Arra törekszik, hogy kevesebb mint két héttel a választás előtt úgy mutatkozzon a nyilvánosság előtt, amint akinek a háza táján minden rendben van. Hogy áll a zászló, hogy győzni fognak.

Pedig tudjuk jól, hogy erről szó sincs. Nincs egyetlen egy közvélemény-kutatás sem, amely ezt jelezné. Még a balos intézetek sem vetemednek ilyen valóságmentes prognózisokra. Leszámítva a szélbalos Pulai András-féle Publicust, amely ha nagy a zűr a baloldalon, akkor mindig kész arra, hogy meglebbentse a győzelem esélyét.

Gyurcsány ennél reálisabb: Azt írja bejegyzésében: „Nem felejtettem el mosolyogni. Azt a szívességet nem teszem meg nekik.”

Gondolom, érzik, ez a megfogalmazás sok mindenről szól, csak nem a választási győzelemről, mint realitásról.

A baloldal központi kampányával bejegyzésében nem foglalkozik, elvégre ezt kérte tőle a Kapitány. MZP ezzel megtette azt a szívességet, hogy magára húzza az esetleges a választási kudarc felelősségét. Egyik-másik nyilatkozata már jelzi is, hogy érzi a büdöset. Keresve a bűnbakokat azt mondogatja, hogy „Még az ellenzék, vagy az ellenzéknek gondolt szereplők közül is valaki nem akar nyerni.” Hangsúlyozza azt is, hogy szerinte a Fidesznek beépített emberei vannak az ellenzéki összefogásban, akik nem akarnak nyerni. Bizonyíték? Naná, hogy a Holdban.

Ezek után nem meglepő, hogy Gyurcsány látványosan hagyja futni az összevissza beszélő Márki-Zayt, s inkább saját érdekeit szolgálva a DK-s jelöltek mellett kampányol. Elvégre neki az a biztos. Az a cél, hogy a DK-nak minél erősebb ellenzéki frakciója legyen.

Ha Gyurcsány esetében egyáltalán lehet olyan kifejezéseket használni, hogy „tisztelet” – kivételesen engedjük meg, hogy lehet –, akkor a Böszmétől tiszteletre méltó, hogy lesújtó véleménye van saját szivárványkoalíciójáról is. „Képzeljék, milyen lenne, ha össze kéne békíteni a Fradi, az Újpest meg az MTK szurkolóit?” – teszi fel egy helyütt a költői kérdést.

Nyilván lehetetlen, zsákutcás vállalkozás volna őket összebékíteni. Csakhogy az a dolog sportról, s nem a hatalomról szól. Nem volt olyan régen, amikor a DK, a Jobbik, az MSZP is egy képletben összebékíthetetlennek tűnt, aztán kiderült, hogy a hatalom nevű közös nevező fölött a számlálóban mégis képesek voltak fölsorakozni. Formailag legalábbis, mert a pártok között meglévő feszültségek naponta tapinthatók.

Szóval abból a mondatból, hogy Gyurcsány nem felejtett el mosolyogni, mert ezt a szívességet nem teszi meg nekik, azaz a Fidesznek, a kudarc metszően hideg szele könnyen kiérezhető.

Rutinból azért még odavet néhány dehonesztáló megjegyzést politikai ellenfelére, miszerint magánemberként nyugodtan viseli a mocskot, a disznóságot, az ügyesnek maszkírozott csalást. Utolsó erejével még igyekszik azt a látszatot kelteni, hogy ők bizony a „tiszták”, s mindenki más csupa szutyok. De a lelke mélyén azt is érzi, hogy ezen a végső döntésre képes választók milliói csak vigyorognak.

Szokták mondani, hogy mosollyal tudod legegyszerűbben kihúzni magad a nehéz helyzetekből. Tudja ezt Ferenc testvér is. És még akkor is mosolyog, ha az a mosoly nyilvánvalóan hamis. Hiszen a nagy valószínűséggel várható kudarcra csak kényszeredetten lehet mosolyogni. Michael J. Sullivan amerikai író azt mondja, „Amikor az emberek egyfolytában mosolyognak, valamit titkolnak.”

Nem kell már sokat aludnunk ahhoz, hogy fény derüljön Gyurcsány titkára.