Óriási visszhangot váltott ki Semjén Zsolt törvényjavaslata, – amelyet azóta Áder János is aláírt – miszerint a születéskor meghatározott nemet tartsák nyilván, mert a nemet meghatározni kizárólag biológiai alapon lehetséges.

Ezen természetesen felhördültek az LMBTQ -szervezetek és a baloldali média is, de ha ez mégsem keltett valakiben mérhetetlen felháborodást, azt egészen biztosan megbélyegzik olyan szavakkal mint: homofób, transzgyűlölő, beszűkült gondolkodású és a többi. Mert ugye fogadjunk el teljesen mindent és mindenkit, meg aztán annak az ellenkezőjét is, majd a gyakorlatban nézzük végig azt, hogy mindez miért nem kivitelezhető.

A migráció kérdése is hasonló önámításokba vitt sokakat, aki teljes elhivatottsággal és ”némi” idealizmussal hirdették a „mindenki jó és mindenkinek segíteni kell” elvet, aztán amikor ez a gyakorlatban valahogy elakadt, sokan rájöhettek , hogy grand canyonnyi szakadék választja el a valóságot attól, ami egészen addig a fejekben élt.

A fókusz azonban most nem a migráción van, hanem a transzneműek jogain. Meg úgy en bloc az ember jogain, vagy akár a nők jogain.

Képzeljük azt el, hogy a hatalmas elfogadásban, az óriási igyekezet során – amikor is az esetek többségében felnőtt férfiak harcolnak azért, hogy nőként tekintsenek rájuk, nem nők azért, hogy végre férfiak legyenek – tehát a mindenek feletti humánusság közben megfeledkeznek magukról a nőkről. Arról, hogy ők mit gondolnának, az identitásuk, a vele született lényük elértéktelenítéséről.

Tőlem senki nem kérdezte meg, hogy szeretném-e , hogy egy férfiként született, de nővé operált transzneművel egy kategóriába tartozzak. De ha megkérdeznének, elmondanám: nem szeretném, hogy a magukat nőként definiáló férfiak a nőiség státuszát jogosan bármikor magukra vegyék. Mert a nőiség ennél sokkal több, sokkal mélyebben gyökerezik, és sokkal több varázslatra képes, mint azt a férfiak valaha gondolnák. És egészen biztos vagyok benne, hogy mindezt addig tisztelik, amíg ennek joga kizárólagosan megmarad nekünk, nőknek.