Pedig június közepén a haladó média – Karácsony Gergely főpolgármester kabinetfőnökének közlése nyomán – diadalittas jelentésekben számolt be arról, hogy „kihasználva a rakparti fejlesztések miatt létrejövő zárványterületet, egy kísérletező, kreatív köztér jön létre az alsó rakparton a Kossuth Lajos tér és a Lánchíd között.” Magyarra fordítva: a Lánchíd felújítása miatt amúgy is lezárt rakparton, „pihenőpartot” alakít ki. Bármit is jelentsen ez.

S lőn pihenőpart, bár a „kreatív köztér” kifejezés még a nagy műgonddal elhelyezett egy-két tucatnyi, műanyag tartókban kókadozó leander és bukszus látványa nyomán is erős túlzásnak tűnik. Hacsak nem a virágtartókra és egyéb tereptárgyakra aggatott RAGYOGJ, ALKOSS, KORZÓZZ, NAPOZZ, OLVASS, HIDRATÁLJ! vagy a LASZTI VAN feliratok egy-egy betűjének másféle színezete jelenti az alkotó energiák felszabadulását.

A zöldövezeti pihenőpart érzetéhez azonban ennél talán valamivel több kell, arra biztatnám a fővárosi vezetőket, hogy kísérletezzenek tovább. Ez nem jött be igazán. Ki az az őrült, aki a tűző napsütésben, a 40-50 fokra felmelegedett, egyik oldalán kőfallal határolt aszfalton akar röplabdázni, olvasni, napozni vagy hidratálni. Arról nem is beszélve, hogy ez a hidratálás akadályokba ütközik, mert büfé, italmérés, kocsma, frissítőállomás vagy tiszta vizű forrás égen-földön nincs a közelben. Talán majd ha hűvösebbre fordul az idő, megtelik némi élettel a folyó melletti aszfaltoázis. Sok pénzt azonban nem tennék rá.

Még jó, hogy a Duna hozza magát, mit sem törődik a mostoha rakparti körülményekkel, és csakúgy, mint bárhol másutt, békésen folydogál.