Sokszor mondják, hogy a jólét elbutít. Ez így is van.

Egy székely bácsi mondta nekem nemrég: „egy nagy baj van a magyarokkal, méghozzá az, hogy túl jól élnek és mindig panaszkodnak. Pedig, ha tudnák milyen megküzdeni valamiért, biztosan értékelnék azt, amijük van”.

A hangsúly a küzdelmen van. Múlt hét vasárnap töltötte be harmincadik életévét a rendszerváltás. Hivatalosan harminc éve mondhatjuk szabad népnek a magyart.

A mai húszévesek generációja már abban a korba született, mikor a magyar társadalom már túl volt a kezdeti sokkon. Az első Orbán-kormány hatása meg is látszik, hiszen sok család bővült ebben az 1998-tól 2002-ig tartó időszakban.

Mi, akik ebben a négyéves időtartamban születtünk, kisiskolások voltunk a Gyurcsány-Bajnai-éra alatt. Sokat nem fogtunk fel ebből a korszakból, hiszen az általános iskolában nyilván kevés gyereket foglalkoztat a keményvonalas politika.

A 2010-es években viszont már gyakorló tinédzserek voltunk. Több mindent felfogtunk a nagyvilágból, erőteljesebben elkezdett foglalkoztatni a politika, többen állást is foglaltunk már ilyen fiatalon is. Sokan láttuk ugyanis, hogy mekkora küzdelmek árán maradtak talpon szüleink; már korán megértettük milyen nagy hatással van mindennapi életünkre a politika.

Mesélték milyen érzés volt, mikor tíz éve Bajnai Gordon a SZDSZ-MSZP támogatását élvező – akkor még csak – miniszterelnök-jelölt kiállt az újságírók elé és annyit mondott: fájni fog! „Sokaktól követel majd áldozatot, lemondást. Érinteni fog minden magyar családot, minden magyar embert!”

– emlékeznek vissza azok, akik a Gyurcsány-Bajnai-féle kormányok alatt próbáltak valahogy érvényesülni.

Szüleink az akkori kormánypártok botrányai (lásd: őszödi beszéd), a megszorítások és a kizsákmányolás ellen semmit sem tehettek. Ha mégis utcára vonultak tiltakozni, azt a gyáva vezetés brutális rendőrterrorral „jutalmazta”. 13 évvel ezelőtt nem pár unatkozó egyetemistáról volt szó, akik szánkókat gyújtogattak és a rendőröket provokálták egy olyan törvénymódosítás miatt, amiről fogalmuk nem volt. 2006-ban az emberek azért mentek ki az utcára, mert elegük lett, változást akartak.

Kép: Facebook

Bár nagyon sok fiatal van, aki a kormánypártokat támogatja, magát jobboldalinak vallja, mégis be kell látni, hogy sokan vannak, akik már csak dacból sem értenek egyet velünk.

Sőt, egyenesen mocskolódnak, gyűlölködnek és megpróbálják porig alázni a másik oldal képviselőit.

Mindezt rendes érvek és vita nélkül. Mivel amúgy sem követik az aktuálpolitikát, csak a „divatos”, „fiatalos” portálokat, lapokat olvassák, mással nem tudnak érvelni, csak a 444, Index, HVG, satöbbi sablonszövegeivel. Közben pedig nem is sejtik mekkora propaganda áldozatai lesznek.

Mi, fiatalok jól élünk. Szabadon. Mindenkinek meg van a lehetősége arra, hogy tanuljon, utazzon, éljen. Szüleink tudják milyen, mikor csak a „kiválasztottak”, a pártközeli fiatalok nyaralhatnak a Balatonnál, mikor a külföldi utazás csak kósza álom, mikor még küzdeni sem elég a céljaink eléréséhez, mert az ország vezetése csak elvesz, nem hagy élni.

Akkor tessék csak kipróbálni, milyen volt a kétezres években fiatalnak lenni, fesztiválozni, leugrani hétvégén a Balcsira, végigsétálni a Demszky Gábor vezette lepukkant fővároson vagy esetleg belevágni a családalapításba. Komolyan elölről kezdenénk mindent csak azért, mert sokaknak nem tetszik a magyar kormány sikere? Azt szeretnénk, hogy mire a mi generációnk a családalapításhoz ér, nekünk is a megszorításokkal és a kizsákmányolással kellene küzdenünk, mint egykor szüleinknek? Pusztán azért, mert lázadni menő?

Nevetséges.