Fura dolog ez a védőoltáskérdés. Az ember szeme előtt felsejlik a szakadék szélén sorakozó oltatlan emberek tömege, akik mintha eltökélték volna, hogy előbb-utóbb levetik magukat a mélybe. Bár öngyilkosok nem akarnak lenni, isten őrizz, de mintha abban reménykednének, hogy ha a fertőzés révén mégis kicsúszik a lábuk alól a talaj, akkor majd zuhanás közben valahogy elevickélnek a levegőben, s úgy érkeznek meg a szakadék aljára, hogy legfeljebb összezúzzák magukat, de az életük azért megmarad, aztán az egészségügy majd helyrepofozza őket.

Zuhanás közben persze nyilván átfut az agyukon, hogy mennyivel jobb lett volna, ha az oltás felvételével elkerülik ezt az életveszélyes helyzetet, de ahogy mondani szokták: eső után köpönyeg. Akkor már késő. Akkor már kinek-kinek a sorsa Isten kezében van, meg az orvosokéban, akik szerencsés esetben talán még vissza tudják hozni őket az egészséges emberek közé.

A magam részéről azt kívánom, hogy mindenkinek legyen ilyen szerencsés a földet érése, hogy legyen még mód az orvosi beavatkozásra.

A napi adatokból látjuk azonban, hogy egyre nő azoknak a száma, akiket már nem lehetett megmenteni, s akiknek túlnyomó többsége azért búcsúzott a földi világtól, mert nem volt beoltva. Ő maga döntött úgy, hogy ilyen-olyan okokból ellenáll a józan ész önvédelmi parancsának. Ő maga döntött úgy, hogy kiteszi magát a közvetlen életveszélynek. Hiába kiabálnak a tudós emberek tévében, rádióban, utcai plakátokon, hogy valójában a Covid-fertőzés ellen az egyetlen működőképes ellenszer az oltás, mégis jobban hitt magának, mint azoknak, akik a vége felé, szélsőséges helyzetben, esetleg meg tudják menteni az életét.

Ami az állam részéről megtehető, az rendelkezésre áll. Az oltóanyag mindenki számára ingyenesen elérhető, szükség esetén ott vannak a kórházi ágyak, a kellő mennyiségű berendezés az azt működtető egészségügyi szakszemélyzettel együtt. Ez mind rendelkezésre áll ugyan, de a vírus szándéka és a szervezet ellenálló képességének mértéke kifürkészhetetlen. Ha ölni akar, akkor ölni fog, hiába akarja megakadályozni szörnyű cselekedetét a teljes magyar egészségügy.

Csak egyetlen tényező képes arra, hogy minimalizálja a legsötétebb végkifejlet bekövetkeztét: a józan ész, az emberi akarat, amely nem hagyja, hogy tulajdonosa ellenálljon az oltásnak, amely az estek 99,9 százalékában meg tudja előzni a kritikus helyzet kialakulását. Amikor a zuhanásnak nem zúzódás, hanem halál a vége.

A kormány most újabb lépést tett, hogy a szakadék előtt sereglő tömegeket próbálja megóvni a közeledő mélységtől. Cselekedni azonban most is csak az ember képes. Csak ő tudja megfogni a kinyújtott segítő kezet. Csak ő mentheti meg a saját életét.

Nem említek statisztikákat. Azt is csak halkan mondom, hogy több mint egymillió magyar már a harmadik oltáson is túl van, mert vigyázni akar magára, környezetére, párjára, gyermekére, a nagyszülőkre és – nem utolsósorban – megélhetésének forrására, a munkahelyére, az ott dolgozók egészségére. Mert holnap is élni kell.

Csodák csodája, hogy talán ezúttal a baloldal sem akar rosszat az embereknek. Kevesebb energiát fektet az emberek oltásfelvétellel kapcsolatos elbizonytalanításába, mint a józan ész hangján való megszólalásba, az oltakozás bátorításába. Varju László, a Demokratikus Koalíció alelnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában legalábbis ebbe az irányba tett félreérthetetlen lépést, amikor kijelentette: „Aki csak tudja, oltassa be magát, és ezzel védekezzen a járvány ellen.”

Ez lenne az egyetlen helyes út, ezt kellene követni. Közösen visszahúzni a beoltatlanokat a szakadék széléről.