1. kép: Vaszary János: Aranykor. Az Aranykor az első ránk maradt reprezentatív képzőművészeti alkotás. A művész a korszak (1898) s a temperamentumának megfelelően ragadja meg a férfi és a nő átalakuló viszonyát. „Vaszary megkerülve a bonyolult jelen elemzését, anélkül hogy komplikált érzelmek kifejezését kutatná, nosztalgikusan a múltba fordul, az emberiség normális ifjúkora, az antik felé, melyben a szerelem az volt, ami önmagával azonos. [...] A művész vonzódása az ember természeti lénye felé fordul, a régi eszmék kihalóban vannak, az újak még nem születtek meg”.

2. kép: Paizs Goebel Jenő: Aranykor. „Paizs Goebel Aranykor c. képe úgy tűnik, mintha az átlépés pillanatát ábrázolná. Annak minden vágyával és lehetőségével. A megvilágosodásszerű pillanat ajándéka az, hogy minden egyszerre látszik. A formák mint önmagukban való dolgok világosan elkülönülnek egymástól, s mégis a kép egésze e formák szimbólumokban gazdag kapcsolatrendszerére épül. Az átlépés pillanatában egyszerre átélhető a szabadság ígérete és a fogság fenyegető érzése. A jelen töredékes világában ez az a pillanat, amikor múlt és jelen egybeesik, amikor minden együtt van, amikor minden megtörténhet”.

Forrás:

1. 20. századi magyar festészet és szobrászat, Képzőművészeti Kiadó, Budapest, 1986, 291. oldal
2. Verba Andrea: Paizs Goebel, Pest Megyei Múzeumok Ig., Szentendre, 1996, 15-17. oldal

Forrás: Facebook

Hazánk közéleti szcénájáról majdhogynem eltűnt a printben fellelhető polgári konzervatív gondolat. Tán csak a Magyar Hírlap s az idén februárban visszatért Magyar Nemzet vitte e nemes zászlót. Ma, szeptember 12-én azonban újabb őrlap csatlakozott az eszméhez, s végre kijelenthetjük: felsejlik az Aranykor.

Az új Mandiner külsőleg, tartalmilag is annak a bizonyítéka, hogy megfér egymás mellett a romanticizmus, a hagyomány, az örökség, s persze a modernitás – vagyis létezik a híd a XX. és a XXI. század között.

Szalai Zoltán, a hetilap főszerkesztője A polgári karakter c. vezércikkében úgy fogalmaz: az olvasó számíthat arra, hogy a Mandiner megírja a magyar valóságot, megfesti a mögötte lévő látomást, utánajár az események hátterének, segít értelmezni a lokalitás és a globalitás által okozott feszültséget. Stílusát tekintve pedig egy mértékadó, megfontolt, nyitott, s egy csöppet szemtelen hetilap kíván lenni. Polgári karakterrel.

S ha már a polgárosodás előkerül, érdemes Rajcsányi Gellért Jó reggelt, ez már a polgárosodás? c. cikkét is fellapozni, mely – csakúgy, mint Vaszary képe – a múltba fordul, de nem a nosztalgiát, hanem a hibákat keresi, hogy tudniillik miért akadt el a vágyott polgárosodásunk. Nem kell messzire menni, az okokat látja a szerző, s tán mi sem állunk messze a megoldástól, a polgárosodás krédójától, mely így hangzik: „Alattunk a Balkán, előttünk Európa, bennünk a létra”.

Kevés hetilap van ma Magyarországon, mely egyszerre, ily komplex módon próbálja górcső alá venni a főszerkesztő által már felvázolt lokalitás (szuverenitás, nemzeti, keresztény örökség, ezeréves múlt) és globalitás (Európai Egyesült Államok víziója, az énközpontú globális világ- és szellemi rend) XXI. századi összecsapását.

Balog Zoltán, Böjte Csaba, Szánthó Miklós, Lánczi András, Schöpflin György és még sorolhatnánk az interjúalanyokat, neves gondolkodókat, szerzőket – az ő segítségükkel már az első számból kiderül: a jövő keresztény, polgári s jobboldali. A mérleg nyelvének, ha törik, ha szakad, e pólus felé kell billennie.

Az új Mandiner hetilap a szimbólumok gazdag kapcsolatrendszerére épül. Eme képek, metaforák azok, melyek segítségével polgári konzervatív választ kapunk a világban felsejlő dilemmákra. A múlt s a jelen nem csupán egybeesik, a jövőt is kijelöli.