A magyar ellenzék számára óriási kudarc, hogy nem a demokraták jelöltje, hanem a republikánus Donald Trump lesz az Egyesült Államok 45. elnöke. Ahogyan azt korábban láthattuk, a magyar baloldal önerőből képtelen napirendre emelni témákat, képtelen külső segítség nélkül érvényesülni a belpolitikai csatározásokban.

Ezt bizonyította a 2010-es kormányváltást követő demokráciáért való szürreális aggodalom az Európai Unió intézményeiben, majd később az Egyesült Államok külpolitikájának a budapesti aktivizálódása Andre Goodfriend révén.

A magyar baloldal egyetlen alkalommal sem tudott komoly fogást találni a kormányon, befolyással lenni a közhangulatra. Ez pedig nem az eszközök, hanem a képességek hiányán múlott.

A magyarországi ellenzék az amerikai elnökválasztások kapcsán egyértelműen Hillary Clinton sikeréért szorított. Mindezt nemcsak „elvi” okokból, hanem annak reményében tették, hogy Clinton hatalomra kerülésével egy olyan vezető kerülhet az amerikai szuperhatalom élére, aki támogatójuk lehet az Orbán-kormány megdöntésében.

A baloldali gondolkodás Európa-szerte komoly válságban van. Nincsenek megfelelő vízióik a világról, nem tudnak kézzelfogható javaslatokat kínálni a válságokra. Ez a magyar baloldalra kiváltképp igaz, hiszen az MSZP és annak holdudvarából kiszakadt törpepártocskák még a saját problémáikra sem tudnak megoldást találni, nemhogy az ország és a világ előtt álló kihívásokra.

Utóbbi miatt különösen szórakoztató volt a szocialisták elnökének, Molnár Gyulának a kommentárja Trump megválasztását követően. Az MSZP elnöke Donald Trump győzelmét és a Brexitet párhuzamba helyezve megállapította, hogy a világ problémáira már elkészült a „populista válasz”, ami csak a gyűlöletet szítja, így a baloldal feladata, hogy egy másik választ dolgozzon ki.

Erre szokták azt mondani: álmodik a nyomor.