Karácsony Gergely, a látszólag mindig mosolygós, mama kedvence fiúcska ilyen eset. Lényének valódi jellemzőit, ha tetszik súlyos romlottságát megnyilatkozásaiból lehet igazán kihüvelyezni. Ez ugyan számára kifejezetten hátrányos, de akik őt kedvelik, akik őt főpolgármesternek választották, azoknak a jelek szerint nem számít a minőség. Megelégednek a külcsínnel, s arra várnak, hogy közreműködésével jöjjön vissza az a szép régi világ, amelyben a pártállami diktatúra eszközeivel meg lehet fegyelmezni azokat az milliókat, akik nem úgy gondolkodnak, mint a többséget játszó, de Lenin óta mindig kisebbségben lévő bolsevikok.

Emlékeznek, a Magyar Zene Háza minapi avatójára Karácsony nem ment el, mert ő többre tartotta a korábban a helyén éktelenkedő romok konzerválását, mint egy, a Földkerekségen is csodaszámba menő kultúrpalota felavatását. Mintha a romokban, az egyébként az építkezés után is hiánytalanul zöldellő fákban több honfitársunk, s több hazánkba látogató turista gyönyörködne, mint a világhírű japán építész tervezte zenepalotában. Karácsony bumfordi távolmaradására Orbán Viktor mégis elegánsan reagált ünnepi beszédében, mondván: ne a revanssal foglalkozzunk, hanem azzal, hogy „áprilisban húzzuk el a nótájukat.”

Ekkor bújt ki ezúttal is a szög a főpolgármesteri zsákból. Ekkor volt képes Karácsony úgy belegyalogolni a kereszténytöbbségű magyar társadalom lelkébe, hogy a fal adta a másikat. Ezt mondta: „Parkba építkezni olyan, mint a templomban belepisilni a szenteltvíz tartóba, ami belefér, csak tönkre teszi azt, amiért ott vagyunk.” Csak a pontosság kedvéért írom ide, hogy a hívők a templomba lépve nyúlnak bele a szenteltvíztartóba, hogy keresztvetéssel hintsék meg magukat, emlékezve a keresztségükre és a templom, mint szent hely tisztaságára.

Ebbe rondított bele Karácsony ezzel a durva mondattal, amit magyarázkodása szerint ő alapvetően a magát kereszténynek mondó kormánynak szánt, mert nem képes alázatot mutatni „a Föld olyan nagyszerű teremtményeivel kapcsolatban, mint amilyenek a városligeti fák.” A hasonlatot maga a Karácsony is erősnek, sőt túlzónak tartotta, ezért bocsánatot is kért, ám ahogy más hazugságai esetében, itt is kilóg a lóláb.

KariGeri ugyanis nem felindultságában fogalmazott így, hanem nagyon is tudatosan. Szándékosan akart sértegetni, szándékosan akarta odatenni az asztalra a zöld sztaniolba csomagolt, de nyilvánvalóan bolsevik csomagját, hogy ellenmondást nem tűrően rokonszenvezzenek a magyarok az általa képviselt pusztulással, nem pedig a fejlődéssel.

Az „ami belefér” szófordulat pedig azt volt hivatva jelezni, hogy szerinte ez a kijelentés még elmegy, nem olyan súlyos, hogy ne lehessen kimondani. Miközben éppen ő cáfolja meg saját magát azzal, hogy túlzó, erős kifejezésről beszél. Márki-Zay ezt valószínűleg egyeszűbben oldotta volna meg, rezzenéstelen arccal kijelentette volna, hogy ilyet ő nem is mondott. Hiába szól az ellenkezőjéről egy videófelvétel, ő ezt – jó bolsevik szokás szerint – zokszó nélkül eltagadja.

S ha már pisi és szocialisták, akkor álljon itt egy kis szörnyszülött történet abból a világából, amikor a szoci-bolsi társaság tagjai egymás között mulatnak. A nyári Tranzit fesztiválon hatalmas megrökönyödést váltott ki, amikor Molnár Zsolt, az MSZP parlamenti képviselője arra a kérdésre, hogy miért nem szavazták a gyermekvédelmi törvényt, azt válaszolta: „Ezt ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor a harcostársaimmal hatalmas bográcsban lecsót főzünk és nagyon finom. De utána odajön valaki és csak egy nagyon kicsit belepisil. Akkor az egész pisivé válik.” Erre Kocsis Máté megkérdezte: ez elő szokott fordulni? Válasz: „Azt kell mondjam, hogy történt már ilyen.”

Lám, így lehet eljutni a bográcstól a szenteltvíztartóig. Csak baloldali nevelőegyesület kell hozzá. Nem kérdés, ha módjukban lenne, április után is belepisilnének az egész Kárpát-medencébe, ahogy már eddig is megtették többször a történelem során.