Jakab ugyanis – jó alattvaló módjára – magáévá téve Gyurcsány liberális iránymutatását, úgy beszél az ország polgárainak terveiről, vágyairól, mintha tényleg tudná, hogy mik azok, és a kedvükben akarna járni. „A jövő Magyarországa olyan lesz, mint amilyenek Ti vagytok” – írja képmutató nagyvonalúsággal. Olyannal, ami méltó egy politikai vezetőhöz, aki a győzelem reményében valóban az emberek terveit, vágyait, jövőképét szeretné megvalósítani.

Csakhogy Jakab nincs abban a helyzetben, hogy a társadalom jövőképéről vizionáljon, hiszen még azt sem tudta elérni, hogy miniszterelnök-jelöltként a legjobb háromba bekerüljön. Már ott csúfos kudarcot vallott.

Ennek ellenére úgy tesz, mintha lenne valaki, mintha bárminemű beleszólása volna abba, merre fordul a jövőben az ország szekere. Mintha az lenne az irány, amit ő kigondolt. Pontosabban az, amit Gyurcsány kitervelt a baloldalnak, olyan lenne, amilyet a magyarok akarnak. „Sokszínű, ahol konzervatív és liberális, jobboldali és baloldali, vidéki és fővárosi együtt küzd azért, hogy végre ez az ország a szegénység és a félelem útjáról rátaláljon a szabadság és a jólét útjára” – így Jakab.

Mondja ezt azoknak a magyaroknak, akik bő tizenegy éve érzik, hogy már nagyon is rátaláltak a szabadság és a jólét útjára, amiről egyáltalán nem akarnak letérni. Főleg nem olyan irányba, amit Gyurcsány egyik politikai beosztottja bokáját összecsapva nevez annak. Mert a Gyurcsány-időszak 2004 és 2009 között éppen ennek az ellenkezőjét bizonyította. Amikor Magyarország valóban a megszorításokkal teli szegénység és a kardlapozós, szemkilövetős félelem útján haladt.

Szóval ez a hamis meghatározás, amit Jakab használ, épp olyan, amilyen a moslékkoalíció, ahogy Soproni Tamás momentumos polgármester jellemezte a baloldalt. „Lehet, hogy valaki nagyon szereti a Gundel-palacsintát, a gulyáslevest és a tökfőzeléket külön-külön, de ha összeturmixoljuk ezeket, az mégiscsak moslék.”

Persze nem véletlen, hogy Jakab most összevissza beszél, hiszen kikerült azon felügyelet alól, amit a korábbi Jobbik-vezetés az akkori pártszóvivő Jakab felett gyakorolt. Volner János korábbi Jobbik-alelnök mondta: „Jakab Pétert annak idején rövid pórázon tartottuk, nem engedtük harapni. Mindig előírtuk neki azt a kommunikációs panelt, amit el lehet mondania a közvélemény előtt. (...) Tudtuk róla, hogy egy nárcisztikus, egoista ember, aki bármire képes a politikában, gátlások nélkül.”

Jakab Péter azonban már „önálló” Jobbik-elnökként is papírtigris, aki nem képes harapni. Emlékszünk, Kövér László házelnök 9,6 millió forintra büntette, mert leficsúrozta a képviselőket a parlamentben. Mai felszólalásában viszont már nem merte használni ezt a kifejezést. Képmutatására, a gyenge ember bicepszmutogatási mániájára azonban jellemző, hogy másik mai Facebook-bejegyzésében ismét ficsúrnak nevezte az országgyűlési képviselőket. Gyáván, természetesen, a T. Ház falain kívül, ahová száműzték a bátorságát.

Nem kérdés, ide jutna a választók érdekeinek érvényesítése is, ha áprilisban a magyarok a Gyurcsány-vezérelt Jakab-féléknek, az álmodó nyomornak szavaznának bizalmat.