Szomorú nap virradt ma Magyarországra, hiszen ismét született egy lista, amelyen egy Nagy Nemzetközi Szervezet újfent lerántotta a leplet a honi diktatúráról. A Riporterek Határok Nélkül szervezet közzétette idei globális elemzését a sajtószabadság helyzetéről, amelyet a World Press Freedom Index alapján osztályzott.

Magyarország nem teljesített jól, egészen pontosan négy helyet estünk vissza 2016-hoz képest. Akkor a 67. helyen voltunk, jelenleg már csak a hetvenegyedikek vagyunk.

A Riporterek Határok Nélkül elemzésében egy rövid cikkben is felvázolják a "drámai" helyzetet: első helyen természetesen a Népszabadság megszűnése szerepel, amelyet a kiváló, független és objektív nemzetközi zsurnaliszták "Magyarország legbefolyásosabb" lapjaként említenek. Emellett kiemelik, hogy kezdetben gazdasági szempontokkal magyarázták a lap bezárását, majd "nyilvánvaló lett, hogy politikai indokok motiválták a lap bezáratását".

Arról persze nem esett szó, hogy a lap 10 év alatt 100 000 olvasót vesztett és a napi példányszáma a Zalai Hírlaphoz volt mérhető. Az utóbbi években az olvasottság csökkenési üteme lassult, ám folyamatos volt. Eközben pedig egy nagy szerkesztőséget tartottak fenn, ahol sokan csillagászati fizetésekért írtak heti néhány cikket.

A Mediaworks vidéki terjeszkedésén kívül a Figyelő című hetilap tulajdonosváltása is csorbította szerintük a sajtószabadságot, hiszen, amint írják,

Ezzel szemben a valóság: a Figyelő honlapján elérhetőek a régebbi lapszámok borítóképei. A legutóbbi 10 borítóképen 3 kormánytag található: Andy Vajna, Szijjártó Péter és Fürjes Balázs kormánybiztos.

A korábbiak közül, a 2017 1-13. lapszámig, 13-ból 5-ször volt fideszes politikus a címlapon (nagyvonalúan ideszámolva Tarlóst, aki ugye nem párttag, de a párt támogatásával lett főpolgármester).

2016-ban az 52 lapszámból 15-16 borítón (valószínűleg véletlenül, de a 35. és a 39. héten ugyanaz a címlap van a 2016-os adatbázisban) szerepeltek kormánytagok vagy magas rangú fideszes politikusok.

A hasonló listák mindig azért viccesek vagy éppen szomorúak, mert olyan államok előzik meg Magyarországot, amelyek gazdasági, politikai vagy szinte bármely más összehasonlításban – mondjuk az éves kókusz- és kávétermelés vagy az infláció mértéke kivételével – elhasalnának. Magyarország tehát a 71. helyen szerepel.

Csak az egzotikusabbakat bemutatva: Malawi (70.), Mongólia (69.), Lesotho (68.), Fidzsi-szigetek (67.), Niger (61.), Szenegál (58.), Haiti (53.), Pápua Új-Guinea (51.), Tonga (49.), Botswana (48.), Belize (41.), Trinidad és Tobago (34.), Ghána (26.), Namíbia (24.), Szamoa (21.), Suriname (20.), Jamaika (8.), Costa Rica (6.).

Elég erős mezőnynek tűnik. Hasraütésszerűen kiválasztottam a listából a Dél-Amerikában található Suriname-ot, amelynek fővárosa Paramaribo. Az ország az előkelőnek mondható 20. helyen végzett, hazánkhoz képest 51 helyezéssel előbb tanyázik a listán, területe nagyjából 1/6-a Magyarországnak és félmillió lakossal rendelkezik.

A kis dél-amerikai ország két helyet javított tavalyhoz képest, így különösen bizakodóak lehetnek. A Riporterek Határok Nélkül a következő kis szócikket kanyarította a sajtószabadságban tobzódó országhoz:

– írják.

A fentebbi idézet nem éppen a lista hitelességét támasztja alá. Következzenek az első helyezettek.

A nyertesek a következők: Norvégia (1.), Svédország (2.), Finnország (3.), Dánia (4.), Hollandia (5.).

Mint azt rendszeres olvasóink bizonyára tudják, ezek azok az országok, ahol tort ül a politikai korrektség a nemzetállami léten, amely a migránsválság és a PC miatt eltűnőben van. A migránsok és a terrorizmus kapcsolatát nem igazán tanácsos hangoztatni, ha az ember újságírásból akar megélni ezekben az országokban, a felvilágosultak pedig amúgy is tudják az igazat: ezek csak elszigetelt esetek. Azt azonban semmiképp nem lehet felróni a norvégoknak, hogy eltussolnák a problémát, hiszen számos hír látott napvilágot, például, hogy kiskorú menedékkérő akart robbantan vagy a norvégiai szélsőséges iszlamisták háromnegyede már norvég állampolgár, de arról is tudunk, hogy Norvégia egy időben nem számított biztonságos országnak. A norvégok a harmadik helyről jöttek fel idén.

Svédország abszolút kedvencünk, ők 6 helyet javítva értek fel a dobogó második fokára. Számos esetben írtunk arról, hogy a helyi rendőri vezetők, az állásuk elvesztését kockáztatva a Facebookon voltak kénytelenek megosztani a gondolataikat a bevándorlásról, mivel a lapok nem voltak hajlandóak szavaikat közzétenni. Ilyen volt Lena Matthijs is, aki azt írta, hogy szégyelli magát a kormány bevándorláspolitikája miatt. Egy másik rendőr, Peter Springare így kezdi szavait: "Elfáradtam már. Amit most írok, az nem lesz politikailag korrekt." Ezt követően mások is felháborodva kritizálták az államilag kötelező svéd píszít, persze ezt csak a közösségi médiában tehették meg.

A finnekbe még mi sem tudunk belekötni, minden bizonnyal megérdemelten tanyáznak a dobogó harmadik fokán. Legutóbb azzal kerültek be nálunk a hírekbe, hogy időben megakadályoztak egy terrortámadást.

A nemzetközi szervezetek által évről évre kiadott listákat többnyire túldimenzionálják az újságírók, pedig ezek inkább tekinthetőek afféle marketingfogásnak.

Az adott szervezet fel akarja hívni a közvélemény figyelmét a saját tevékenységére, jelen akar lenni a napirenden és erre mi lenne a legjobb, ha nem egy lista? Legyünk őszinték, szeretjük a listákat. A top 10 legjobb étterem. A top 10 legjobb hely, ahova el kell látogatnod valamikor. A top 10 legjobb film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz. Az ilyesmi mindig kattintós, mindig érdekes.

Mégis ki foglalkozna ezzel a szervezettel, ha csak egyszerű közleményeket bocsátana ki nap mint nap?

Így viszont örülhetnek a honi balliberális újságírók, hogy végre újra lehet sivalkodni. És örülhet a suriname-i Bouterse elnök is, aki bárkit lecsukathat 7 évre, aki rosszat ír róla, de legalább javult a sajtószabadság helyzete.

(A borítóképen Kalafi Moala látható, a kéthetente megjelenő Taimi o Tonga, avagy Tongai Idők újságírója, szerkesztője. Az újságírót korábban lecsukták, mivel a tongai uralkodó, IV. Taufa'ahau Tupou király korrupciós ügyeiről írt. A kép 2003. február 27-én készült, forrás: AFP.)