Kádárék – szuronyokkal a hátuk mögött – csak szavazást tartottak, hogy a kijelölt kádereket országgyűlési képviselővé emeljék. Még azt sem volt tanácsos megkockáztatni, hogy a szavazástól távol maradjon valaki, mert annak súlyos munkahelyi és egyéb következményei lehettek. Például éppen a párttitkár kérdőre vonhatta a delikvenst, hogy mindezt hogy képzeli. Aztán ugorhatott az állás, parkolópályára kerülhetett a Nyugatra háromévente felhasználható útlevél, a gyerekek még jeles eredménnyel sem kerülhettek be az egyetemre, és még hosszan sorolhatnánk azokat a megfélemlítési eszközöket, amelyekkel a népköztársaságban – azaz proletárdiktatúrában – sakkban tartották a magyarokat. És ugyancsak a párttitkárok voltak, akik közbenjárhattak azok érdekében, akik hajlandók voltak információkat szolgáltatni a környezetükben élő olyan emberekről, akik valamiért a hatalom számára érdekesek lehettek.

Orbánék éppen a kommunisták, a pártállami rendszer ellen léptek fel, s érték el a szabad választásokat. Nekik köszönhetően lépett rá hazánk arra a nyugati mintájú demokratikus útra, amelyen 2010 után – a valódi rendszerváltoztatás kezdetétől – látványos fejlődésnek indulhatott az ország.

Napjainkban szerencsére az ország fiatalabbik része már azt sem tudja, mi az, hogy párttitkár. Egyszerűen még meg sem született a regnálásuk idején, vagy még olyan kicsi volt, hogy nyom nélkül múltak ki az életéből ezek a szutykok. Az ország másik fele azonban nagyon is jól tudja, kik azok a gazemberek, akik a hatalom pillérei voltak. Sokan még ma is félnek tőlük, de legalábbis beleborzonganak az emlékükbe.

A gonosz lelkű Gyurcsány ezekre a rossz emlékekre alapozta legutóbbi Facebook-bejegyzését, hogy akik érintettek a vörös emlékekben, azok riadjanak vissza Orbán Viktortól. Hogy forduljanak el tőle, s támogassák azokat, akik őt párttitkárnak hazudják. Például azt a Gyurcsány Ferencet és szörnyű csapatát, akik éppen azoknak a párttitkároknak a világát igyekszik visszahozni Magyarországra, akiket Orbánék levettek a történelem színpadáról.

Most is úgy van, ahogy a bolsiknál lenni szokott: azzal vádolják ellenfelüket, amit ők követtek el, s amit ők akarnak a nyakukba varrni, ha az ilyen hazugságok révén ne adj’ isten újból hatalomra jutnának. Ha visszajönnének a hatalomba a régi idők emberei. Vigyázat! A spájzban, Karácsonynál már ott vannak.

Csakhogy a polgárok nem hülyék. Már több mint tíz éve a valódi szabadság illatát is beszippanthatják, amivel a tüdejükben az urnákhoz járulva éppen arra húzzák be az ikszet, akire akarják. És ez nem más, mint Orbán Viktor, akit Gyurcsány lepárttitkároz, hogy gonosz lélekkel megpróbálja megutáltatni azokkal az emberekkel, akikkel még lehet. Akik nem tudják, hogy valójában Gyurcsány és bandája a párttitkár, ők annak a sötét rendszernek a gonosz szimbólumai, testükben-lelkükben mai utódai.

S hogy a moslékkoalíció vezérének legutóbbi Facebook-bejegyzése is hű legyen a korábbiakhoz, Ferencnek ebben sem sikerült megfogalmaznia egy igaz mondatot sem. Írja, hogy Orbán „nem szólt az ország polgáraihoz a nemzeti ünnepen”.

Csak a megszólítást idézem a miniszterelnöktől: „Jó napot, magyarok! Jó napot, lengyelek! Jó napot, olaszok!”

Hadd kérdezzem meg, minek nem érzi magát Feri? Olasznak? Oké! Lengyelnek? Az is. De hogy magyarnak sem, azt nagyon furcsállom. Bár igaz, Illyéstől tudjuk: „Az a magyar, aki annak vallja magát.”

Azt persze megértem, ha a 2006-os véres utcai események főszereplőjeként nem akarta meghallani a magyarok millióihoz szóló drámai üzenetet a 15 évvel korábbi terrorról. A kormányfő így fogalmazott: „Tizenöt évvel ezelőtt az ifjúkommunisták október 23-ából november 4-ét csináltak. Az egyik oldalon a könnygázgránát, gumilövedék, vipera, azonosító nélküli egyenruhák és vízágyúk. A másik oldalon a becsapott és megalázott nemzet állt, amelynek ötven év elteltével újra azt kellett hallania, hogy hazudtak neki reggel, éjjel meg este. Az egyik oldalon a trükkök százaival kicsalt, foggal-körömmel védett hatalom, a másik oldalon a szabadság óriási betűi mögött sorakozó elkeseredett emberek.”

Mit mondjak, a tények hallatán én is szarul éreztem volna magam Gyurcsány helyében. Már ha egyáltalán van egy ilyen embernek lelkiismerete.

Tegnap megírtuk a részvételi adatokat. Gyurcsányék nagygyűlésére Orbán hallgatóságának mindössze egy százaléka volt kíváncsi. Mintha már a Gyurcsány-tábor többsége is tisztában lenne az ismeretlen bölcs iránymutatásával: „Az ember tettei megmutatják a valódi személyiségét. A szavai csak azt, hogy milyennek akar látszani...”