Ugye mindenki emlékszik rá, hogy a koronavírus-veszélyhelyzet ideje alatt a rémhírterjesztők ellen büntetőeljárások indultak. Ennek megfelelően a politikai okokból erős túlzásokra hajlamos baloldali lakájmédia némiképp vissza is fogta magát, és bár az ellenzéki politikusok szerint ez a jogszabály azért született, hogy a kormánykritikus újságírókat elhallgattassák, végül mégis inkább csak néhány pártpropagandistát rángattak be kihallgatásra, azokat is inkább a rendőri túlbuzgóság, semmint diktatórikus visszaélés következtében.

A jelek szerint azonban, a veszélyhelyzet lezárását követően, amikor a törvény ereje már nem tartja vissza a konteógyártásra hajlamos elméket, a magukat komolynak beállítani szándékozó megmondóemberek is szívesen beállnak a vírustagadók táborába.

Most éppen Mérő László matematikus-pszichológus, az ELTE Pszichológiai Intézetének professzora, aki egy jó nagy orbánozás felvezetéseként képes volt azt mondani a 24.hu-nak, hogy „végül is nagyon kevés áldozatot szedett nálunk, legalábbis ahhoz képest, hogy milyen rossz volt a híre. Az ország ennek ellenére nagyjából egységesen úgy döntött, elhiszi ezt az egészet.”

Nos, csak a matematikus kedvéért: hazánkban az első regisztrált eset óta 4768 embernél állapították meg a koronavírus-fertőzést, ami nagyjából egy Lakitelek méretű nagyközség népességének felel meg. Ez az interjúalany szerint kevés. Azon túllépve, hogy a balliberális sajtó attól volt hangos a veszélyhelyzet idején, hogy tömeges tesztelés kell, mert nem lehet ismerni a valódi átfertőzöttséget, most éppen azzal állnak elő, hogy ez is kevés. Vajon annak a 605 szerencsétlenül járt, többségében idős ember családjának is kevés, akik a koronavírus-fertőzés okozta halálesetben vesztették el szeretteiket?!

De lépjünk tovább, mert így sosem jutunk el az orbánozásig! Mérő László szerint tehát hazánkra ráfért volna több fertőzött is, hiszen így mindenki csak „elhitte” a vírust, amit a cikk szerzője a bevezetőjében vaklármának nevez (Mérő ezt a szót az írásban nem mondja ki).

Ugyanakkor arról is értekeznek, hogy ebben a helyzetben nem „vizsgázott az ország” és valójában az Orbán-kormány „az alacsony fertőzöttséget saját sikerként hirdette meg, de mit is tett ezért konkrétan? A legmarkánsabb a kijárási korlátozás, ami nem is volt az valójában. És ne felejtsük: még nincs vége a vírushelyzetnek.”

Na itt végképp összezavarodik az egyszeri olvasó. Mert:

1. a vírus külföldről érkezett, vagyis a határok mihamarabbi lezárása igenis a határokon kívül tudta tartani a fertőzöttek tömegeit.
2. A kijárási korlátozást a balliberális média ellenzéki politikusok acsarkodására hivatkozva követelte leghangosabban, majd ugyanez a kör kérdőjelezte meg annak szükségszerűségét néhány héttel az elrendelése után.
3. Az pedig, hogy nincs vége a vírushelyzetnek, nehezen értelmezhető, ha az írás azzal kezdődik: valójában nem is volt vírushelyzet, csak „elhittük”.

De hogy akkor mi szükség volt erre az egész ködösítésre? Azt az interjú készítői mindjárt a következő mondatban megokolják:

„Viszont nagyon rövid idő alatt rengeteg ember vesztette el az állását, olyanok, akiket nem fog felszívni a külföld. Ha gazdasági visszaesés lesz, azzal nehéz mit kezdenie Orbánnak politikailag.”

Kibújt a szög a zsákból. Valahogy fel kellett vezetni, hogy bár szerintük semmi sem indokolta a gazdaságban negatív folyamatokat beindító társadalmi „fékbehúzást”, azzal kell riogatni, hogy ha már a vírusveszélyt a megfelelő korlátozó intézkedésekkel sikerült kordában tartania az Orbán-kormánynak, akkor a gazdasági mélyrepülés majd csak torkon metszi a jelenlegi rezsimet. Valami remény csak kell az Orbán-fóbiásoknak annak ellenére is, hogy a karanténidőszak után egyelőre látszólag nem az éhenhalás kerülgeti az ország lakosságát, hanem a gazdaságélénkítő programok következtében gyorsnak tűnik a talpra állás, olyannyira, hogy tömegek indulnak nyaralni a magyar tengerhez (amiről persze a baloldali pártoknak köszönhetőn már tudjuk, hogy magántenger, de ezek szerint legalább tízezrek osztoznak rajta...).

De itt jön a legszebb rész a láthatóan politikai vágy vezérelte interjúban. Ugyanis ha ezek után a Fidesz-ellenes olvasók még mindig nem értették volna meg, hogy a vírushelyzet elhárításában és a sok országnál sikeresebben elkerült gazdasági visszaesésben sem az Orbán-kormány helyzetkezelése, hanem pusztán a szerencse, meg a külső tényezők játszottak szerepet, akkor gyorsan magyarázatot adnak arra is, hogy miért nem térdelt le a koronavírus-veszélyhelyzet után sem a magyar gazdaság.

„Ugyanis eddig csak konjunktúrában kormányzott. Sokan szavaznak rá, akik nem kedvelik, de féltik a konjunktúrát.”

Itt már kezd komikussá válni az a szerencsétlenkedés, amellyel mindenáron kormányellenes felhangot igyekeznek adni az egyébként helyenként tárgyilagos beszélgetésnek. A pontot az i-re viszont akkor teszik fel, amikor Mérő elmondja:

„Mindenesetre az utóbbi tíz évben lett fizetőképes kereslet arra, hogy megtartsam az előadásaimat vidéki és budapesti helyeken, akár háromezer forintos jegyeket is kifizetnek az emberek, hogy hallgassák, amint másfél órát szövegelek, és telt ház van.”

Vagyis nemcsak az ő, de hallgatósága megélhetése is stabilabbá vált, amióta a Fidesz kormányoz. De persze ez is csak a szerencsén múlt...