Kell némi önsanyargatásra való hajlam ahhoz, hogy Perintfalvi Rita teológus asszony írásait olvassuk. Az egyszeri földi halandó joggal érezheti faragatlan tuskónak magát, aki a termékeny Facebook-publicista lába nyomába sem léphet. Megfellebbezhetetlen magabiztossága láttán könnyen olyasféle érzésünk támadhat, hogy a harcias pózban tetszelgő amazon a hazai és nemzetközi filozófia, teológia, politológia és csatolt részeinek legnagyobb, legismertebb képviselőit is simán lemosná a porondról.

Persze a közösségi oldalon – némi túlzással – mindenki azt ír, amit akar. A Falkland-szigeteki spenóttal, toszkán paradicsommal megbolondított algás tofu, és a mangalicazsírban fürösztött, velős, csülkös pacal jól megfér egymás mellett.

A minap sokat sejtetően tudatta: „a diktatúra a negyedik 2/3 után jobban retteg, mint valaha. És tényleg, mindent bevetnek, hogy elhallgattassák azokat, akik még mindig mernek szabadon beszélni! Konkrétan például engem.”
A Zorbánék azonban nem voltak eléggé résen, mert minden igyekezetük ellenére sem tudták elhallgattatni, mert már másnap egy szépen fejlett, egészségesnek látszó párbeszédnek adott életet hűséges követői szeme láttára.

Osztrák filozófus barátjával – ki mással? – arról értekezett, hogy arrafelé sokan aggódnak, mert Putyin – „Orbán haverja” – Ausztriát is veszélybe sodorhatja.

A párbeszéd hitelességét némileg árnyalja, hogy a bécsi filozófusnak nincs tudomása arról, hogy az 1955-ben kötött, és a nagyhatalmak által garantált osztrák államszerződés értelmében Ausztria állandó semlegességének kinyilvánítása mellett deklarálta, hogy az ország soha, semmiféle katonai szövetséghez, így a NATO-hoz sem csatlakozik.