Kinyílott a pitypang
Márki-Zay Péter „fekete serege”
A héten az ellenzék jobboldalinak beállított baloldali üdvöskéje, Márki-Zay Péter megnevezett pár tagot abból a szakértőinek aposztrofált csapatból, amely a választási programjáért felel. Ők Bojár Gábor, Király Júlia, Steinmetz Ádám, Komáromi Zoltán és Fleck Zoltán, akik közül az utóbbi két személy jelenléte bármilyen szinten is egy „megújuló, makulátlan, demokratikus” ellenzék soriban, több mint aggályos.
Járványos önkényuralmi rémképek
A lovak közé dobná a gyeplőt Duró Dóra, vagy már ott van a zsebében a koronavírus elleni – száz százalékig – hatásos ellenszer? A független országgyűlési képviselő ma bejelentette, hogy közösség elleni uszítás miatt feljelentést tesz a Mi Hazánk Mozgalom a kormány kommunikációja miatt.
A DK-ra újból ráéghet az oltásellenesség bélyege
Viccelni a halállal – hajmeresztő vállalkozás. Nem véletlen, hogy Karinthy Frigyesen kívül más józan ésszel nem akart erre vállalkozni. A DK-közeli Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) is csak úgy sikerült megvalósítani ezt a hajmeresztő képtelenséget, hogy maga sem tudott róla.
Magyar György agyament felvetése a köztársaságielnök-választásról
Magyar György ügyvéd, az előválasztás főszervezője nem tud megülni a fenekén. Máris a köztársasági elnök szimpátiaszavazását tervezi. Hogy miért? Azt csak a jóisten tudja. Ugyanis bárkit hoznak ki végül a legszimpatikusabb jelöltnek, annak semmi, de semmi jelentősége nem lesz. Legkevésbé az, hogy köztársasági elnök legyen belőle.
Gréczy a migránsok beengedése érdekében antiszemitázza a kormányt
Úgy fest, az önmagát letolt nadrággal szívesen fényképező DK-s Gréczy Zsolt, akinek képei sajnos nyilvánosságot is láttak nagyon kapar, hogy visszakerülhessen a parlamentbe, ahonnan botrányos magatartása miatt kényszerült lemondani.
A határon túli magyarok és a választás kérdésével foglalkozik a Corvinus
Ön szerint a határon túli magyarok részét képezik a magyar nemzetnek? – így indult a kérdőív.
Márki-Zay-féle logika: Drága a benzin? Nem baj, majd vesznek hibridet
A Gyurcsány-show nyertese ismét odatette magát.
Ha középszerű vagy, légy ember alatti öt perc hírnévért
A rock- és metálzene világában egy ideje sajnos leáldozóban van a kreativitás és eredetiség. Az egész szcéna kezd átalakulni az egymással versenyt hörgők és a középszerű tribute bandek egyre színtelenebb forgatagává. Innen pedig az egyszeri zenebohócok csoportosulásai tehetség híján csak botránnyal tudnak kitörni. Erre játszott az aktuális kútmérgezés, a Brass Against nevű formáció is.
Bravó: Komáromi semmit nem tenne a Covid ellen, ha a DK most kormányon lenne
A mai jó hír: Gyurcsány Ferenc vakbélműtétje után minden bizonnyal jobban van, mert kilenc nap elmúltával ismét bejegyzést tett közzé a Facebookon. A mai rossz hír: az emberek kormány elleni hergeléséből nem sikerült kigyógyulnia.
Fekete-Győrnek savanyú a szőlő, Orbánt vele ellentétben nem váltották le
A Momentum 3,4 százalékos üstököse rendkívül zokon vette, hogy Orbán Viktort, aki harminchárom éve aktív tagja a magyar közéletnek, huszonöt évnyi pártvezetés után ismét a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnökévé választották.
Orbán Viktor „csinálja, amíg bírja”, a magyar név pedig megint szép lesz
Vasárnap a Fidesz XXIX. tisztújító kongresszusán Orbán Viktort ismét pártelnökké választották. A miniszterelnök górcső alá vette a rendszerváltás óta történteket, kitérve a párt krisztusi korára, kiemelve az elmúlt évek eredményeit, valamint a jelen kihívásait. A jövővel kapcsolatban minden nemzetben gondolkodó és a nemzeti politikát támogató állampolgár számára biztató álláspontra helyezkedett: „amíg bírom, és amíg ti bírjátok, csinálni kell, és csinálni is fogom”.
Márki-Zay Péter új utas a Bolondok hajóján
Új utas kapaszkodott fel Rúzsa Magdi Bolondok hajójára. Eddig Jakab Péterről tudtuk, hogy mint a parlament udvari bolondjának bérelt helye van a fedélzeten. Márki-Zay Péter pedig előbb kivívta a volt pénzügyminisztertől, Oszkó Pétertől a futóbolond titulust, aztán Deutsch Tamástól a futó nélküli „bolond” jelzőt.
Volner János lenne Orbán Viktor talpbetétje? Na ne!
Arról már sokszor beszéltünk, hogy Gyurcsány Ferenc hogyan vezeti félére a választókat, miként sorol valótlanságokat csak azért, hogy aztán a becsapott emberek szavazatai révén megszerezze a hatalmat.
Homoszexualitás a színpadon: régen sem volt ritka jelenség
És ha valaki férfival hál úgy, amint asszonnyal hálnak: útálatosságot követtek el mindketten, halállal lakoljanak, vérök rajtok – írja a Biblia.
Gutaütés Gyurcsányéknak: nyugdíjprémium és benzinár
Ha valaki látszólag indokolatlanul sárgának látta tegnap az ATV A nap híre című műsorát, akkor fölösleges a szemorvoshoz fordulni. A sárga irigység színe ugyanis vastagon belengte a műsort.
Márki-Zay: elfogadnák Brüsszelben a „bűnözői körök” alkotmánypuccsát
Nyilván Gyurcsány is megveregeti Márki-Zay Péter vállát, ha hazajön Brüsszelből, hogy ragyogóan képviselte odakint a szivárványkoalíció nemzetellenes politikáját.
Márki-Zay ismét a Financial Times propagandahasábjain
Interjú a CNN sztárpropagandistájával, Christiane Amanpourral hódmezővásárhelyi polgármesterként. Nem rossz, de hol van ez a három Financial Times-interjúhoz képest huszonöt nap alatt?!
Hadházy nem kapkod városházi legyek után, csak nagyvadra megy
Aggódunk egy kissé Hadházy „Lóhímtag” Ákos hogyléte miatt. Már napok óta a címlapokon hasít a Városháza-gate ügye, a mindenütt korrupciót szimatoló honatya azonban néma csendbe burkolózik. Nyilván még ennél is nagyobb botrányos ügyről készül lerántani a leplet. Na persze, sas nem kapkod legyek után.
Agybaj: Márki-Zay szerint Orbán fasiszta pártállamot épít
Ember maradhatok-e a saját hazámban? – tette föl a drámai kérdést Bősz Anett az ATV A nap híre című műsorában. Jó Márki-Zay talán inkább kiadná a jelszót: Hajrá, Brüsszel!
Miért vannak egyáltalán szabályok a parlamentben?
A baloldal rendszeresen igyekszik különböző módokon szabotálni a parlament működését. Hol táblákkal, hol hősies flashmobokkal, hol bekiabálással. Azonban amint ezért bármilyen büntetést kapnak, Strasbourg felé veszik az irányt.