Vona is elkúrta: Debrecenben tüntetni fognak a Jobbik ellen
2017.01.13. 13:51
Az egykori jobbikosok közleményéből kiderül, hogy a pártban komoly vezetési problémák vannak, sokan úgy érzik, hogy nincs igazi vezetője a Jobbiknak. A debreceni jobbikosok ellenállásra szólítanak fel minden volt, vagy jelenlegi párttagot, aki nem ért egyet a radikális szervezet új irányvonalával.
A jobbikosok a Kossuth téren gyülekeznek 17:15 órától, majd átvonulnak a Jobbik Magyarországért Mozgalom debreceni irodája elé.
A sajtóhoz elküldött meghívót Ulics Erika szervező és egykor jobbikos alapszervezetek vezetői jegyzik. Szerintük a párt felhagyott korábbi politikai irányvonalával, szerintük súlyos ellentétek vannak a szervezetben.
A pártot szétfeszítik a belső konfliktusok, az alsóbb vezetők (megyei szint) alkalmatlanok a hivataluk ellátására, a párt sem egészében sem részleteiben nem képes a kormányzásra.
A Jobbik a tagságot és a szavazókat egyaránt csúnyán becsapta, vonják le a konklúziót a szervezők.
"Ez a párt sem más, mint a többi. A nyilvánosság előtt tesszük fel azokat a kérdéseket a párt vezetőségének, amelyet párton belül hiába tettünk fel, választ nem, de számkivetettséget kaptunk érte. Megfogalmazzuk a kritikáinkat, anélkül, hogy etikai vizsgálattal fenyegetnének, vagy bemocskolnának rágalmaikkal! Meggyőződésünk, hogy a Jobbik vezetősége ezzel a magatartásával többet ártott az országnak, mint a baloldali szervezetek."
Ma megírtuk, hogy Silip Norbert gárdista, az Országos Elhárítás volt parancsnoka írt nyílt levelet annak a Vona Gábornak, aki saját kezűleg, eredetileg alapítóként hívta életre a Magyar Gárdát.
A volt parancsnok levelében hasonlóan súlyos kritikákat fogalmaz meg a Jobbik pártelnökével szemben, mint amelyet a Jobbik vecsési és vámosmikolai szervezete, továbbá a Jobbik médiatámogatója, a Kuruc.info is artikulált. Mi több, a sorokból egyértelműen kiderül, hogy Vonát esküszegéssel vádolják a gárdisták, ezért a legsúlyosabb szankciókat vetik be vele szemben, gárdamellényétől nyilvánosan meg fogják fosztani.