Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Kilopták a hulla alól a koporsót

888.hu

2016.06.01. 08:28

Hûtlen kezelés a vád ebben a visszataszító ügyben.

2010. februárjában, Esztergomban egy családi kriptából kiloptak egy koporsót, azért, hogy később ismét eladhassák. A kiemelt koporsóból a holttestet nemes egyszerűséggel a földre helyezték, majd újrabetonozták a feltárt sírhelyet. Az ügy 2014-ben kapott nagy sajtóvisszhangot, mikor egy temetői alkalmazott vallomást tett.

A sírásó szerint, az elhunyt Párdányi Rudolfné nem nyugodhatott békében, hisz az önkormányzati tulajdonú városi temetkezési vállalat akkori első embere, Laczó Imre utasítására a halottas ládát az alkalmazottak a felszínre hozták, azzal a céllal, hogy azt ismét el lehessen adni.

Az ügyészség döntése alapján a bűncselekmény csak kis értékű, hisz a koporsónak az összege csupán 132 ezer forint, ráadásul az elévülés miatt már nem is büntethető –mondta az elhunyt fia.

Miután bebizonyosodott, hogy kegyeletsértés történt, újraindult a nyomozás, aminek egy éve alatt, annak ellenére sem sikerült Laczót kihallgatni, akiről egy korábbi alkalmazottja azt mondta, hogy személy szerint ő utasította őket, hogy a koporsóról véssék le az elhunyt nevét, hogy a későbbiekben ismét eladhassák.

Ha még nem lenne elég bizarr az ügy, a sírhely hivatalos, tévéstábok előtti feltárásakor találtak egy másik, ismeretlen koponyát is, ami „valahogy belepottyanhatott a kriptába”. 

A sírkertben történtek és a szociális temetések körüli trükközések ügyében a Komárom-Esztergom-Megyei Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés gyanúja miatt folytat eljárást.

 (Kemma)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére