Június 17-én írtam meg a „Ma még Churchill, holnap már a mi szobraink” című publicisztikámat. Az apropó az volt (ahogy az a cikk címéből is következtethető), hogy ismeretlenek a „racist”, a „nazi” és a „BLM” szavakkal firkálták össze Winston Churchill budapesti szobrát. Kicsit szürreális, de mégis igaz, a hajdani brit miniszterelnök lett az Egyesült Államokból kiindult kultúrapusztító járvány első magyarországi áldozata, ha úgy tetszik, zéró páciense.

Fotó: Index

A több mint egy hónappal ezelőtti írásom pontosan arról szólt, hogy még véletlenül se higgyük azt, hogy a Churchill-szobor megrongálását nem fogják követni további identitáspolitikai lépések. Akkor ezt így fogalmaztam meg:

Nem gondolom, hogy vátesz lennék, ugyanis ehhez a megállapításhoz elég volt a józan észre támaszkodni, de kétségkívül igazam lett. A június 17-e óta eltelt mindössze hat hétben nem győztem kapkodni a fejem. Rendkívül felgyorsultak az események – holott a nyár a politikában általában uborkaszezon.

Mielőtt bárki félreértene, fontosnak tartom leszögezni, hogy én nem gondolom azt, hogy a magyarországi kultúrharc a budapesti Churchill-szobor összefirkálásával kezdődött, sőt. A külföldről importált kártékony eszmék és megközelítésmódok már egy jó ideje, hogy Torgyán József 1996-os féregirtós beszédének egy félig-meddig más kontextusban elhangzott részét idézzem: „belülről rágják édes hazánk nemes testét”.

Azt azonban gondolom, és fentebb már le is írtam, hogy a kultúrapusztító járvány legújabb hulláma (ami az Egyesült Államokban szabadult el George Floyd halála után) Magyarországon június 17-én jelent meg a maga teljes valójában.

Mintha a Churchill-szobor megrongálása a tűzparancs kiadása lett volna, legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy néhány nappal később Donáth Anna már elő is állt a Black Lives Matter sajátos, Kárpát-medence-kompatibilis verziójával, miszerint „A roma élet is számít”.

A kisebbségek hergelése egy régi módszer, amit a baloldal rendre be is vet, hogy ellentéteket szítson a társadalmon belül. Különösen akkor veszélyes ez, ha egy nemzetközi, egyre erőszakosabb trendhez illeszkedik.

Július elején aztán bekövetkezett az, amit a Churchill-szobor összefirkálása után már előrevetítettem, vagyis egy magyar történelmi személyiség emlékművét is támadás érte. A konkrét célpont Horthy Miklós volt: a korábbi kormányzó mellszobrát, amely az V. kerületi Hazatérés temploma előtt áll, egy biciklis nő öntötte le vörös festékkel.

Ugyancsak beleillik a nemzetközi trendbe, hogy a Nyugaton egyre erősödő Antifa mozgalom magyarországi zászlóshajója, az AntifaInfo Budapest üdvözölte a Horthy-szobor megrongálását, sőt még a kormányzó mai tisztelőinek is hadat üzent. Sajnos ők ezt szabadon megtehetik, a Facebook kizárólag a jobboldali tartalmakat cenzúrázza.

Horthy Miklós után aztán a magyar történelem másik két alakja került a kultúrapusztítók célpontjába. Július 9-én jelent meg a hír az országos sajtóban, hogy egy veszprémi civil szervezet, a fiatalokkal foglalkozó Lélektér Alapítvány egy olyan graffitit fújt fel a városban, amin Szent István Batmanként, Boldog Gizella pedig Wonder Womanként van megjelenítve. Ez utóbbi főleg annak tudatában vet fel érdekes kérdéseket, hogy Wonder Woman karaktere az egyik írója szerint leszbikus, Gizella királyné viszont a mai tudásunk szerint nem a saját neméhez vonzódott.

Fotó: vehir.hu

Az első magyar királyi párt amerikai szuperhősökként bemutató graffiti (amelyet a mai napig nem távolítottak el) a magyarság mellett a kereszténység elleni nyílt támadásként is értelmezhető, hiszen a katolikus egyház kanonizált szentjéről és boldogjáról van szó. A blaszfémikus „műalkotás” kapcsán talán ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász fogta meg a leginkább a lényeget, aki a Hírt TV Civil kör című műsorában azt mondta:

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy Lomnici szerint helyénvaló lenne bármelyik tradicionális vallás meggyalázása, de a magyarságot és a kereszténységet – sok esetben még Magyarországon is – sújtó kettős mércére ugyanakkor minden ilyen esetben érdemes felhívni a figyelmet.

Mint azt már megszokhattuk, a Pride-hónap miatt a nyár a homoszexuális lobbi nyomulásáról is szól, s habár a budapesti felvonulás az idén a koronavírus-járvány miatt elmarad, Veszprémben megtartják a város első LMBTQ-buliját. Az eseményt ráadásul a magyarság és a kereszténység számára egyaránt fontos Mária-ünnep, Nagyboldogasszony napjára időzítették. Az augusztus 15-i LMBTQ-bulit a tervek szerint Veszprém hírhedt antifasiszta szórakozóhelyén, a Teremben fogják megrendezni.

Fotó: LMBTQ VESZPRÉM x DJ DAVELOGAN @ TEREM Facebook-esemény

Könnyen meglehet, hogy további identitáspolitikai lépések is történtek az elmúlt hat hétben Magyarországon, de úgy gondolom, hogy ennek a néhány eseménynek a felelevenítésével is rá tudtam mutatni arra, hogy nem dőlhetünk hátra. A nemzetközi, és az ennek folyományaként megjelenő belföldi kultúrharc is eszkalálódik. A hat héttel ezelőtti cikkemben azt írtam, hogy a kígyót még addig érdemes eltaposni, amíg nem bújt ki a tojásból. Ezt továbbra is fenntartom, a gond csak az, hogy már kibújt.

Önmagában a felsorolt események közül bármelyiket el lehetne intézni egy legyintéssel. Így, kontextusba helyezve azonban látni kell, hogy ezek mind-mind egy háború kisebb csatái.

S minél több csatát vesztünk, annál nehezebb lesz megnyerni a háborút.

Pedig ez a háború a puszta létünkről, a megmaradásunkról szól.