A HVG megpróbált kioktatni mindenkit maszkulinitásból, bár ne tette volna
2017.06.28. 08:58
Először is már az furcsa, hogy férfiassági témakörben egy nő ír. Főleg azért, mert fordított esetben, azaz ha egy férfi kezdene el női dolgokról írni, elképzelhetetlen kollektív picsogásroham futna végig a magyar közéleten. De ezt hagyjuk is.
A férfiasság nem egyenlő a biológiai nemmel, vagyis nem valami természetes, hanem egy társadalmilag, történelmileg, politikailag meghatározott tulajdonság: a férfiként létezés kulturális interpretációja, amelyet mindenki a társadalmi és intézményi keretek között sajátít el.”
Ajjaj, már megint belemegyünk a „társadalmi nem” amúgy meghatározhatatlan, ködös, semmitmondó fogalmába, amelynek egyébként a való világ teljesen ellentmond: hiszen ha egyrészről a „társadalmi nemünk” nem egyezne biológiai nemünkkel, az emberi faj már régen kihalt volna.
Másrészről pedig egy apró háttérkutatás után rájöhetünk, hogy a férfiasság igenis dolgozik olyan univerzális fogalmakkal, melyeket az ókori rómaiak is ismertek (aki nem hiszi, járjon utána, de segítünk: kezdhetjük például Marcus Aurelius Elmélkedések című kötetével).
Európában egy új férfiprototípus bukkant fel Emmanuel Macron személyében, aki történetesen feminista platformon kampányolt, és ahogy már említettük, fontos volt számára, hogy kormányában egyensúlyban legyenek a nemek”
– hangzik a következő gondolatmenet. A negatív példa természetesen nem más, mint Orbán Viktor (nahát), hiszen „[Macron] nem érzi fenyegetve magát a saját férfiasságában” attól, hogy kormánya felét nők töltik ki.
Senki nem érzi magát „fenyegetve”. Sokkal egyszerűbb a magyarázat: szimplán nem vagyunk hívei a kvótának. Mégpedig azért nem, mert már kipróbáltuk, csak picit más köntösbe bújtatva:
Emlékszünk a Rákosi-rendszerre, ahol vezető pozícióba emeltek teljesen képzetlen pártkádereket? Ott egyetlenegy kikötés volt: származzon munkás-paraszt családból.
Nos, mennyivel másabb az, ha most nőkkel csináljuk ugyanezt polkorrektségből? Szimplán válasszunk be a kormányba nőket, mert…nők? És ha meg merészeljük kérdezni, hogy miért kerültek oda, akkor szexisták vagyunk? Lehet, hogy inkább a teljesítményük miatt kellene megítélni a nőket, nem pedig lealacsonyítani őket azzal, hogy nemük miatt kvótákat osztogatunk.
Különben is, egy ilyen kvóta egészen véletlenül nem diszkriminálja negatívan a társadalom felét, a férfiakat? Vagy ilyenkor nem büdös a diszkrimináció?
Azért is fontos ezt az utolsó kérdést feltenni, mert a cikk egyértelműen ezt próbálja meg belénk verni:
A macsóságnak, a férfi felsőbbrendűségnek ez a fajta kivetülése politikai sikerre váltható.”
Ezt a lufit is kipukkasztanánk. Nem létezik ugyanis alá-fölérendeltségi viszony férfi és nő között – leszámítva persze a végtelenül frusztrált feministák torz világában. Ennek érzékeltetése érdekében most egy igen érdekes kérdést tennénk fel a HVG újságírónőjének.
Ott van ugyanis Norvégia, a feminizmus fellegvára, ahol aztán tényleg mindenhová kvóta garantálja a nőknek a bejutást. Ennek ellenére mégis országszerte megfigyelt jelenség, hogy a nők bizonyos állásoktól távol maradnak: nem mennek el építkezésekre dolgozni, és vice versa: a férfiak tendeciózusan távol maradnak az olyan állásoktól, mint az ápoló.
A „problémával”, amelyet a „nemi egyenlőség paradoxonja” névre kereszteltek, még egy negyven perces dokumentumfilm is foglalkozik.
Mivel azért azt remélhetőleg a HVG sem gondolja, hogy Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin csúnya gonosz maszkulinitása elér a skandináv államig, ezért feltennénk a költői kérdést: nem lehet esetleg, hogy férfi és nő között (és így férfi és női hivatások között) nincs alá-fölérendeltségi viszony?
Ez durva lehet egyeseknek, de attól még ne dobjuk ki a kukánkba szimplán azért, mert nem tűnik túl píszínek.
(hvg)