A börtönök kerítése az USA-ban sincs kolbászból
2015.12.19. 17:03
Az Egyesült Államokban egészen idáig rendszeresen integrálták az elítéltek kosztjába az olyan minimális örömet szerző ételeket, mint a szárított kenyér, gyümölcskrém konzerv vagy az úgynevezett Nutraloaf („ételcipó”), amely egy háromszori étkezésre elegendő, összesütött, forró, moslék-téglára hasonlított.
A nem megfelelő magaviseletért kiosztott Nutraloaf talán az egyik legkegyetlenebb büntetésnek számított az USA-ban. Leggyakrabban a magánzárkás elítéltek kapták meg reggel a moslék-téglát, amelynek elviselhetetlensége abból adódik, hogy a nap három fogását már reggel összesütötték és egy műanyag tálkába, légmentesen lezárták.
A tojásból, tésztából, paradicsomsűrítményből, lisztből, krumpliból, hagymából és babból álló „ételcipó” tökéletesen teljesítette azt a célt, hogy még az ételből fakadó, minimális élvezettől is megfossza annak elfogyasztóját.
Több variációt is használtunk, így nem vált unalmassá (az elítéltek számára). Egy ilyen cipóba egyszerre került tonhal, müzli, tej, élesztő vagy paradicsom is akár. Az volt a lényege, hogy mindent tartalmazzon, amit egy nap alatt elfogyasztanának”
– nyilatkozta Laurie Maurino, az amerikai Büntetés Végrehajtó Szervezet étkeztetésért felelős igazgatója.
Az eddigi szabályozás lehetővé tette, hogy a börtön parancsnoka mérhesse fel, hogy az épp büntetését töltő elítélt részesüljön-e további szankciókban, vagy elegendő csupán a tíz, húsz vagy harminc napos magánzárkába történő száműzetés, amely mellé párosult a napi szinten ismétlődő Nutraloaf alapú koszt. Azonban az újonnan elfogadott rendelkezés alapján, a jövőben erre már fog kiterjedni a börtönparancsnokok hatásköre.
Ugyanis az elmúlt évek statisztikái azt mutatják, hogy azok az elítéltek, akik a moslék-téglát kapják, lehet, hogy megtanulják miként célszerű viselkedni a börtön területén belül, azonban sokkal gyakrabban betegszenek meg, ezáltal költségesebb az eltartásuk.
David Fathi, az Amerikai Börtön Projekt nevű szakszervezet igazgatója így összegezte a problémát:
Ha annyira gusztustalan az eléjük rakott étel, hogy azt már nem képesek lenyelni, akkor inkább nem esznek napokig. És aki a börtönben nem eszik, az drasztikusan lefogy, megbetegszik és az ápolóosztályra kerül. Nincs értelme az egésznek így.”
(BBC)