Mint ismert, a magyar labdarúgó-válogatott kedden este 2-0-s vereséget szenvedett Walesben, amely azt jelenti, hogy már csak pótselejtezőn lesz esélye kvalifikálnia magát a 2020-as, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra.

A Wales elleni mérkőzést (ahogyan azt a „sorsdöntő” találkozók kapcsán már megszokhattuk) óriási várakozás előzte meg a 10 millió szövetségi kapitány országában, mindenki mindenkinél jobban tudta, hogy milyen felállással és taktikával lehet esélyünk Cardiffban. A régi idők magyar focisikerei és a téma átpolitizáltsága okán azonban sokan elvesztették a kapcsolatukat a valósággal, s ideológiai beállítottságtól függően így vagy úgy, de a vágyálmaikat vetítették ki a tegnap esti meccsel, valamint a magyar foci aktuális helyzetével kapcsolatban.

A bármiféle realitást nélkülöző elvárásoktól és helyzetértékelésektől elvonatkoztatva ugyanakkor kijelenthetjük:

A magyar labdarúgó-válogatott tudásához mérten játszott, sőt az egész selejtezősorozatot tekintve talán még egy kicsit erőn felül is teljesített.

Saját magunkat csapnánk be ugyanis, ha azt állítanánk, hogy a világbajnoki ezüstérmes horvátok és a Gareth Bale-lel felálló walesiek ellen aratott hazai győzelmek hűen tükrözték volna az erőviszonyokat.

Ha tetszik, ha nem, a jelenlegi magyar válogatottban ennyi van. A tegnap esti mérkőzés után sokan elkezdték szidni a játékosokat, akiknek a védelmében le kell szögezni, hogy szó sincs arról, hogy ne lettek volna eléggé motiváltak, vagy ne tettek volna meg minden tőlük telhetőt a győzelemért. Egész egyszerűen ennyit tudnak. Nem az ő hibájuk, hogy jelenleg ők alkotják Magyarország nemzeti tizenegyét, s hogy nincsenek náluk alkalmasabb labdarúgók az adott posztokra.

Dzsudzsák Balázs egyike azon kevés magyar focistának, akiből könnyen világsztár lehetett volna. Üröm az örömben, hogy ő inkább a pénzt választotta | Fotó: MTI

Amíg a walesiek kezdőjében tegnap este olyan játékosok szerepeltek, mint Gareth Bale (Real Madrid), Daniel James (Manchester United), Aaron Ramsey (Juventus), vagy éppen Ben Davies (Tottenham), addig a magyar csapatban a kapus Gulácsi Péteren (RB Lipcse) és a kiöregedőfélben lévő Szalai Ádámon (Mainz) kívül csak a szupertehetséges, de még a profi pályafutásának elején járó Szoboszlai Dominikot (Red Bull Salzburg) jegyzik valamelyest a nemzetközi mezőnyben.

Aki ismeri a magyar labdarúgás jelenlegi helyzetét, az tisztában van vele, hogy amíg az utánpótlást nem sikerül megtisztítani a dilettáns vezetőktől és „szakemberektől”, addig költhetünk bármennyi pénzt a futballra, a magyar válogatott legfeljebb egy-két kiugró eredményre lesz képes, hosszú távú sikerességre nem.

Régi közhely, de a magyar focira tökéletesen igaz, hogy szarból nem lehet várat építeni. Amíg az alapok nincsenek lerakva,

Sajnos még mindig fordítva ülünk a lovon, s a legfiatalabb korosztállyal foglalkozókat becsüljük meg a legkevésbé. Pedig ha egy 6-7 éves gyerek az edző hozzá nem értése miatt nem tudja elsajátítani a megfelelő alapokat, olyan hátrányba kerül más országok focistáihoz képest, amit később, 17-18 évesen már lehetetlenség behozni.

Klubszinten egy kicsit más a helyzet, az elmúlt évek történései megmutatták, hogy kellően nagy költségvetéssel, elsősorban külföldi játékosokra építve, nemzetközi szinten is lehetséges sikereket elérni (a Videoton tavaly, a Ferencváros az idén jutott be a második számú európai kupasorozat, az Európa-liga csoportkörébe).