Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Csak semmi pánik! Marad a vörös szegfû

2015.11.28. 18:50

Több médium írt arról, hogy megváltozik az MSZP logója. Szerintük szegfű helyett egy nagy felkiáltójel lesz a magyar parlament legősibb pártjának szimbóluma.

Már kezdtünk pánikolni, hogy idén szegfű helyett felkiáltójelet kapnak a lányok Szanyi kapitánytól nőnapon, ezért gyorsan felhívtuk az MSZP sajtóosztályát, akik megmondták a tutit:

A SZEGFÛ MARAD!

Budai Bernadett, a párt szóvivője pedig az MTI-nek is kifejtette, hogy nincs szó a párt szimbólumának, a szegfűnek a lecseréléséről, a felkiáltójel a kongresszus szimbóluma.

Ezen kívül egyébként nem történt sok idegborzoló dolog a szocikongresszuson.

Módosították az alapszabályt, ami egyértelműen azt jelzi szerintük, hogy

megújul a párt.

Sokan fel is szólaltak. Tóbiás József elnök arról beszélt, hogy

az MSZP-nek küldetése van!!

Mégpedig nem más, mint Magyarország megmentése, és az ország kivezetése a zsákutcából, ahova a Fidesz vezette be. Azt azért hozzátette, hogy 2010 előtt sem volt "kolbászból a kerítés", de szerinte akkor sokkal jobban éltünk.

Botka László, Szeged szocialista polgármestere mindenkit elküldött a fenébe, Gyurcsánytól, Hillerig, aztán meg kifejtette, hogy az MSZP-nek

 új karaktert kell felépítenie.

A kongresszus résztvevői megtudhatták azt is, hogy az MSZP továbbra is sokra tartja a nyugdíjasokat, és megszüntetné a szegénységet. Hoppá!

(MTI)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére