A józan ész szabályai szerint az integráció valami olyasmit jelent, hogy az oltalmat kínáló, és sokszor erőn felül szolidáris befogadó közösség szabályrendszeréhez kell idomulnia a befogadottaknak. Integrálni annyit tesz, mint beépíteni, beilleszeteni, egységesíteni.

Ha valaki kitalálja, hogy az addigi életét eldobja és nekikerekedik a világnak, akkor elvileg szakít mindazzal, ami előző életét sikertelenné és nyomorúságossá tette. Azért vált lakhelyet, hogy új életet kezdhessen a befogadóknál, akik nálánál sikeresebb életet alakítottak ki egyénileg és össztársadalmilag is - ezt feltételezi az ember.

A normalitás szabályrendszerei szerint ezeknek az embereknek - legyen szó üldözöttekről, gazdasági migránsokról, vagy az új élet reményében felkerekedőkről - illene meghúzniuk magukat. Nem megalázóan, nem porig alázva emberi mivoltukban őket, csak amennyire feltétlenül kell. Ez normális helyeken így illik, ez az elemi etikett: a bajban lévő feltétlen segítségre számíthat, cserébe alázattal viseltetik új körülményei és segítői iránt.

A jövevényeknek tisztelniük kellene mindazt, ahová betoppantak, cserébe jóakarat és irgalom az osztályrészük. Az északi népeknek azonban nem ez az elvárása, hanem maximálisan követik az európai önfeladás szuicid tempóját: hogy meg ne sértsék a hívatlan idegeneket, ledöntik saját keresztjeiket a vallási és az evangélikusokhoz kötődő civil befogadóhelyeken.

Pedig nem Norvégia jólfésült polgárai ruccantak át a muszlim vallási- és polgárháborúba jófejkedni, hanem a a muszlim vallási- és polgárháború üldözöttjei (vagy sok esetben talán résztvevői) rúgták rá a norvégokra az ajtót.

Ennek ellenére azokat a kereszteket döntögetik a hírek szerint a norvégok, amik a XXI. században nem elsősorban a keresztény vallást, hanem az abból sarjadó kultúrát szimbolizálják ma már. Márpedig ennek a kultúrának - ez a protestáns etika: Max Weber - az északi népek hálásak lehetnek: a türelem, a munkabírás, a rendszeretet, a szorgalom, a tisztelet és tolerancia általános jólétet és békét hozott. Merthogy a kereszténység északon is jóval több annál, hogy szegény Tóta W. Árpád az akarata ellenére pedofil főpapnak hajbókol.

A kereszténység ahogy szerte Európában, úgy északon is kultúraalkotó erő. Civilizációs keret, a köznapi kultúra része és alapja. Innen eredeztethetők a hétköznapi viselkedés szabályrendszerei, a munkakultúránk, a társas viszonyrendszereink, az ünnepeink, a család oltalmazása, és az is, hogy tiszteljük egymás emberi mivoltát, véleményét és szabályozott keretek között az akaratát, az érdekeit és adott esetben a társas szövetkezéseit, legyen szó egyesületről, szakszervezetről, önkéntes nyugdíjpénztárról, vagy házasságkötésről.

A kereszténységnek köszönhetjük azt is, hogy az európai nők nincsenek undorító fekete zsákokba kényszerítve és az európai nőket senki nem degradálja arra a szintre, hogy suhanó szellemként éljék le az életüket.