Szívből örülök annak, hogy Fekete-Győr Andrásnak, a Momentum elnökének van önbizalma.

Ifjonti lendületével úgy könyököl keresztül-kasul a konkurens ellenzéki pártokon, ahogy a köznyelvben csak egyszerűen bunkónak nevezett színházi látogató, aki előadás végén képtelen kivárni a sorát a ruhatár előtt gomolygó tömeg végén, helyette erőszakosan, másokat semmibe véve furakszik előre. Soros György egyik legagilisabb magyarországi helytartója egy ideje ugyanis azzal szórakoztatja az ellenzéki közvéleményt, hogy jelenleg szerinte túl sok a párt. Ezért Fekete-Győr szerint az a kívánatos, hogy a kormányváltás érdekében 2022-re csak két párt maradjon az ellenzéki porondon. Ez pedig nem az MSZP, nem az LMP, de még csak nem is a Párbeszéd, hanem természetesen a Momentum és a DK. Határozott kijelentéseinek részleteibe ugyan nem avatja be a nagyérdeműt, de az látszik, hogy itt komoly tisztogatási tervek kavarognak a fejében.

Ha karikaturista volnék, akkor úgy rajzolnám meg a helyzetet, hogy Fegyőr ott ül Gyurcsánnyal a gőzölgő húsosfazék mellett, akivel ugye nem is olyan régen még elképzelni sem tudta az összefogást. A fazék mellől pedig lelkesen pöckölgeti a feléjük nyújtózkodó ellenfeleket. Így aztán lobogó hajjal repül az MSZP-s Kunhalmi, Bangónéval összekapaszkodva, visítva süvít a párbeszédes Szabó Tímea, ahogy rémülettől guvadó szemekkel várja az izmos mutatóujj fricskáját a jobbikos Jakab Péter, hogy a mindennél zöldebb Schmuck Erzsike reszkető téblábolásáról már ne is beszéljünk.

A valóság azonban gyorsan fityiszt mutatott Fekete-Győr javaslatára. Schiffer András, az LMP volt elnöke fogalmazott a legkeményebben a rákosista időkre utaló történelmi áthallás emlegetésével, amikor 1945 után a Magyar Kommunista Párt is avval házalt, hogy túl sok a párt. Kanász-Nagy Máté LMP-szóvivő ki is mondta: szerinte az LMP-re és a többi ellenzéki pártra is szükség van az ellenzéki együttműködéshez, nem csupán kettőre, ahogy azt a Momentum elnöke gondolja. A szocik úgy tettek, mintha nem vennének tudomást a felvetésről és továbbra is a teljes ellenzéki együttműködés szükségességét hangsúlyozták. Barabás Richárd párbeszédes szóvivő pedig előválasztást emlegetve kétségbe vonta Fekete-Győr ítélőképességének minőségét.

Nem csodálkozom a tiltakozó reakciókon, hiszen itt vérre menő egzisztenciális kérdésekről is szó van.

Mint ahogy nem lennék boldogtalan attól sem, ha a fent vázolt karikatúra valósággá válna, hiszen az ellenzék tagjainak rendszerváltozás utáni politizálásától finoman fogalmazva egyáltalán nem ment „a világ elébb”, nélkülük a választók egyáltalán nem lennének megfosztva időtálló, a nemzet javát szolgáló politikai értékektől. Sőt!

Ők viszont – igazi megélhetési politikusokhoz méltóan – bizonyára annál inkább boldogtalanok lennének, ha nem vihetnék haza azt a képviselőknek járó havi másfél millió körüli apanázst, amely csak akkor biztosítja az átlag feletti életszínvonalat számukra, ha a pártjuk, akiket ők reprezentálnak, bejut a parlamentbe. Márpedig a DK-ban és a Momentumban is van elég éhes száj más ellenzéki képviselők nélkül is, ezért lehet időszerű már most a lehetőségek kapun belül tartásáról gondolkodni. S a Momentum ezt nem kis arccal, könyöklő határozottsággal meg is teszi, ráadásul mindeddig értékelhető politikai teljesítmény nélkül.

Mert ugye az olimpia megfúrását – mint áldásos tevékenységük eddigi egyetlen emblematikus „ajándékát” – nem sorolhatjuk a nemzet asztalára tett olyan csemegének, amire csettintenének a választók. Ahogy a szavazók többsége attól sem boldog, hogy európai parlamenti képviselőiken keresztül kizárólag akkor kerülnek reflektorfénybe, ha ártani kell a hazájuknak. Donáth Anna nagy természetű apukája révén, persze máskor is.

Tolakodóan erőszakos magatartásuk, liberális testtartásuk persze nemcsak arra terjed ki, hogyan igyekezzenek megtizedelni politikai ellenfeleiket, hanem arra is, hogyan motiválják az esetleg bizonytalankodó szavazókat, köztük még számukra előnytelen politikai vonzódású családtagjaikat is a Momentum irányába.

Emlékezhetünk Fekete-Győr karácsonyi videójára, amelyben tippeket adott a Momentum-tagoknak a karácsonyi magatartásukra. Például, hogy az ajándékokat csomagolják ellenzéki újságokba – pfúj, ajándékot újságba? – remélve, a megajándékozottak később hátha beleolvasnak az ellenzéki szövegekbe. Jézus! Ha pedig véletlenül a televízió egyes, kettes gombján az M1 csatorna vagy a TV2 jelenik meg, akkor azt késlekedés nélkül programozzák az RTL Klubra. Amennyiben pedig észreveszik, hogy a családtag számítógépén például az Origo a kezdőlap, akkor azt sürgősen töröljék ki és helyettesítsék valamely ellenzéki portállal.

Mindezt Fekete-Győr a karácsonyi szelídség, a politikai békesség jegyében gondolja megvalósítani, s nyilván nemcsak az ünnep pillanataiban, hanem mindig, amikor a momentumosok „renegát”, nem a párttal rokonszenvező szavazóra lelnek köreikben. Nyilván ezt is oktatják nekik a hírhedt francia liberális iskolákban – a Saul Alinsky-féle felforgató tudományokkal együtt –, ahova saját bevallásuk szerint az ifjú liberalisták rendszeresen és nagy szorgalommal járnak.

Az viszont Fekete-Győr egyetlen megszólalásából sem csendül ki, hogy képes lenne-e magyar nyelven, a magyarok lelkével kapcsolatot teremteni. A Kárpát-medencében viszont már nem divat az utasítgatás, az erőszakosság, a minél rosszabb, annál jobb logikájának programszerű alkalmazása. Volt benne részünk elég, több mint negyven éven keresztül. Stephenie Meyer amerikai író azt mondja, a pokol nem is olyan rossz, ha van veled egy angyal. Lehet, hogy ezt a nagy egójú, magát talán még angyalnak is elképzelő Fekete-Győr és a Momentum így gondolja. A magyaroknak azonban nincs szüksége többet semmiféle pokolra. Angyallal vagy angyal nélkül, tök mindegy.