Főleg, ha azokra a kétségbeesett ukrán intézkedésekre gondolunk, hogy civilek számára is hozzáférhetővé tesznek gépfegyvereket, vagy hogy egy ukrán tévécsatorna Molotov-koktél készítéséről sugároz műsort. Ez annak a jele, hogy az ukrán vezetés az utolsó szalmaszálba kapaszkodva esélyt lát arra, hogy a kijevi utcai harcokban fegyveres civilek fogják legyőzni a reguláris orosz csapatokat. Hát persze, hogy nem fogják! Hát persze, hogy értelmetlen halálba küldik őket azok, akik fegyvert adnak a kezükbe.

Ha félreteszünk mindenfajta politikai érdeket, s csak ezt az embertelen eljárást vesszük górcső alá, akkor látjuk, hogy aki ilyen tesz saját polgáraival, az rossz úton jár. Nagyon rossz úton.

Csak a tények kedvéért tegyük ide, a mintegy 900 ezer fős orosz hadsereggel szemben miben reménykedik a 180 ezer fős ukrán armadát irányító állami vezetés? A civilek harciasságában? A Molotov-koktélok sikerében? Vagy az ukrán országgyűlés egyik képviselőjében, Kira Rudikban és esetleges követőiben, aki úgy döntött, megtanul Kalasnyikovval lőni, hogy megvédhesse a támadás alatt álló Kijevet? Ez itt nem a humor helye, kérem tisztelettel.

A háborúban egyes hírek szerint már enélkül is akár az 5000-et is elérheti az életüket vesztettek száma, és a menekültek tömegével érkeznek Magyarország mellett más, Ukrajnával szomszédos országokba is.

Természetes dolog, hogy hazánk segítő kezet nyújt a magyar és ukrán, életüket, családjukat mentő embereknek, ahogy elképedve figyeli, hogy a gazdasági célból hazájukat elhagyó migránsoknak tárt kapukat nyitó Svédország most az ukrajnai háború menekültjeit nem fogadja be, mondván: nem őket terheli a felelősség. No komment.

Lehet az orosz hadászati lépéseket sokféleképpen minősíteni, de valljuk be, a tisztánlátás rendkívül nehéz. Nyilván nem okozott meglepetést az orosz vezetésnek, hogy hadászati fellépésének kemény szankciói lesznek az Egyesült Államok és a Nyugat-Európa részéről. Valamiért mégis fontosabb volt számára a háború megindítása. Nyilván nem véletlenül mondja az orosz külügyminiszter, hogy nem lehet demokratikusnak elismerni egy olyan kormányzatot, amely saját népe ellen népirtással és üldöztetéssel lép fel.

A másik oldalon pedig beszédes az USA-nak az a felajánlása is, hogy kimenekíti az ukrán elnököt, Vlodomir Zalenszkijt Kijevből, hogy elkerülje az őt és családját ért fenyegetések bekövetkeztét. Beszédes az is, hogy ugyancsak az Egyesült Államok azonnali védelmi támogatásként 113 milliárd forintnak megfelelő pénzügyi segítséget helyezett készenlétbe, ami az elmúlt évi támogatásokkal együtt már eléri az egymilliárd dollárt.

Miért lehet ilyen fontos az USA-nak Zelenszkij és politikája? Számukra miért nem szempont, hogy az oroszok népirtásról és üldöztetésről beszélnek saját állampolgáraikkal kapcsolatban?

Fontosabb lehet az üzleti érdek, az amerikai méregdrága palagáz mindenáron való Európába történő értékesítése, ami most azzal jár, hogy a gazdasági érdekek katonai konfliktusba csapnak át?

Miközben Zelendszkij éppen a katonai támogatást hiányolja az USA-tól. Épp úgy, ahogy mi is vártuk 1956-ban.

A Molotov-koktélról szóló tévéműsor, a civilek számára történő gépfegyver-osztogatás egyértelmű jel arra, hogy a háború a végéhez közeledik. Ami jó. A döbbenetes az, hogy az utolsó puskalövésig még embereknek kell meghalnia. Ami ráadásul nagyon is elkerülhető lenne.

Csak józanság, realitásérzék kellene hozzá.