Nyomták ezt a mantrát annak ellenére, hogy a jobbikos Bíró László jelöltjük politikai előélete több sebből vérzett, s a közel kétezer szavazatos különbség a Fidesz–KDNP-s Koncz Zsófia javára azt is példázza, az egykori szélsőjobboldali párt szavazóinak nem fűlött a foguk a Gyurcsány Ferenc vezette szivárványos jelölőszervezeteknek megfelelő emberre szavazni.
Ennek ellenére mit ír Feri? „Tavaly ezen a napon világos üzenetet küldtünk Orbánnak: nem kérünk a Fidesz politikájából.”

Egyáltalán nem véve tudomást a hétvégi kudarcról s arról a letaglózott állapotról, amit az ellenzéki szavazók még egyáltalán nem dolgoztak fel. Hiszen az emberek épphogy belőlük nem kérnek, nem a Fideszből.

Attól még nem lehet csak úgy átlépni a borsodi kudarcon, hogy Gyurcsány Ferenc a tegnapi parlamenti ülésre be sem ment, elbújt a világ elől, mint új szövetségese, a pártjával Szerencsen nagyot bukó Jakab Péter, aki az „október 11-én felmossuk magukkal a padlót” – kiszólással fennhéjázott nem is olyan régen. Meg nem történtté tenni az eseményeket pedig nem érdemes.
A választó ugyanis nem hülye, igenis igényli, hogy segítsenek neki feldolgozni a kudarcot, adjanak némi támpontot hozzá, hogy hol lett elrontva a dolog. Elvétve találunk a neten önkritikus hangokat, amelyek bevallják, hogy a baloldal még mindig nem találta meg a Fidesz győzelmi politikájának ellenszerét, s arra ösztökélik Gyurcsányékat, hogy ideje már az innovációnak. Szükség van valami érdemibb szellemi termékre, hívószóra ahhoz, hogy sikeresebb legyen az ellenzéki politika, mint pusztán az összefogás szükségességének mindenáron való üres ismételgetése. A szerencsinél nagyobb összefogás nem kell, mégis megtörtént, amire legfeljebb rossz álmaikban számítottak.

Gyurcsány azonban erről egyáltalán nem vesz tudomást, inkább a tavaly ilyenkor elért helyhatósági győzelmekre emlékeztet bejegyzésében, amire mondhatjuk, hogy hol van már a tavalyi hó. Hiába győzött akkor „Karigeri” Budapesten, ha az elmúlt tizenkét hónapban olyan silány teljesítményt nyújtott, hogy sok emberben csak a rovarhotel és darázsgarázs marad meg – kétes eredményként – belőle.

Gyurcsány a kudarcon való nagyvonalú átlépéssel egyúttal azt is szimbolizálja, hogy neki igazából nem fáj a vereség, neki csak a végső győzelem a fontos. Neki mindegy, milyen eredmény született vasárnap. Nem ismeri azt az érzést, hogy mindennek megvan a maga ideje, így az együttérzésnek is, főleg, ha olyan – látszólag szoros – érzelmi, lelki kapcsolat csillogó ívét húzzák el a világ előtt, hogy ők már együtt sírnak, együtt nevetnek. Gyurcsányt azonban nem puha fából faragták. Ő a kudarcnak is képes örülni, főleg ha a Jobbik bukik, és ezen keresztül válik a párt pépesebben bedarálhatóvá a Soros-kolbászba.
Nem vesz róla tudomást, hogy hiába hangsúlyozza az évforduló kapcsán, hogy ők, mármint az ellenzék, nem kérnek a Fideszből, ha az élet ennek éppen az ellenkezőjéről szól.

Hiába mondja, hogy „Egy évvel az október 13-i győzelem után a tanulság egyszerű: ha összefogunk, győzni fogunk!” Vagy nem. Karcagon még jelöltet sem tudtak állítani a polgármester-választásra, 90 százalékos fiaskóval ki is kaptak, nem beszélve a mohácsi kudarcról és a legutóbbi, szerencsi felsülésről. Pedig itt is összefogtak.
Annak idején Orbán Viktor idézte a dakota közmondást: „Ha döglött lovon ülsz, szállj le róla!” Nagy bölcsesség. Alkalmazásához mindössze az kell, hogy a delikvens észrevegye, hogy a szegény pára elhalálozott.

Gyurcsány a jelek szerint ezt még nemhogy nem vette észre, de sarkantyúzásával egyenesen tovább hajszolja a nyomorultat.
A józan magyarok számára azonban ez egyáltalán nem sorscsapás.

Fotó: Facebook