Nekem elfelejtettek szólni...

„Fel kell ruházni az Európai Uniót olyan eszközökkel, amelyek lehetővé teszik, hogy a tagállamokat, a tagállami kormányokat folyamatosan a közösen vallott értékek képviseletére és a közösen elfogadott alapelvek betartására késztessék.” (Részlet az MSZP EP-programjából.)

Nekem elfelejtettek szólni, hogy menet közben valahogy megváltozott minden. Elfelejtettek szólni, hogy az „európai értékek” már nem azok az európai értékek.

Nekem azt mondták annak idején, hogy az állandóság is európai érték, emberi érték. Mondták azt is, hogy a jó pap holtig tanul, amiből következően a megholt pap sírkövén e felirat olvasható: „TANULMÁNYAIT BEFEJEZTE”.

Nincs is ezzel semmi baj, de egyfelől nem mindenki pap, másfelől mégsem lehet úgy élni, hogy állandóan alkalmazkodni kell valamihez. Valamihez, amit az örökké nyughatatlanok, a kamaszkorból kinőni képtelenek találnak ki nekünk.

Nekem nem szóltak, hogy menet közben elvesztette „európai érték” státuszát a nemzet. És nem kérdezték meg, mit szólok ehhez. És ott maradtam, menthetetlenül, a nemzeti értékek immáron majdnem lakatlan szigetén Széchenyivel, Petőfivel meg az egész reformkorral. Ott maradtam a hazámmal, a hazám szeretetével, és hallgatom, hogy ez valami atavisztikus, ósdi, ráadásul veszélyes dolog, a gyűlölet és a viszály bölcsője.

Én úgy tudtam, Európát utoljára Zeusz rabolta el, és nem mondta senki, hogy elrabolták megint, de most a senkik, és eladták örömlánynak a neoliberalizmus kuplerájába.

Nekem elfelejtettek szólni, hogy a liberalizmus is meghalt. Vagy ha mégis él, akkor már magatehetetlen, és nem is emlékeztet egykori önmagára. Csak ül, folyik a nyála, és mereng a semmibe. Ugyanis a liberalizmus egykoron a polgári nemzet létrejöttének filozófiája volt. A magabíró, magabízó polgáré. Peter Henlein volt az a magabíró polgár, aki mint egykoron Prométheusz a tüzet, úgy lopta el a templom tornyából az időt, mikor megalkotta a nürnbergi tojást. Protestáns etika, liberalizmus, római jog, görög demokrácia – ez volt egykoron Európa. S persze az örök, nemzetek felett álló katolicizmus.

Leleményes Odüsszeusz utazása, s Laodameia, aki visszakönyörögte szerelmét, Próteszilaoszt Hadésztól, ha csak egy éjszakára is, az még Európa volt. S az öröknek hitt csoda, az ember nagyszerűségének himnusza Szophoklésztól:

Sok van, mi csodálatos,

De az embernél nincs semmi csodálatosabb.

De az az ember még pontosan tudta, hogy a teremtés része, s még ha kitüntetett helyzetben is van, nem ő a Mindenható. Ezért volt csodálatos. A legcsodálatosabb. Minden bűnével, botlásával együtt. Aztán jöttek a senkik valahonnét, és elhitették az emberrel, hogy mindez már nem számít, már csak az ember számít, illetve az ember minden vágya, óhaja, öröme és beteg, egyre betegebb perverziója.

Nekem nem szóltak, hogy a szabadság mostantól nem szül nekem rendet, hanem csak torz, rettenetes szörnyeket.

És elfelejtettek szólni, hogy a szerelem sem szerelem többé, csak valami talmi természetellenesség.

Ha mindent szabad, nincsen többé szabadság.

Ha mindenki szerethet mindent és mindenkit, akkor nincsen többé szerelem.

Én azt hittem, a férfiasság európai érték. Abban a tévhitben élek, hogy Mucius Scaevola a példa még mindig és László királyunk, Robin Hood és Oroszlánszívű Richárd, Toldi és János vitéz, Mansfeld Péter és Nemecsek Ernő – és nem avattak be a titokba, miszerint a hősiesség is száműzetett az ócskaságok porszagú régiségboltjába, ugyanazon a polcon árválkodik, amelyen a férfiasság, a nőiesség, a család, a gyermeknemzés csodája, no és persze az elaggott Isten.

És mindent elöntött a szivárvány, így eltűntek a színek. Nincsen többé fekete és fehér, nincsen zöld sem, ellopták azt is, s odalettek a nagy igazságaink. Odalett minden nagy igazság, kiröhögik azokat a senkik, akik nem hisznek már semmiben, és rúzsozzák a műfogsorukat, és felvarrják ráncaikat, mert már megöregedni és meghalni is gyávák, és elhitették velük, hogy nincsen Isten, ám a „nem akarok meghalni” is csak akarat kérdése. Az akarat diadala – de nem úgy ám, hanem így.

Nem akarok meghalni: ostoba vágyakozás.

Örökké akarok élni: a jelet hagyás kényszere.

S persze hit a transzcendensben. De ki akar itt már jelet hagyni önmaga torzóján kívül?

Én még szerettem és csodáltam a nagyanyám ráncait.

És nekem senki sem szólt, hogy érvényét veszítette nagyanyám is, nagyapám is, érvényüket veszítik a szüleim is lassan, és mindenfelé homunkuluszok döngetik a mellüket, hogy immáron ők az érvényesek.

Nekem azt is elfelejtették elmondani, hogy az antikommunizmus sem európai érték többé. Pedig az volt egykoron, rémes időkben, aztán itt, a szemünk előtt támadtak fel megint a nyeszlett vállúak, a pálcika bicepszűek, és ráírják a pólójukra, hogy CCCP, és forradalomról álmodnak két dzsanga között, opálos tekintettel veszik elő a naftalinból a munkásőrök és lumpenprolik pörköltszaftos atlétáját, Marx Tőkéjével a hónuk alatt rekvirálnának ismét, elvennék megint a magabíró, magabízó polgároktól amijük van, szívnának hersegve vért, s dünnyögik a régi-új mesét, a „fasiszta kommunizmusét”.

S persze fennen hirdetik, hogy ők az európai értékek.

Nem. Nem azok. Ezeket kell visszazavarni az ócskaságok porszagú régiségboltjába, és levenni a polcról az Urat, a hitet, a nemzetet, a hazát, a férfit és a nőt, a hősiességet – és Thomas Mann Varázshegyét.

Nagy munka ez, nagy vesződség. Muszáj közben káromkodásból katedrálist építeni, mert nem megy másképp. Majd elszámolsz ezzel is, mint minden egyébbel. Megért az Isten, még akkor is, ha ne adj’ Isten, nincsen Isten.

Szivárványos globálbolsevizmus.

A normális és egészséges többségi társadalom úgy sírdogál manapság, mint a „feredősnaccságák”, s közben a „perverziánus” kisebbség nemzetközi segítséggel tobzódik a beteges, és a Teremtéssel homlokegyenest ellenkező, erkölcs- és humánumellenes mocsárban. A Kárpát-medencei magyar társadalom döbbenten nézi az eseményeket, mert amíg a keresztény kultúra és értékrendszer védelmét vállalta fel a kormány és a kormánynak bizalmat szavazó többség, addig a társadalom azt látja, hogy a bűn és a beteges szemlélet, eszme úgy terjed, mint telente a kályhából a lakásba visszaömlő szén-monoxid, amely békésen alvó családokat öl meg időről időre.

Szinte már lehetetlen felsorolni azokat az eseményeket, megszólalásokat, amelyek az LMBTQ-s abnormalitást reklámozzák, és erőszakosan igyekeznek elterjeszteni a keresztény és magyar értékek rombolására, megsemmisítésére irányuló téziseiket, tetteiket, megnyilvánulásaikat.

Sokan azzal intézik el a dolgot, hogy ilyen a világ, ne foglalkozzunk vele, úgysem tudunk semmit csinálni ez ellen a világot behálózó és a keresztény egyházakban is mély gyökereket verő sátáni, rákos betegségként burjánzó szellemiség ellen. A legutóbbi melegreklámos Coca-Cola-cirkusz társadalmi felháborodására pedig a hivatalos kommentár az volt, hogy „Magyarország demokrácia, és a demokráciában mindenki eldöntheti, hogy iszik-e Coca Colát vagy nem.” Mintha ebben az ügyben a Coca-Cola-ivásról lett volna szó csupán. Noha nem arról volt… nem arról van szó!

A Cola-reklám, amelyen homokbányász férfiak és leszbikus nők szerepelnek, egy újabb erőteljes hatás, egy újabb lépcsőfok annak természetessé tételére, hogy Mózes törvényei és Jézus parancsai ellenében elfogadjuk, hogy az egynemű szerelmi lét boldogabb és szebb, kiváltságosabb és örömtelibb, mint az Isten által megteremtett és elrendelt férfi-nő párkapcsolat, amely a családnak és a társadalomnak, tehát az emberi létnek, a megmaradásnak és a szeretetközösségnek az alapja.

Budapest megtelt ezekkel az ocsmány, de minimum szokatlan reklámokkal, és néhány magára valamit adó magyar fiatal „takarításán” kívül a világon semmi nem történik az ügyben. A nemzeti oldal háborog és aláírást gyűjt a Facebookon, az LMBTQ-párti Facebook letiltja azokat, akik nemtetszésüket fejezik ki eme „üdítő langyosság” miatt. Ám hivatalosan, a demokráciára hivatkozva szabad jelzést kapott ez az aberrált perverziánus reklámhadjárat (is). Ez az új kezdet, amelyben egyre inkább eltörpül és elhalkul a normalitás, hiszen már az óvodákban és az iskolákban is megjelentek a zöld LMBTQ-sok, akik a klímaügyre hivatkozva hirdetik a Szodomában és Gomorrában is végzetes „sikert aratott” eszméiket. Ám nálunk demokrácia van, kapitalizmus van, és ebbe a kettőbe minden belefér, még ha úgy mellékesen védjük is a keresztény értékeket.

Mi védjük, de a keresztény egyházak egy mukkot sem szólnak például e langyos Cola-reklámhoz. Nincs véleményük, és akinek a papok közül van véleménye, arra azt mondják a bűnnel szimpatizáló felszentelt liberális, bergoglionista társaik, hogy a másik rossz pap… Itt legyen okos, hitében erős a keresztény ember. Hiszen, mint említettem, Mózes is és Krisztus is kifejtette véleményét „erről a Coca-Cola-reklámról”… tehát sem a zsidók, sem a keresztények – ha és amennyiben azok – nem támogathatják ezt a fajta perverziánus, LMBTQ-s magatartást, eszmét, beteges és megátalkodott szellemiséget.

Az LMBTQ-közösséggel és a homoszexuálisokkal immár a Szentszék is tárgyalásba kezdett az elfogadás szellemében, amolyan sátáni ökumené keretén belül, éppúgy, mint ahogyan az európai, fehér, keresztény emberek kiirtását is a felebaráti szeretettel és Krisztus tanításait sarkaiból teljesen kiforgatva támogatja. Magyarország sem marad ki ebből az abnormális egyházi „megújulásból”, hiszen az egyik normális gondolkodású és Krisztushoz hűséges pap azt mondta – nagyon helyesen és Krisztus tanítását megtartva! –, hogy a migránst nem tekinthetjük felebarátnak! Mire a másik, aki keményvonalas, meleg és bergoglionista – hallva paptársa prédikációjáról – azt mondta egyre apadó létszámú híveinek, hogy a kormány egyházellenes, nem engedi a magyarokat a Mennyországba, mert nem engedi be a migránsokat, akik adott esetben vértanút csinálhatnak a magyarokból… és ez nem vicc! Hallható volt augusztus 4-én vasárnap, a pécsi egyházmegye egyik templomában!

A sátáni világ és annak terjeszkedése nem új ötlet a világot irányító háttérhatalom részéről. Már a bolsevizmus kezdetén, 1917-ben elindult a bolsevik perverziánusok tobzódása. Meztelen felvonulások, fiúkat, lányokat a zabolátlan szexre rábíró nevelőtábor, a homoszexualitás és a pedofília természetességének elfogadtatása, bemutatókkal fűszerezve… és 1918. december 19-én Szentpéterváron a nagyszabású leszbikus felvonulás, „Le a szégyennel” feliratú táblákkal. Minderre a háttérhatalom akkori „sorosgyörgye” – Lenin – azt üzente: „Csak így tovább, elvtársak!”

Az idei nyár LMBTQ-s fertőző szennyáradata a Sziget Fesztiválon teljesedik ki, ahol egy héten keresztül szodomai előadásokat, a klímavédelem köntösébe bujtatott LMBTQ-s felszólalásokat, liberális és bolsevik szépelgéseket hallgathat az érdeklődő fiatal. A „Sziget” mára úgy istenigazából a lélekrombolás kígyófészkévé vált… és ezt is hagyjuk, engedélyezzük, eltűrjük, hiszen demokrácia van, és a demokráciában mindenkinek joga van elmenni a Szigetre. Mindenkinek… korhatár nélkül.

Mindez egy jól működő liberális (korábban bolsevik) terv része, amelynek a célja erkölcsileg, szellemileg, gazdaságilag és gyakorlatilag rabszolgává tenni az embert. A család és a hit megsemmisítése, a normális emberi közösségek felszámolása, a házasság helyett beteges és erkölcstelen kommunák kialakítása, azaz a család és a közösség védőburkának lefejtése az egyénről, aki azután szabad prédává válik, és csak ehhez az aberrált közösséghez van módja és lehetősége tartozni. Egy ideig… Azután vagy visszatér a normális életszemlélethez és a hithez, vagy – többnyire – az öngyilkosságot választja.

Nincs tehát kiút ebből a mocsárból. Több mint kétszáz éve folyamatos – és mára sajnos nagyon is sikeresnek mondható – erkölcsrombolás, értékmegsemmisítés folyik. Akik szervezik és eltervezték e rombolást, azok évszázadokra előre terveznek, és egy-két generáció nem tud lebontani évszázados felépítményeket. Túlélni, megmaradni van csupán lehetőségünk, ha akarunk túlélni, ha meg akarunk maradni… Ám, a normálisan gondolkodó és normális életet élni akaró emberek lassan jogi, hitbéli és szellemi kapaszkodó nélkül maradnak.

Csak a szlogenek változtak és változnak 1789 óta. Az eszközök viszont egyre durvábbakká, erőszakosabbakká, kivédhetetlenebbekké válnak… – ha nincs, ha nem lesz, aki fellépjen ellenük hivatalosan és a törvények teljes szigorával. Egyelőre azonban ez ellen törvények sincsenek… csak demokrácia van és hallgatás… amelyben és ami által mindenkinek mindent szabad. Szabadosság van, amelyben mindenki élhet a másokat – ha kell, erőszakkal is – befolyásoló, másokra rákényszerített aberrációival…

A bibliai idézet jut eszembe: „Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is el tudja pusztítani...” (Mt., 10, 28.)