csak meg kell tudnom, kit kell ott megkenni ezért a megbízásért.

De történjék bármi, elbeszélgetek azzal, aki ezt a témát találta ki…

Előhang: A Publik Ligája nagyjából és egészében játék, tehát, hadd súgjam meg játékon kívül: mindannyiunk között Bayer Zsolt a legjobb publicista.

De azért nevezzünk be, taktikáztam előzetesen, úgysem kerülök össze vele.

Erre mit ad Isten, itt az én kedves barátom az újabb körben, őt kéne legyűrni. A legjobb publicistát, a barátot, a harcostársat. Miután azonban Zsolt a legjobb, olyan udvariatlanságot mégsem tehetek, hogy jobbat írok nála. Jobb Szentesit a közepes Bayernél – nem, ez képtelenség, ilyen nincs, gondoltam, és lassan lecsúsztak ujjaim a klaviatúráról.

Tehát maradjunk annyiban, hogy írok egy sokkal jobb Bayert, mint az igazi! Hmmmm?

„Bayer Zsolt”: Panama

A Hargita tetején kezet fogott a Sors és az Élet. Kemény, határozott kézszorítás volt az. Kézszorítás, amilyet csak székelyek között kap az ember. Mert a Hargita tetején, a szénégető kunyhóknál, ahol a Sors és az Élet olykor kezet fog, székely minden. Ezer esztendeje székely. Székely a fenyő, a kacagás, a gyermeki mosoly. Székely vagyok ilyenkor én is, aki emberséget, kemény nézést, kézszorítást tanulok a csavaros eszű atyafiaktól.

Ez az, amit soha nem érthetsz meg, Gyurcsány. Amit soha nem érthettek meg, panamázó szemetek.

Lenn, a kicsiny székely faluban istentiszteletre szólít az ódon harang. Bing-bong, kondul álmosan, nehézkesen himbálja magát. A költségvetés jut az eszembe. Azt is hogy himbáltátok annak idején. Hogy lengettétek ide-oda.

A kurva anyátokat.

Egy Soros György nevű senki, egy féregember, meg a többi… Üzenem nektek: Erdélyországban lenne a helyetek. Ahogy az ódon harang, úgy himbálózva. Éppen úgy. Kötélen.

Vasárnap angyalt láttak a derzsi templom felett. Éjszaka jött az angyal, kiterjesztett szárnyakkal, fehéren, ártatlanul. Magyar arca volt annak az angyalnak. Mert magyar arca van itt mindennek. És magyar hangja. Magyar hangon susogja a baljós őszi szél a mezőségi bujdosó gróf szavát. Ha jól fülelsz, a koromsetét éjszakában a kassai bujdosó polgárt is megérted. És ha magyar a szíved, elér hozzád még egy iciny-piciny mosoly, a nagy székely mesélő csiklandós jókedve. Nem, nem a panamázó szarembereké, hanem az Ábel írójáé. A neve most nem jut eszembe.

Hazafelé minden kilométer megnyúlik. Időben és térben nyúlik meg. Spengler írja Ortegára hivatkozva Az ember tragédiájában, hogy akinek nótája nincsen, annak szíve sincsen. Ezt a nótát hozom most nektek a kicsiny derzsi gyülekezetből, ahol férfiakat és nőket láttam, hús-vér magyarokat.

Élünk.

Ti pedig bekaphatjátok, panamázó fehérjehalmazok.